26. Fejezet

2012. november 1.

Az eső hangosan kopogott az ablak üvegén. Mintha dézsából öntötték volna egész nap, de kavargó gondolataim még így is túlharsogták, ahogy reggeltől estig próbáltam elkezdeni egy dalt, ami ott bujkált már régóta a fejemben, de sehogy sem tudtam eljátszani – vagy csak szimplán egy papírra leírni a dal szövegét.

A konyhában ültem, már vagy a századik bögre teám és egy gyűrött papír felett ülve, amin csak pár sor szerepelt még régebbről. Anne a nappaliban feküdt a kanapén, a lehalkított tévét kapcsolgatva unottan.

Hajamba túrtam és lehunyva szemeimet vettem mély lélegzetet, majd hangosan kifújtam a levegőt és mielőtt még kinyithattam volna szemeimet, egy kéz vállamra simult, amitől felugrottam ijedtemben és szemeim azonnal kipattantak.

-Hé, nyugi… Csak én vagyok.- Greg halkan nevetett és arcomra egy gyors puszit adva leült mellém. Haja vizes volt és arca teljesen kipirosodott a hidegtől, de csillogó szemei és széles mosolya pontosan ugyanolyanok voltak, mint bármelyik nap.

-Merre voltál?- kérdeztem halványan elmosolyodva, ruháira pillantva, amik hajával ellenben szárazak voltak. Valószínűleg annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre se vettem, mikor hazaért és átöltözött.

-Megnéztem egy lakást.- válaszolta, továbbra is mosolyogva, míg az én mosolyom azonnal eltűnt arcomról.

-Elköltözöl?- hangom meglepett volt és remegett, ahogy próbáltam feldolgozni szavait. Pár hónapja költözött csak ide véglegesen.

-Hála az égnek!- kiabálta ki a konyhába monoton hangon Anne, amit mindketten figyelmen kívül hagytunk, töretlenül csak egymás szemébe nézve.

-Ha elköltöznék, jönnél velem?- kérdezte halkan és bár mosolya még mindig elterült arcán, szemeiben láttam a bizonytalanságot.

Szemöldökeim az égbe szaladtak szavai hallatán és szívem szaporább ütemre váltott, az agyam pedig teljesen kikapcsolt. Annevel az oldalamon egy cseppet sem tűnt nagy dolognak, hogy Greg is a lakásba költözött, de egy teljesen új életet kezdeni, amiben ezentúl csak ketten leszünk – az már teljesen más volt.

-Össze akarsz költözni?- kérdeztem elakadó lélegzettel, még mindig feldolgozva a történteket.

-Igen, Em. Össze akarok veled költözni.- ajkai lejjebb görbültek, ahogy visszafojtotta nevetését meghökkent arcom láttán.

-Már most is együtt laktok!- kiabált be ismét Anne, mire megforgattam a szemeimet és pár másodperccel később elnevettem magam, körbeölelve Greg nyakát.

-Csak te és én, Em… Mit mondasz?- kérdezte kezét arcomra simítva, mélyen szemeimbe nézve.

Ez volt az a pillanat, amikor háromszor meg kellett volna gondolnom, hogy mit válaszolok. De én azonnal fejest ugrottam a lehetőségbe, egyetlen kósza kétely, vagy ellenérv nélkül.

-Oké… csináljuk.- bólogattam hevesen és egy hosszú csókot nyomtam ajkaira.

2012. december 28.

A bár, ahova Ed most először rángatott el, dugig volt. Bár ez nem volt túl meglepő egy pénteki késő estén.

Hetek óta egy énekesnőről beszélt, pontosabban Nina Nesbittről, aki szerinte született tehetség volt – és tényleg nem lehetett belekötni az állításába, ugyanis ahogy meghallottam a hangját, mintha egy másik világba repített volna.

Olyan hangja volt, mint egy angyalnak és falfehér bőre, valamint már-már hófehér haja csak még inkább elgondolkodtatott, hogy valóban angyal e.

Az első szám után Ed egy tipikus „na ugye, hogy megmondtam” tekintetet küldött felém és miután igaza volt, fizettetett velem egy kört, amit persze amúgy se hagytam volna neki kifizetni a vadonatúj gitár után, amivel Karácsonykor meglepett.

A negyedik körünk környékén végül kibökte Ed, hogy nem csak nekem mesélt Nináról, ugyanis engem is jó párszor szóba hozott, mikor Ninával beszélgettek és érdekelték a legújabb dalaim.

A háttérben pedig mindvégig Nina felejthetetlen és irigylésre méltó hangja szólt, és még inkább izgatottabb lettem, elképzelve az összes mostanában megírt dalomat az ő hangjával, de tudtam, hogy neki valami személyesebb és egyedibb kell majd.

-Mikor tudok vele beszélni?- kérdeztem lassan, a sör hatására.

-Nemsokára vége a koncertnek, utána találkozunk vele hátul.- válaszolta Ed, majd lehúzta a sörének maradékát.- Még egyet?- kérdezte és meg se várva válaszomat kezébe vette az én poharamat is.

-Jöhet.- mosolyodtam el és egy másodperccel később rezegni kezdett a telefonom az asztalon, Anne nevét kiírva.- Addig kimegyek telefonálni.- mondtam gyorsan, kezembe véve a telefont és felkeltem én is az asztaltól. Ed csak bólintott és a pult felé indult, míg én a kijárat felé vettem az irányt.

-Igen?- vettem fel út közben a telefont, és másik kezemmel befogtam fülemet, míg áttörtem magam a hangoskodó tömegen, egyre messzebb kerülve Nina hangjától is.

-Hol vagytok?!- kérdezte türelmetlenül Anne egy mély sóhajjal kísérve, közben pedig kiértem a hideg levegőre, ahol jóval nagyobb csend volt, mint a tömött bárban.

-The Parlour-ban, miért?- összehúztam magamon kardigánomat, ami cseppet sem segített rajtam a fogvacogtató hidegben.

-Mondtam Ednek, hogy szóljon, de hiába hívom és a buli, ahova eljöttem, katasztrófa.- panaszkodott hadarva és szinte láttam magam előtt, ahogy összeráncolja homlokát, ahogy Edet említi.

Ed sose vette fel a telefonját, de ennyi idő után ezt már tudhatta volna.

-Gyere akkor.- vontam meg vállam.

-Hol vagytok?- kérdezte megint.

-The Parlour-ban. Már mondtam.- nevettem fel, mire csak érthetetlenül motyogott a telefon túlsó végén.

-Az a város másik végében van!- nyöszörgött.

-Megvárunk, csak indulj el…- nevettem tovább halkan, hajamba túrva.

-Várj, nem ez az a hely, ahol isteni borok vannak… Oh tudom már! Niall mindig erről a-

-Anne! Fogd be és indulj el!- emeltem meg hangom nevetve.

-Jó, jó… jövök.- motyogta és miután elköszöntünk egymástól kinyomtam a telefont és visszasétáltam a pubba.

A melegtől azonnal ellazultak az izmaim és bár a friss levegő jót tett a fejemnek a pár pohár után, amit megittam, mégis inkább odabent lélegeztem fel.

Csak pár percet voltam kint, mégis úgy tűnt, mintha kétszer annyian lennének bent, még nagyobb hangzavarral kísérve. Az embereket nehezen kerültem ki és félve haladtam el minden asztal mellett attól tartva, hogy ledöntöm valakinek a poharát.

-Bocsánat.- motyogtam egy középkorú férfinak, akinek véletlenül a kelleténél is jobban az oldalába ütköztem, de egy gyors rám vetett pillantás után visszacsatlakozott a párbeszédbe a körülötte lévő férfiakkal.

Úgy éreztem magam, mint egy flippergolyó, ami emberről emberre pattog a tömött bárban.

Ahogy kimondtam ezt magamban, ismét egy vállba ütköztem, ezúttal egy asztalnál ülő férfiéba.

-Bo- kezemet vállára tettem egy rövid másodpercre, hogy egyensúlyba hozzam magam, de ahogy fejét felém fordította és szemeimbe nézett, úgy éreztem, hogy még ez sem elég ahhoz, hogy talpon maradjak.

Ahogy zöld szemeibe néztem úgy éreztem, mintha nyakon öntöttek volna egy vödör jeges vízzel, de ennek ellenére forróság kúszott végig a bőröm alatt és a szívem akkorákat ugrált, hogy fogalmam sem volt, hogy a torkomban, vagy a hasam aljában érzem. A lábaim és a kezeim remegtek, ajkaim résnyire szétnyíltak a meglepettségtől, ami az ő arcáról is tisztán leolvasható volt.

-Emma?- kérdezte meglepve, tekintete végigpásztázott arcomon, szemügyre véve minden apró megváltozott részletet az elmúlt, majdhogynem két évből.

Két év nélküle, de még mindig képtelen vagyok rendesen levegőt venni, ha csak egyszerűen eszembe jut…

-Szia Harry.- motyogtam, még magam sem tudom, hogy. Annyi minden cikázott egyszerre a fejemben és közben nem akartam elhinni, hogy tényleg itt vagyunk.

Hogy ennyi idő után ismét a szemeibe nézhetek és hallhatom a hangját.

Nem mondott semmit és én sem tudtam, hogy mit mondhatnék. De tekintete olyan mélyen az enyémbe vájta magát, hogy ismét úgy éreztem, mintha tizenöt éves lennék, és először látnám őt.

Ajkai szegletében egy apró, alig észrevehető mosoly bujkált, míg tekintetem hajára tévedt, ami hihetetlenül kócos és göndör volt, benne szinte eltűnt a kendő, amit a fejére kötött.

A pillanatot azonban egy apró torokköszörülés szakította félbe, aminek irányába fordítottuk fejünket Harryvel egyszerre.

Egy lélegzetelállítóan gyönyörű, göndör, szőke hajú lány ült vele szemben és ha akartam volna se találtam volna egy apró hibát se kinézetében.

-Megan, ő itt Emma… Emma, ő Megan.- mutatott be minket Harry a lehető leggyorsabban és egy zavart, nyugtalan pillantást küldött felém amit figyelmen kívül hagytam és Meganre mosolyogtam.

-A barátnője.- tette hozzá Megan, amitől egy pillanatra megállt a szívem, de a lehető leggyorsabban összeszedtem magam és megpróbáltam úgy tenni, mintha nem a területét próbálta volna védeni ezzel az apró kijelentéssel.

-Örülök, hogy találkoztunk.- erőltettem egy halvány mosolyt az arcomra és próbáltam rájönni, hogy menekülhetnék el a lehető leggyorsabban.

-Nem akarsz leülni hozzánk? Kivel jöttél?- hát nem így. Harry kérdése ismét letaglózott és egyre inkább zavarban éreztem magam, amiért képtelen voltam normális ember módjára viselkedni mellette.

-Nem, már várnak rám és különben sem akarok zavarni…- ingattam fejem lassan, félve Harry szemeibe nézve, aki egy pillanatra sem vette le rólam tekintetét.

-Nem zavarsz, Em.- ellenkezett Harry és hirtelenjében rossznak tűnt, ahogy ilyen egyszerűen kicsúszott száján a becenevem, amit régen annyira imádtam tőle hallani.

Vagy az éjszaka közepén, álmos szemekkel elolvasni, ahogy egyfolytában csak a nevemet írta az üzenetekben, megpróbálva felidegesíteni.

-Emma! Emma!- Ed hangja mentett meg gondolataim közül és felé fordultam, szemem sarkából láttam, ahogy Harry is követte a hangot.

Ed jól láthatóan kapálózott az emberek között az asztalunk felé intve, majd fejével a színpad irányába bökött, ahonnan időközben lejött Nina. Izgatottan elmosolyodtam és bólintottam, majd visszafordultam Harry felé, aki még mindig Edet figyelte.

-Mennem kell… és ne haragudjatok, hogy belétek botlottam.- halványan Megan felé mosolyogtam, aki leolvashatatlan arckifejezéssel figyelte Harryt, de végül rám pillantott és viszonozta mosolyomat.

-Semmi gond. Örülök, hogy újra láttalak.- válaszolta Harry és bár kerülni akartam tekintetét egy alig észrevehető pillanatra szemébe néztem.

-Én is…- válaszoltam lassan, elidőzve tekintetemmel arcán, majd megemberelve magam fordítottam nekik hátat és Ed felé indultam.

Ezúttal sikerült anélkül az asztalunkhoz érnem, hogy bárkibe is beleütköztem volna. Ed és Nina már az asztalnál ültek és egy gyors bemutatkozás után csatlakoztam hozzájuk.

-Ki volt az a tag?- kérdezte gyorsan Ed, míg leültem mellé.

-Csak egy régi ismerős.- zártam le a megkezdetlen beszélgetésünket egy rövid válasszal, bár tudtam, hogy Ed azonnal átlátott rajtam, mint mindig.

-Ed mutatott pár dalt, amiket te írtál és elképesztőek!- mosolygott felém Nina, amit szinte azonnal viszonoztam.

-Köszönöm.

-Em épp egy új számon dolgozik… hány hete is már?- kötekedett Ed.

-Nem túl régóta.- néztem rá nyomatékosan, majd belekortyoltam a sörömbe.- The Hardest Part a címe és szerintem illene a stílusodhoz a szám.

Nem tudtam mit tenni, szemeim maguktól keresték az asztalt, ahol néhány perccel ezelőtt még hevesen zakatoló szívvel álltam. Ed és Nina közben tovább beszélgettek, foszlányokat hallottam abból, hogy mikor akarnak Ed stúdiójában találkozni, de ahogy találkozott tekintetem Harryével, minden elcsendesedett a bárban.

Talán még egy másodpercig se tartottuk egymás tekintetét, miután Megan felé fordult és tovább beszélgetett vele az asztal felett, pont, mint annak idején velem.

2013. január 1.

Minden éjfél után kezdődött, alig pár perccel.

A lakás nevetéstől visszhangzott és a dübörgő zenétől, mindenki a pezsgős poharát szorongatta a kezében, köztük én is.

Minden forgott körülöttem, az arcok összemosódtak és képtelen voltam levakarni a vigyort az arcomról.

Anne és Greg leállíthatatlan szócsatája a konyhában folytatódott, mintha nem is kívántak volna mosolyogva egymásnak boldog újévet néhány perccel ezelőtt.

Én ugyanakkor, a nappaliban álltam a falnak dőlve hátammal, harmadik pohár pezsgőmet szorongatva néhány perc leforgása alatt és az embereket figyeltem a lakásunkban.

Greg és az én lakásomban. Még mindig nem tudtam hozzászokni a gondolathoz. Csak azzal nyugtatgattam magam, hogy idővel olyan lesz, mintha ennek mindig is így kellett volna történnie.

Mintha nem sírtam volna magam álomba pár nappal ezelőtt, Greg mellett fekve az ágyban, miután találkoztam Harryvel.

-Édes, hol van az az üveg Prosecco, amit a múltkor kaptunk?- kiabálta túl az embereket Greg, kizökkentve gondolataimból.

-Nincs a hűtőben?- kérdeztem, lustán pislogva, előre tudva, hogy hamar elfogok aludni, köszönhetően a nem kis mennyiségű alkoholnak, amit ma megittam.

-Nincs!- válaszolta, míg megindultam a konyha felé, közben telefonom rezegni kezdett. Menet közben kihúztam a zsebemből, előre tudva, hogy apa küldött valami vicces újévi köszöntőt, de lábaim a földbe gyökereztek, ahogy megpillantottam, kitől jött üzenetem.

Harry: boldog újévet, Em!

-Megvan, kicsim!- megrezzentem, ahogy Greg kezei derekamra siklottak és lejjebb döntve fejét egy apró csókot nyomott ajkaimra.- Baj van?- fürkészte arcomat, mikor elhúzódott tőlem.

-Nem, nincs semmi.- ráztam fejem és megkönnyebbülten vettem észre, hogy telefonom közben elsötétedett.

Ed hangosan magához hívta Greget, összesen egy percig hagyva, hogy ma este akár két mondatot is tudjunk beszélni egymással.

Minden barátunk itt volt, így nem volt meglepő, hogy mindig volt valaki, akivel beszélni tudtunk, vagy akaratunkon kívül szétválasztott minket.

Greg egy gyors csókot adva homlokomra sietett Edhez, aki a hallottak alapján egy olyan történetet mesélt mindenki másnak, amit már egy milliószor hallottam és fogalmam sem volt, hogy volt képes még mindig megnevettetni vele másokat.

Telefonomat szorosan fogtam kezembe és futólag körbenéztem a szobában, de mindenki kellőképpen el volt foglalva ahhoz, hogy észre se vegyék, hogy a telefonomba mélyedek.

Körülbelül ezerszer elolvastam Harry üzenetét, mire rávettem magam, hogy válaszoljak, elindítva vele a lavinát, amire talán sose leszek felkészülve.

Emma: neked is boldog újévet, Harry!

Sziasztok!

Nagyon köszönöm a hozzászólásokat, hogy ennyien olvassátok a történetet és legfőképpen azt, hogy mennyire türelmesen és kitartóan várjátok a fejezeteket – még ha néha ilyen sokáig is elhúzódik két fejezet között az idő! Köszönök mindent és mint mindig, imádlak titeket! xx