28. Fejezet

2013. március 8.

Harry: otthon vagy?

Emma: igen

Emma: két napja jöttem haza

Harry: szent a béke?

Emma: remélem…

Emma: dolgozunk rajta.

Harry: ez nem volt túl meggyőző

Emma: téged, vagy inkább engem kellett volna meggyőzni?

Harry: egyikünket se kéne győzködnöd.

Emma: mesélj inkább, milyen az élet Londonban?

Harry: Niall egy hete a kanapémon alszik.

Emma: tehát apokaliptikus.

Emma: érdekes

Harry: tudom, hogy mosolyogsz és ez egyáltalán nem vicces.

Emma: lásd be, hogy az, Styles.

Harry: nem, nem az.

Emma: rendben van egyébként?

Harry: csak egy kis hullámvölgy

Harry: munkát keres és remélem ahogy talál

Harry: lakás után is elkezd érdeklődni

Emma: szörnyű vagy.

Harry: hatalmas szívem van, Em.

Harry: ez tény.

Emma: persze, szólj, ha felébredtél az álmodból.

2013. április 19.

-Nem lehangoló, hogy péntek este nyolc van, és pizsamában fetrengünk a kanapémon?- kérdezte pár csendben eltöltött perc után Anne.

A dohányzóasztal tömve volt chipses és popcornos tálakkal, két üres vörösboros üveggel, plusz eggyel, amit nemrég bontottunk meg. A tévében egy legalább húsz éves, hihetetlenül röhejes horrorfilm ment, ami annak idején álmatlan, rettegéssel töltött éjszakákat okozhatott bárkinek, aki végignézte, míg mi unott arccal, egymás között adogatva a csokifagyis bödönt meredtünk a képernyőre.

-Nem…- motyogtam elidőzve, míg a fagyis dobozt egyensúlyoztam a térdemen és ismét a számba dugtam a púpos kanalat. Az agyam egy pillanatra teljesen lefagyott és csendben szenvedtem, míg már csak a csokoládé ízét éreztem a számban.- Akkor lenne lehangoló, ha látnának így minket.

-Az agyfagyós pillanatod után kételkedek benne.- nevetett halkan Anne, míg én kikerekedett szemekkel fordítottam felé fejem. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak, vagy nevessek, amiért észrevette a pillanatnyi pánikomat az előbb.

-Inkább ne beszélj.- nyújtottam felé ismét a dobozt, amit egy széles mosoly kíséretében kivett a kezemből és fejét hátradöntve, elveszett a párnák között.

Nagy ritkán, de azért mégis hasznát lehetett venni ezeknek a párnáknak, még ha nem is akarta bevallani.

-Amúgy, akkor sose fogunk arról beszélni, mi történt?- kérdeztem, míg kezembe vettem boros poharam, majd barátnőmhöz hasonlóan kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén.

-Fogalmam sincs, mire célzol.- vágta rá szinte azonnal, miközben én csak szememet forgatva kortyoltam bele az édes borba.

-De, nagyon is jól tudod, miről beszélek.- nyomatékosan ránéztem, mire csak felsóhajtott a kanállal a szájában.

-Hatalmas idiótát csináltam magamból, Em…- sóhajtott fel ismét, a fagylaltot piszkálgatva közben a dobozban.- Csak egy egyéjszakás kalandnak indult vele, de annyira jól éreztem magam mindig mellette és…- lehunyva szemeit rázta meg fejét, én pedig csak csendben figyeltem.- Mike világosan a tudtomra adta, hogy neki száz százalékig csak egyszeri alkalom volt.

-A pasik szemetek.- ingattam fejem, majd belekortyoltam poharamba.

-Ha már itt tartunk, csörgött a telefonod úgy egy órája, mikor a fürdőben voltál.- fejével az asztalon pihenő telefonom felé biccentett, ügyesen elterelve a témát.- Üzenem Gregnek, hogy nem halna bele, ha legalább pár órára leszállna rólad.

-Csak aggódik, Anne.- nyúltam telefonomért.

-Mégis miért kéne aggódnia? Tudja jól, hogy csak nálam vagyunk.- orrát felhúzva fintorgott, míg hangja egy kissé gúnyosan csengett.

Halkan felsóhajtva feloldottam telefonomat, ami egyből kiírta a nem fogadott hívásomat Harrytől és egy olvasatlan üzenetet, szintén Harrytől.

Harry: na kinek fog megjelenni az első könyve júliusban?

Szemöldökeim az égbe szöktek, ahogy kétszer egymás után elolvastam az üzenetét. Ez már mindjárt megmagyarázta, hogy miért hívott.

Sose telefonált és a szívem egy leheletnyivel hevesebb ütemre váltott, ahogy hangjára gondoltam és arra, hogy tulajdonképpen milyen régen is hallhattam.

Aztán belém vágott a tény, hogy sikerült neki. Hogy valóban sikerült neki.

-Öt év múlva…- alsó ajkát beharapva pillantott fel az égre, majd kis gondolkozás után ismét szemembe nézett.- Kiadom az első könyvem és én leszek a legfiatalabb és egyben legsikeresebb író. Veszek egy házat Londonban, amiben több szoba van, mint amennyi valójában szükséges lenne… és te, Emma…- szélesen vigyorogva felém tartotta mutatóujját.- te leszel a világ legnagyobb mázlistája, hogy ez a férfi…- önelégülten magára mutatott.- A te legjobb barátod.

Hangja visszhangzott fejemben és mosolya ott volt előttem, akárhányszor csak pislogtam. Hezitálás nélkül a távirányítóért nyúltam és lenémítottam a tévét, majd a hívás gombra nyomtam Harry neve mellett.

-Emma!- rivallt rám felháborodva Anne, de csak legyintettem egyet, még mindig a távirányítót szorongatva ujjaim között, egyre hevesebben kalimpáló szívvel, minden egyes elnyújtott búgás után.

Aztán abbamaradt a búgás és a levegő a torkomban rekedt.

-Em?- Harry rekedtes hangja meglepett volt és egyben sürgető is, már-már láttam magam előtt elkerekedett zöld szemeit.

-Úristen! Gratulálok ez… Ez hihetetlen!- szinte már fájt az arcom olyan szélesen mosolyogtam, Anne pedig megugrott ijedtében, hangom hallatán.

-Tudom… még mindig nem fogtam fel teljesen.- nevetett halkan, mosolyom pedig még mindig levakarhatatlan volt.

-Ez hatalmas dolog, Harry!- Anne meglepve fordult felém, majd kíváncsi tekintettel könyökölt fel a kanapé szélére, állát kezén megtámasztva, de ezúttal teljesen figyelmen kívül hagytam.- Alig várom, hogy elolvassam!

-Oh… Nem hiszem, hogy ez a te műfajod Em… Csak versek lesznek benne-

-Tudom, de a tieid.- vágtam szavába.- És már most tudom, hogy imádni fogom! Mi lesz a címe?- folytattam izgatottan, csupán a ténytől, hogy vele beszélek.

-Mi a franc…- motyogta mellettem Anne, arcomat tanulmányozva.

-Az első nyár nélküled…- válaszolta Harry, minden egyes szavát lassan és tisztán érthetően mondva.

-Hihetetlen, komolyan…- nevettem fel halkan, még mindig érezve a kisebb adrenalin löketet magamban, amit az elmúlt pár perc okozott.

De a pillanatnyi boldogságom azonnal szertehullott, ahogy a telefon túloldalán Harry nevét kezdték kiabálni.

-Sajnálom, Em, de mennem kell. Niall áthívott pár barátot ünnepelni.- hadarta, miközben továbbra is hangos kiabálások hallatszottak a háttérből.

-Oké… Gratulálok még egyszer, Harry.- válaszoltam egyre jobban halványuló mosollyal.

-Jó volt végre hallani a hangod, Em…- mondta halkan, szépen lassan ledermesztve engem.

-Igen, a tiéd is.- köszörültem meg torkom és éreztem, ahogy az arcom vörösödni kezd.

-Szia.- köszönt el, majd én is kisebb hezitálás után és mindketten letettük.

-Még mindig szerelmes vagy.- állapította meg Anne, ahogy magam mellé raktam a telefonom.

-Nem, nem vagyok.- ellenkeztem azonnal.

-Oh, de még mennyire! Látnod kellett volna, milyen arcot vágtál!- nevetett fel.

-Ő a legjobb barátom, Anne… Csak örültem a sikerének.- vontam vállat, felkelve a kanapéról, a konyha felé véve az irányt.

-Hé! Azt hittem, én vagyok a legjobb barátod!- kullogott mögöttem, megakadályozva, hogy akár egyetlen másodpercet is egyedül töltsek annak a feldolgozásával, ami az utóbbi pár percben történt.

2013. június 11.

-Mennem kell. Már három perce mennem kéne.- motyogtam Greg mellkasának, aki mozdulatlanul ölelt percek óta. Az emberek körülöttünk azonban észre sem vették, mindenki a saját járatára sietve kerülte ki a másikat.

-Csak még egy csókot.- motyogta.

-Ezt mondtad az előbb is!- nevettem fel, épphogy elhúzódva tőle, hogy szemeibe nézhessek.

-Borzasztóan fogsz hiányozni.- sóhajtott fel, tenyereit arcomra simítva.

-Te is nekem.- motyogtam, karjaiba kapaszkodva. Fejét lejjebb döntve csókolt meg végül. Lassan, gyengéden, beleadva mindent, mintha a legeslegutolsó lett volna.

-Szeretlek, Em.- sóhajtotta, homlokát enyémnek döntve, mikor elhúzódott tőlem.

-Én is szeretlek.- válaszoltam, egy szívdobbanásnyi időt sem hezitálva.

Szemeimet lesütve húzódtam el tőle, megigazítva táskám pántját vállamon.

-Beszélünk minden nap?- kérdezte, bár már egy milliószor átbeszéltünk minden apró részletet.

Felemelve fejem néztem szemeibe, halványan elmosolyodva bólintva.

-Igen. Hívlak, ahogy leszálltunk.

-Mondd meg Louisnak, hogy üdvözlöm.- nyomott ismét egy gyors csókot ajkaimra.

-Oké.- mosolyodtam el.- Most már tényleg mennem kell.- motyogtam, az órámra pillantva, majd ismét barna szemeibe.

Még egyszer utoljára magához húzott és megölelt, több százszor a fülembe suttogva, hogy mennyire szeret. Majd elengedett és elköszöntünk egymástól, aztán nehezen, de hátat fordítva neki Ed felé sétáltam, aki a kapuknál állva várt rám egy visszafogott, megértő mosollyal arcán.

2013. július 8.

Ed a volánnál ült, kirobbanó mosollyal arcán mesélve valamit Jacknek, aki mellette ült elől. Hangjuk és a rádióból halkan szóló zene teljesen összemosódott, a szél néha-néha belekapott hajamba a lehúzott ablakon keresztül. A hátsó ülésen ültem, ölemben pihentetve a legnagyobb kincset, amit nemrég találtam a boltban, mikor egy rövid időre pihenőt tartottunk.

Óvatosan simítottam végig vagy ezredszerre a könyv kemény borításán. Ujjaim lassan táncoltak végig a kidomborodó arany betűkön, az elmúlt tíz percben folyamatosan a könyv címét ismételve magamban. Az egész könyv feketében úszott, egyedül csak a címben lévő arany és a borítón lévő fa ütött el. Mintha csak éreztem volna, hogy a szél belekap a fába és tovább fújja a leveleket, ahogy ujjaimat azon is végigsimítottam remegve, majd az apró, szintén aranyozott betűkre terelődött tekintetem.

Harry E. Styles

Mintha csak erre született volna, hogy a nevét több millió ember megismerhesse és felkaphassák a fejüket, akárhányszor csak említésre kerül.

Végül, több órának tűnő merengés után rávettem magam, hogy kinyissam a könyvet. Lassan lapoztam bele, mintha féltem volna minden egyes sortól, majd megállapodtam a harmadik oldalon, visszafojtott lélegzettel olvasva a két rövid sort.

Te voltál a fülembe mászó dal

Az összes dal, amit valaha is szerettem.

Harry E. Styles

A szívem hatalmasat dobbant és a gyomrom apróra zsugorodott. Ajkaimat összeszorítva meredtem csak a sorokra, visszaemlékezve rá, mikor a szerelemről beszélt. Mikor egyedül csak én tudtam, hogy számára milyen érzés lehet.

-Szerintem… olyan lehet, mint a zene.- halkan felnevetett, de folytatta.- Amikor először hallasz egy számot és még a hideg is kiráz tőle. És utána nem tudod megállni, hogy ne hallgasd meg még egyszer és még egyszer. Újra és újra végighallgatod és… az érzések, amik átjárnak közben… úgy érzed, hogy élsz. Hogy igazán, valóban élsz és soha többé nem akarsz mást hallgatni. És nem is tudsz tőle megszabadulni, egyszerűen csak ott ragad a fejedben a nap huszonnégy órájában.

Egy apró, jelentéktelen részem abban reménykedett, hogy ezt az apró, rövid két sort, egyből az első kiadott könyvének a legelején, nekem írta. És az őrületbe kergetett, hogy fogalmam sem volt róla, hogy kire gondolhatott, hogy mikor írhatta, vagy egyáltalán hol.

Néha csak épp annyira hiányzott, hogy teljesen tönkretett.

-Em?- Ed hangjára felkaptam fejem a könyvből, míg ő is gyorsan rám pillantott válla fölött, majd vissza az útra.

-Mindjárt ott vagyunk. Rá tudsz csörögni Andyre, hogy pár perc múlva hátul találkozunk?

-Persze.- válaszoltam, összekapva magam, gondolataimmal együtt és összecsuktam a könyvet, majd magam mellé raktam és előkaptam telefonomat a táskámból.

Felkészülve egy újabb estére egy újabb városban.

Sziasztok!

Nagyon köszönöm a türelmeteket és a hozzászólásaitokat! Harry apró bevezetőjét A Fall Out Boys – Favorite Record című számából szedtem.

Remélem tetszett nektek a rész, és Em és Harry kapcsolatának az alakulása is! :)

Kérlek, írd le a véleményed! xx