2015. augusztus 11., kedd

2. Fejezet



2008. augusztus 30.


Harry: oké, válassz te egyet. Én feladom.

Halkan felnevettem az ágyamban fekve. Telefonomat a hasamra tettem és lustán nyomkodni kezdtem a távirányítót, valamilyen nézhető műsor után kutatva. Húsz csatorna után hangosan fújtatva cseréltem le a kapcsolót a telefonra és válaszoltam Harrynek.

Emma: lehet, hogy egyszerűbb lenne, ha egy helyen lennénk.

Emma: mégis kik filmeznek együtt, akik valójában nincsenek is… együtt?

-Ne… Ne ne ne!- szemeimet és számat összeszorítva feküdtem, miután a lehető leggyorsabban nyomtam meg a küldés gombot, gondolkodás nélkül.
Szokásom volt túlgondolni és túlelemezni még akár a legjelentéktelenebb dolgokat is, és jelen esetben, legszívesebben elástam volna magam, amiért ennyire kétértelmű üzenetet küldtem neki.
Emma Hart nyomorúságos élete, emberek! Néha tapsot érdemelnék, amiért túlélek egy napot.
A telefonom rezgett egyet, jelezve Harry válaszát, de képtelen voltam egyből rávenni magam, hogy beleolvassak. Biztosra vettem, hogy egy életre elűztem magamtól.

Harry: néha szörnyen negatív vagy.

Harry: de… az egyik adón a Blöfföt játsszák.

Harry: kérlek, mondd, hogy szereted azt a filmet.

Harry: vagy végleg levetem magam a házunk tetejéről.

Ismét nevettem az üzenetén és tudtam, hogy valami mást is jelent a pillanatnyi boldogságnál az egyre inkább melengető érzés bennem. Az utóbbi három napban nem telt el olyan perc, hogy ne gondoltam volna rá, vagy ne beszéltem volna vele, amit egyébként Amynek köszönhetek – miután elfelejtettünk bármilyen elérhetőségi címet is cserélni Harryvel.
A tévét tovább kapcsolgattam, amíg meg nem találtam a filmet, majd egy bujkáló mosollyal az arcomon, válaszoltam neki.

Emma: te pedig túlságosan drámai tudsz lenni. Az esetek többségében.

Emma: állandóan.

Harry: nehéz eset vagy csak.

Emma: egyébként ez a kedvenc filmem.

Emma: és most úgy teszek, mintha el se olvastam volna az utolsó üzeneted.

Harry: és még érzékeny is.

Harry: kezdem egyre inkább megismerni az igazi Emma Hart jellemét.

Emma: hihetetlenül idegesítő tudsz lenni.

Emma: állandóan.

Harry: állandóan?

Emma: állandóan.

-Lassan egy óra!- apa hirtelen nyitott be a szobába, kizökkentve a beszélgetésből, amibe könnyen belemerültem volna.
-Apa…!- szem forgatva ültem fel az ágyban és nyomatékosan néztem rá, de továbbra is az ajtóban állt.
-Kapcsold ki a tévét, Emma! Késő van már!- szólt rám szigorúan, majd a telefonomra nézett, ami a kezemben volt és rezgett egyet.- És azt is tedd el!- emelte meg a hangját, majd kiment a szobából.
Egy frusztrált sóhajjal dőltem vissza az ágyba és kinyomtam a tévét, majd az arcom elé emeltem a telefont.

Harry: nézed a filmet közben? Most megy a kedvenc részem.

Emma: mennem kell, sajnálom.

Oldalamra fordultam és mindkét kezemmel a telefonomat szorongattam, míg a válaszára vártam.
Ha nem tudtam volna, hogy apa ezek után fél óránként vizitelni fog, az egész éjszakát átbeszélgettem volna vele.

Harry: oké. A holnapi még mindig áll?

Emma: persze, miért?

Már vagy egy milliószor átbeszéltük, hogy a holnapot a hídnál töltjük mind. És valószínűleg én voltam a legizgatottabb, hogy végre láthatom Harryt.

Harry: csak beszélni szeretnék veled.

Harry: vigyázz magadra. Jó éjt :)

Emma: Jó éjt :)



2008. augusztus 31.


-Hihetetlen!- hőbörögtem még mindig, fejemet rázva. Rosszalló pillantásokat vetettem Amy felé, de ő csak maga elé meredt, miközben mellettem vonszolta magát.
-Holnap iskola.- sóhajtott fel, ujjaival halántékát masszírozva.
-És te rémesen nézel ki.- fejeztem ki nemtetszésemet továbbra is.
-Ne már, Em!- toporzékolt Amy, megállva a járda közepén.- Neked is ott kellett volna lenned! Mindenki ott volt.- fájdalmasan felsóhajtott és szabad kezét csípőjére tette, szemeit pedig lehunyta.
Az éjszakát és a fél reggelét Londonban töltötte valamelyik lepukkant szórakozóhelyen, anélkül, hogy akár én is tudtam volna róla.
-Mindegy. Menjünk tovább.- zártam le a témát, még mielőtt tovább tudtunk volna veszekedni.
-Csak el kéne lazulnod néha, Em.- törte meg kis idő után a csendet Amy, ahogy egymás mellett sétáltunk.
-Laza vagyok.- vontam vállat, előre meredve.
-Mhm…- hümmögte és szemem sarkából láttam, ahogy szélesen elvigyorodik.
-Mi van?- kérdeztem, visszafogva magam a szemforgatástól.
-És ha talán Harry mondaná…?- kérdezte, de szavai elhaltak nevetésétől, ahogy vörösödő arcomat nézte.
-Amy!- a hangom megegyezett egy Barbie babáért könyörgő ötévesével, az arcom pedig majdnem lángra kapott.
-Sajnálom, de annyira egyértelmű! Egyfolytában vele beszélgetsz!- kezeit védekezésképp maga elé tartotta és még mindig szélesen mosolygott.
-Én csak…- mély lélegzetet vettem, amit hosszasan ki is fújtam utána.- Csak menjünk Amy, kérlek.- mondtam, szinte könyörögve.
-Kedveled?- kérdezte halkan percekkel később, óvatosan pislogva felém.
-Csak jó vele beszélgetni, ennyi az egész.- válaszoltam a lehető leggyorsabban, még saját magammal is elfeledtetve a lehetőségét annak, hogy valóban kedvelném őt.
-Ha te mondod.- sóhajtott fel és végre rám hagyta a témát. Reménykedtem benne, hogy soha többé nem merül fel.
Az út további részét csendben töltöttük. Ajkaimat harapdálva gondolkoztam több dolgon is, amit felhozhatnék beszélgetésként, de valamiért mindig Harrynél kötöttem ki újra és újra.
-Végre itt vagytok!- kiabálta drámaian Louis, a fűben fekve. A pulóverét leterítette és azon feküdt, kezében egy ütött-kopott focilabdát tartogatott, fején ismét az az ormótlanul nagy napszemüveg díszelgett.
-Egyedül?- kérdeztem, leülve mellé a fűbe. Amy mellém heveredett és lábait félig Louis combjaira pihentette.
-Nem, valahol itt kell lenniük.- mormolta Louis és kezével egy hanyag, körkörös mozdulattal mutatta a lehetséges irányokat.
-Te is Londonban voltál tegnap este, igaz?- kérdeztem, előre tudva a választ. Louis válaszként halkan nyöszörgött egyet és bólintott, belőlem pedig egy izgatott nyikkanás hallatszott ki csak.- Úgy tudtam!
-Jézusom, legalább halkan tudálékoskodj!- húzta fel orrát Louis és egyik kezét Amy combjára tette, aki kezdett elaludni.
Az idő jóval hűvösebb volt, mint pár nappal ezelőtt. A nyári meleget felváltották a hűvös szellők és az egyre borongósabb esőfelhők. Mély lélegzetet vettem, az eső illatát már előre érezni lehetett a levegőben, szemeim pedig az egyre szürkébb eget figyelték.
-Jó reggelt!- ismerős, mély hang dörmögött a fülem mellett, de mindezek ellenére megugrottam ijedtemben és reflexből ütöttem meg Harry mellkasát, aki csak halkan nevetett rajtam.
-Ezt soha többet ne csináld!- figyelmeztettem, de a végén már én is ugyanúgy nevettem vele együtt.
-Elfelejtettem, milyen érzékeny vagy.- kuncogott, közben kezét felém nyújtva segített fel a földről, az időközben elaludt barátaink mellől. Tenyerem hangosan csattant mellkasának ismételten és a közelsége meleget árasztott. A karjaim legszívesebben körülölelték volna őt, de ugyanúgy maradtam, szinte már magamhoz láncolva kezeimet.
-Gyere, mutatok valamit.- fejével a híd felé biccentett, figyelmen kívül hagyva a második ütésemet is.
Pont, mint legutóbb, most is sapka volt a fején, elrejtve kunkorodó tincseit. Egy fehér, rövid ujjú póló volt rajta, alatta egy hosszú ujjúval, sötét farmernadrággal, lábain pedig hófehér dorkók voltak. Egy undorító, szakadt zsáknak tűntem mellette a túlméretezett fekete pulóveremben.
-Miről akartál beszélni?- köszörültem meg torkomat és jobbnak láttam elterelni a saját, önutálattal teli gondolataimat.
-Oh, igen… én csak…- vállat vont és zavarában elmosolyodott. A híd alatt álltunk már, mindenfelől eltakarva a kíváncsi szemek elől, egyedül voltunk a világunkban. Tenyerét tarkójára simította és a falnak dőlt hátával, aztán szemeimbe nézett. Várakozva figyeltem, kisebb izgatottsággal vártam, hogy mégis mit készül mondani.
Talán nem csak én gondolok rá a nap huszonnégy órájában? Talán ő se bír kiverni engem a fejéből?
-Szóval…- halkan felnevetett és végre összeszedte magát.- Tudom, hogy kellemetlen tőled kérdezni… de Amynek van most valakije?- zöld szemei kíváncsian csillogtak, én pedig teljesen megsemmisülve pislogtam vissza rá.
Buta, bolond Emma… Hogy is feltételezhetted…
Olyan volt, mintha visszaadta volna a két ütésemet, csak ő a szavaival vágott mellkason. Mély lélegzetet vettem, elhessegettem minden létező gondolatomat és a leghihetőbb, legkedvesebb mosolyomat varázsoltam arcomra. Mert csak jó vele beszélgetni. Ennyi az egész.
-Nem…- a hangom egy észrevehetetlen pillanatig elhalt.- Nem, nincs senkije.- ráztam a fejem.
-És ha elhívnám valahova, szerinted eljönne velem?- kérdezte, egy fokkal megkönnyebbültebben.
Nagyot nyeltem és megpróbáltam magamban tartani a sértettségem.
-Biztosan.- kedvesen elmosolyodtam és eligazgattam a nyamvadt frufrumat, amit azóta szeretek, mióta azt mondta, hogy tetszik neki.- Mit keresünk mi itt?- kérdeztem, ügyesen elterelve a témát és egy őszintébb mosollyal az arcomon, körbenéztem.
-Ez lesz a mi helyünk.- mosolyodott el büszkén, és előkapott a zsebéből egy fekete filcet és felírta a falra a nevem, nagy, nyomtatott betűkkel, majd alá a sajátját. És ez elég volt – bár közel sem teljesen -, hogy megenyhítse a szívem.



Kérlek, írd le a véleményed! :)

10 megjegyzés:

  1. Ne már... Ez olyan kegyetlen, hogy már nekem fáj 😢 szegény Em...
    Mindegy reménykedem egy pozitívabb folytatásban! Még mindig csodálatosan fogalmazol! Ölellek!

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Hát nem gondoltam volna, hogy már ma hozol egy új részt. Egyszerűen fantasztikus lett és teljesen beletudom magamat élni Emma szerepébe. De a vége.... ez nem igazság én annyira szerettem volna, hogy Harry szerelmet valjon vagy valami ilyesmi erre pedig neki Amy tetszik. Kár... de remélem ez megváltozik majd. Nagyon jól lett várom a kövit!
    Puszi Kira!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Korai lett volna még úgyis az a szerelem, nem igaz? :)
      Nagyon köszönöm! :)

      Törlés
  3. Neeeee, Harry. Neked Emma keljen, ne Amy. Basszus. :)
    De cuki, hogy felírja a nevüket. Ez már jelent valamit. :)
    Nagyon tetszik. Ügyes vagy. Nagyon tetszik a fogalmazásod. Csak így tovább. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm! :) Remélem továbbra is tetszeni fog :)

      Törlés
  4. Ahh istenem, muszaj volt nekem egy kis dramai szunetet tartani, nehogy minden eddigi elmult reszekhez oda irjak! Te lany, komolyan ez a harmadik blogot amid olvasok, szorgosan kovetek, de sose hozol csalodast. Mindegyik mas mas temaju es en mar csak falom a sorokat es varakozok, hogy ujra falhassam a sorokat. Tudod milyen borzalmas volt nekem ez a ket het kihagyas?? Foleg, hogy a beautiful war blogodban meg mindig nincs uj resz es ez kikeszit:( nagyon nagyon imadom az uj torteneted es igerem nem okozok csalodast azzal, hogy kessek az olvasassal par napot is. Jaa es szegeny Emma, bar inkabb nem is mondok semmit, tudom hogy valamivel ugy is meglepsz minket. Imadlak kedvenc ironom❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem szeretem a drámai szüneteidet! :)
      Sajnálom, hogy nem voltam két hétig, de remélem már olvastad a Beautiful War új részét!
      Nagyon köszönöm és remélem, hogy továbbra is tetszeni fog a történet! :)

      Törlés
  5. Ooo ne maar:((Ez most úgy elszomoritott:(
    Bár az cuki volt hogy oda firkantotta a nevüket. Szegény Em:(
    Ezt a blogod is nagyon imadom♡♡
    Várom a kovetkezot:Caroline xx.

    VálaszTörlés