1. Fejezet

2008. augusztus 27.

A házunk előtt ültem a padkán. A térdeim már sajogtak a hosszú percek óta tartó ücsörgéstől, kezemmel unottan könyököltem térdemen, az arcom pedig már majd’ szétfojt, ahogy rajta pihentettem a fejem.

Eszméletlen hőség volt és Amy már több mint tíz perce késett. Nem mintha siettem volna bárhová is. Utáltam ismerkedni és a gyomrom már kora délután óta görcsbe rándult, akárhányszor csak eszembe jutott, hogy ma este csak Amy arca lesz az egyetlen ismerős a társaságban. Képtelen voltam megjegyezni mások nevét elsőre, bemutatkozáskor annyira leköt, hogy a sajátomat mondjam, hogy mindig lekések arról, hogy ne csak halljam, de fel is fogjam a másikét. Ezek után pedig jön a kínos csönd, amikor már annyira kellemetlen – sőt, jó párszor elgondolkoztam rajta, hogy fizikai fájdalmat is képes e okozni – a társaságom, hogy a másik fél inkább úgy dönt, hogy tovább áll. Nem hibáztatom őket, soha. Amúgy sem vagyok az a locsogós fajta.

Hangosat sóhajtottam és a nadrágom szárát piszkáltam, kedvenc sportcipőm orrára függesztve tekintetem. Percekkel később lépteket hallottam az üres utcában, fejemet felkapva pillantottam meg Amyt, alig pár lépésnyire tőlem.

-Tudom, tudom! Ne nézz ilyen csúnyán!- kezeit felemelve védekezett, de szája sarkában ott lapult egy halvány mosoly. Tudta jól, hogy utálom, ha valaki késik.- Őrültek háza van otthon.- sóhajtott fel és immár velem szemben állt, csupán csak fél lépésnyire tőlem. Fejemet felé emeltem, a napot kitakarva előlem beszélt tovább hozzám.- Az apám hazajött és most megállás nélkül megy a cirkusz.- szem forgatva tette csípőre kezeit és homlok ráncolva nézett rám egy pillanatig.- Te levágattad a hajad?- kérdezte, orrát alig észrevehetően felhúzta és szemeit le sem vette a hajamról. Kezemet megragadta és felhúzott a földről, ujjai automatikusan szöszmötöltek a hajammal.

-Muszáj volt, egész nyáron azt hallgattam, hogy milyen hosszú.- vontam vállat és a lehető legészrevétlenebbül fogtam meg én is a végét és szinte kirázott a hideg, ahogy belegondoltam, mégis hogy állhat a frufru. Sose volt még frufrum és kitűzött célom volt minél előbb megnöveszteni ezt a borzadályt, ami a fejemen volt.

-Nem rossz.- halványan elmosolyodott és elrendezte a rakoncátlan szálakat a homlokomnál, szemei közben egyre jobban felcsillantak.

-Köszi.- motyogtam és végre befejezte a hajam piszkálását.

-Mehetünk?!- majdhogynem ugrott egyet örömében és belém karolva kezdett el húzni maga után.

-Miért ment haza az apád?- kérdeztem az orromat felhúzva.

Amy szülei már azóta elváltak, mióta csak az eszünket tudtuk. De az én szüleimmel ellentétben, akik csodával határos módon „békésen” váltak el, Amy szülei könyörtelenek voltak egymással.

-Valószínűleg, hogy felidegesítse anyát és hogy kioktassa, hogyan is kell kezelni egy tizenöt évest, míg ő a világ másik felén dolgozik és egyébként fogalma sincs semmiről.- Amyből csak úgy áradtak az iróniával megtoldott szavak, de az arca egy pillanatra sem rezdült meg.- Biztosra veheted, hogy fel sem tűnt neki, hogy megléptem.- nevetett és vállával gyengéden enyémnek lökte magát.- De ezt most hagyjuk. Ma jól kell érezni magunkat! Alig várom, hogy megismerd őket!- mosolygott tovább, ami szépen lassan az én arcomra is kiült.

A feszültségem egyből alább hagyott Amy társaságában, de ahogy közeledtünk a város széléhez, kezdett egyre jobban visszatérni. Nem tartottam a késő esti tűzrakástól, vagy, hogy valószínűleg az éjszakai órákban kell valahogy visszaosonnom a házunkba. Egyedül csak attól féltem, hogy Amy barátai nem fognak egy hajszálnyit se kedvelni. Napok óta csak róluk beszélt és titokban talán még reménykedtem is benne, hogy nekem is ilyen kapcsolatom lesz velük, mint neki.

Mély hangú kiáltások és nevetések csapták meg a fülünket, rövidesen pedig látni is lehetett, ahogy négyen előkészítették a fadarabokat. A pulzusom azonnal szaporább lett és a szívem is gyorsabb ütemre váltott, a kezeim pedig alig láthatóan remegni kezdtek.

Állandóan remegtem és az ilyen helyzetekben azonnal elárultam saját magam.

-Louis!- Amy felsikkantott és az egyik fiú nyakába ugrott. Napszemüveget viselt, ami eltakarta a fél arcát, de széles mosolya tisztán kivehető volt, ahogy átölelte Amy derekát és magához szorította.

Az ölelésük nem tartott tovább fél percnél, utána Amy magához húzta a következőt. Halkan kuncogtam rajta és szótlanul figyeltem, ahogy végre ismét találkozik a barátaival.

-Srácok, srácok!- beszélt hangosan Amy, közben felém pillantott.- Ő a legjobb barátnőm, Emma!

-Szia, Liam vagyok!- az egyikük már előttem is termett és két puszit adott az arcomra. Meglepve fogadtam a gesztusát és halványan elmosolyodtam, elmotyogva egy rövid sziát.

Utána bemutatkozott Louis is és Niall is. Mindhárman szélesen mosolyogtak megállás nélkül és bár csak öt perce ismertem őket, úgy viselkedtek, mintha egész életünkben ismertük volna egymást.

-Kérsz egy sört, Emma?- kérdezte Niall, felém nyújtva egy dobozzal.

-Persze, miért ne.- vontam vállat és elvettem tőle a dobozt, szemeim pedig Amy felé tévedtek.

Egy fiúval beszélgetett, aki tőlünk jóval távolabb állt. Karjait keresztbe fonta mellkasa előtt és rezdületlen arccal figyelt Amy minden egyes szavára. Fején sapka volt, egyedül csak fülénél kunkorodtak ki tincsek és akaratom ellenére se tudtam levenni róla a szemem.

És természetesen, mint minden ilyen alkalomnál, most is hamar lebuktam. Mindketten felém fordultak és míg Amy izgatottan intett a kezével, hogy menjek oda hozzájuk, a fiú komoly, rezdületlen vonásokkal figyelt.

Mély lélegzetet véve, lehajtott fejjel sétáltam hozzájuk a sörrel a kezemben. Ha tehettem volna, talán még az ujjaimat is tördeltem volna menet közben, de a hirtelen támadt izgalmam teljesen lebénított és borzasztóan kínosnak éreztem az egész helyzetet.

-Emma, ő itt Harry. Harry, ő a legjobb barátnőm, Emma.- mutatott be minket egymásnak szélesen mosolyogva Emma.

-Szia.- komor vonásait leváltotta széles mosolya és szemembe nézett.

-Hello.- motyogtam halkan és lesütöttem szemeimet. Ez az, Emma. Ennél kínosabb, ha akarnál, se tudnál lenni.

Megemberelve magam felpillantottam, de egyedül csak Harry állt már mellettem. Amy visszament a többiekhez, engem teljesen a végső megsemmisülés határán hagyva. Tudtam, hogy csak másodpercek választanak már el attól ezek után, hogy Harry is meglépjen és soha többé ne szóljon hozzám.

-Tetszik a hajad.- legnagyobb meglepetésemre Harry továbbra is mellettem maradt és szemei egy pillanatra sem hagyták abba a vizslatást.

Meglepve kaptam a hajamhoz és halványan elmosolyodtam.

-Köszönöm.- motyogtam és megpillantottam a nyakában lógó fülhallgatót, amiből zene szólt.- Mit hallgatsz?- kérdeztem, fejemmel a mellkasára lógó fülesek felé bökve.

-Matchbox Twenty…- kezébe vette az egyiket és mellém állt, felém nyújtva a fülhallgatót.- Ismered őket?- kérdezte.

Fejemet rázva válaszoltam csak és a fülemhez nyomta a fülhallgatót.

-Tetszik?- kérdezte a szám vége felé.

-Igen.- válaszoltam, mire mindkettőnk arcára halvány mosoly ült ki. Válla az enyémnek ért, miközben kihúzta telefonját a zsebéből és kikereste a következő számot. Lopva végignéztem az arcán, míg ő csak a telefonjára koncentrált.

És az volt az igazság, hogy egy életen át elácsorogtam volna ugyanitt, zenét hallgatva az ő társaságában.

-Hé, Harry! Gyertek már ide!- Niall – ha jól emlékszem – volt az első, aki kiugrasztott minket a kis világunkból közel egy óra zenehallgatás és apróbb beszélgetések után.

Már jóval sötétebb volt és a tűz is sikeresen égni kezdett, amivel egy ideig szenvedtek. Harry leállította a zenét és én visszaadtam neki a fülest.

-Majd küldök át zenéket, ha gondolod. Persze, csak ha megadod a címed vagy a…- zavarában hadarni kezdett és tarkóját dörzsölte pulóverének ujjával, ami ki volt már nyújtva.

-Rendben.- szavába vágva vetettem véget a szenvedésének.

Halkan felnevetett és bólintott egyet, majd szemeit lesütve indult el a többiekhez, én pedig mellette.

Amy maga mellé húzott egy hosszabb farönkre, míg Harry velünk szembe ült le Louis mellé egy székre. Furcsa, markoló érzés kapott el, mintha csak attól féltem volna, hogy egyszer csak eltűnik, vagy soha nem láthatom többé. Rémisztő érzés volt és a legjobbnak láttam minél hamarabb elhessegetni.

-Na?- suttogta oda Amy, míg a többiek beszélgetni kezdtek.

-Mit na?- kérdeztem közelebb hajolva hozzá, szememmel a lángokat figyelve.

-Mit gondolsz róluk?- kérdezte, szemei azonban Harry felé irányultak, majd vissza rám és szélesen mosolygott.

-Normálisak. Jó fejek és kedvesek.- sütöttem le szemeimet és vállat vontam.

-És?- oldalba lökött és felnevetett, egyértelmű célzást adva rám és Harryre.

-Nincs semmi és.- válaszoltam gúnyosan, szem forgatva.

-Louis, te idióta!- kiáltott fel Niall és felugrott. A nadrágján egy hatalmas folt volt, Louis pedig már a hasát fogva nevetett Harry mellett ülve.

Harry a fejét ingatta csak egy apró mosollyal arcán és rám nézett.

-Most mégis mi a francot csináljak? Tiszta sör lettem!- kiabálta, de a végén már ő is nevetett.

-Oh, ne már, Niall! Ne nyavalyogj!- forgatta szemét Liam és felém és Amy felé kacsintott.

Mindenki nevetett, még ha nem is számított aznap este semmi se annyira humorosnak, vagy viccesnek. Órákon keresztül csak szórakoztunk, mintha semmi dolgunk se lett volna, mintha nem lett volna holnap, a nyakunkba szakadó jövővel és az egyre inkább gyarapodó kötelességekkel. Tizenöt évesek voltunk és úgy éreztük, hogy az egész világ a lábunk előtt hever.

Órákkal később már csak azon kaptam magam, hogy Amy elbúcsúzott mindenkitől és elindult haza.

-Emma.- Louis karját vállamra rakta és úgy sétált tovább mellettem a házunk felé, még ha egy milliószor is elmondtam neki, hogy nem kell tovább kísérniük.- Gyönyörű neved van. Emma… Emma!- kiabálta a kihalt utcákon a nevemet.

-Louis! Fejezd be, olyan vagy, mint egy holdkóros!- nevetett Harry és tarkón vágta. Niall és Liam halkan nevettek valahol mögöttünk lemaradva, míg mi a saját tempónkban haladtunk tovább beszélgetve.

-Van egy üres irodaház, ahova beszoktunk ülni néha. Az apámé, de már évek óta üresen áll.- magyarázta Harry, időközben valahogy a másik oldalamra szegődve.

-A legjobb bulik szoktak ott lenni.- helyeselt lelkesen Louis, továbbra is magához láncolva engem.

-Igen…?- kérdeztem várakozva, kisebb fáradtsággal a hangomban. Minél közelebb kerültünk a házamhoz, annál álmosabb lettem.

-Pár hét múlva tartunk ott egy hasonló estét, mint a mai.- rántott vállat Harry és zsebre dugta kezeit.- Amy ott lesz és gondoltuk, veled is megbeszéljük, hogy eljössz e.- zöld szemei megcsillantak, ahogy lopva felém pillantott, várva a válaszomat.

Ma este már ezredszerre lepődtem meg, a mosoly az arcomon pedig egyre szélesebb lett.

-Ki nem hagynám.- mondtam végül szélesen mosolyogva és még ha csak pár nap is volt vissza a nyárból, tudtam, hogy ez lesz az, amire örökre emlékezni fogok.

Mert ez volt az a nyár, amikor még a csapból is a Beggin’ című szám ment Madcon-tól és minden este az ablakon át szöktem vissza a szobámba a késő esti sörözgetések után. De ami a legfontosabb… ez volt az a nyár, amikor megismertem Harryt. És elképzelni se tudtam, hogy mi jöhet még ezután.

Sziasztok!

Nagyon izgatott vagyok és kíváncsi, hogy hogy tetszett nektek az első fejezet! A történet lassan, de be fog indulni és remélem nyomon követitek!

Nagyon köszönöm a prológushoz írt kommenteket!

Kérlek, írjátok le mit gondoltok, mi tetszett és mi nem! :)