2013.
július 10.
néha
azokért az érzésekért utáljuk önmagunkat,
amiket
figyelmen kívül hagyunk.
talán
pont ez a probléma,
hogy
nem hallgatunk magunkra,
míg
már túl késő nem lesz.
Halkan hümmögve
lapoztam egyet a könyvben, amit közel egy órája bújtam már. A könyvben, amit
minden szabad percemben a kezemben szorongattam és minden egyes szava egyenesen
a szívembe vájta magát, mintha egy tőr lett volna, ami minden újabb oldal után
még mélyebbre hatolt a mellkasomban.
és
volt valami
mélységesen
ismerős benne,
mintha
a lelkem már találkozott volna az övével
több
évvel ezelőtt és a
kezeim
megérintették volna bőrét
mielőtt
ujjaim megízlelhették testét.
Talán mind közül
ez volt a kedvencem, mert egy lényegtelen rész a szívem mélyén azt súgta, hogy ezt rólad írta, rád gondolt, mikor megírta
ezeket a sorokat! De már így is túlságosan beleszerettem minden szavába,
így egyáltalán nem hiányzott, hogy hallgassak magamra és olyan dolgokat
képzeljek bele az egészbe, ami valójában nem is igaz.
Ezért inkább csak
tovább lapoztam, míg egyre sötétebb nem lett az üres hotelszobában és Harryre
gondoltam, ahogy az asztalánál ülve – ugyanúgy az éjszaka közepén – megengedte,
hogy egyszer, láthassak a lelkéből egy darabot.
És ennél
csodálatosabb és gyönyörűbb dolgot, nem igen tudtam elképzelni.
2013.
július 26.
Nagyobb volt a
hangzavar, mint egy átlagos koncert közben. Bár nem tudtam hibáztatni az
embereket – minden este így indult. De ahogy Ed a színpadra tette a lábát,
minden elcsendesedett, és egyedül csak rá figyelt mindenki.
És most, ahogy a
telefont az egyik fülemhez tapasztottam, és másik fülemet befogva jártam fel és
alá a színpad mögött azt kívántam, bár elindult volna már a koncert.
-Hogy érted, hogy
egy kicsit késel, Louis? Pár perc és kezdődik a koncert!- emeltem meg hangomat,
csak hogy biztosan hallja. Részben pedig azért, mert Louis szokásosan ezt
váltotta ki belőlem.
-Nyugalom, csak
pár perc az egész.- csitítgatott vidáman, közben hallani lehetett az autók
zaját a háttérben.
Remek. Legalább
már elindult.
-A kanapén
feküdtél, mikor elindultunk. Nem értem, hogy nem volt időd időben elindulni,
mindenki közül te tudod a legjobban itt, hogy mekkora a dugó és- hadarni
kezdtem, de Louis a szavamba vágott.
-Nyugodj le
asszony, van egy meglepetésem számodra, ezért vagyok késésben!- emelte meg
ezúttal ő is hangját egy elnyújtott, hangos dudaszónak köszönhetően.
A színpad elől
jövő sikolyok sem javítottak a beszélgetésünkön.
-A héten bőven
elég volt a meglepetéseidből.- válaszoltam keserű hangon, de nem tudtam utána
visszatartani nevetésem. Sajnos az emlékezetembe égett, ahogy ijedt arccal áll
a szobában, teljesen pucéran, mikor három napja megérkeztünk hozzá.
Természetesen megfeledkezett róla, hogy Eddel egész héten nála leszünk így
kisebb meglepetés érte, mikor megérkeztünk – és persze minket is.
-Ha-ha.- mondta
monoton hangon.- Elfelejthetnénk végre, hogy megtörtént?
-Nem, Louis. Éppen
ez a baj. A retinámba égett.- válaszoltam én is ugyanolyan hangon, de szám
mosolyra húzódott mondandóm végére.
-Oké, ott
találkozunk!- emelte fel ismét hangját, csak hogy túlharsogja enyémet.
-Biztos nem jössz
hátra?- kérdeztem, a héten már vagy ezredszerre, de már előre tudtam válaszát.
-Biztos, majd a
végén találkozunk.- mondta és köszönés nélkül, ki is nyomta a telefont.
A sikolyok még
hangosabbak lettek odakint, ahogy egyre közelebb kerültünk a kezdéshez.
Pontosan két perccel a koncert előtt Ed vigyorogva, gitárjával a kezében
közelített felém és mikor mellém ért, szabad kezével magához húzott és
megölelt.
-Imádni fogod ezt
az estét!- mondta továbbra is vigyorogva, mire kezemmel löktem egyet mellkasán.
-Majd ha végeztél,
ünneplünk.- nevettem halkan.
-Oh nem, van egy
meglepetésem előtte.- kacsintott, majd a színpad felé indult, figyelmen kívül
hagyva, ahogy egy hangos sóhaj kíséretében utána szólok.
-Mi van ma veled
és Louisszal, meg a hülye meglepetéseitekkel?!
Aztán nevetve rám
nézett utoljára és kilépett a színpadra. Majd a kiáltások még hangosabbak és
elviselhetetlenül fülsüketítőek lettek a színházban, míg Ed a színpad közepére
nem ért, és elkezdett játszani.
Oh
I’m a mess right now… /Oh egy romhalmaz vagyok…/
***
A számlistát már annyira ismertem, hogyha
a legmélyebb álmomból keltettek volna fel, akkor is az elejétől a végéig
elkántáltam volna. Tudtam, hogy mikor cserél gitárt és mikor mondd vicceket a
dalok között, vagy éppen énekelteti meg a tömeget, akik minden egyes mozdulatát
csillogó és ámuló szemekkel követték.
De közvetlenül a harmadik szám után – ami
a Lego House volt már a kezdetek óta – nem kezdett bele a következő számba
azonnal, hanem beszélni kezdett és a színpadra szinte észrevétlenül két bárszék
került, plusz még egy mikrofon, a szívem pedig készült kiugrani a mellkasomból.
-Szóval, mint azt remélem sokan tudjátok,
nem egyedül írom a dalokat és a következő számban, én csak kisebb segéd voltam.
Még sose csináltunk ilyesmit, amire készülök és remélem, hatalmas tapssal
fogadjátok a csodálatos és gyönyörű Emma Hartot a színpadra!
Hangos füttyszók és tapsok sorozata
követte Ed bosszantó beszédét, míg én keresztbefont karokkal álltam a színpad
szélében elbújva, szokásos helyemen.
-Gyerünk Em, nem érünk rá egész este!-
beszélt Ed továbbra is a mikrofonba, de játékos mosolyával pontosan velem
szembe fordult és aprókat pengetett gitárján, míg az én kezembe is belenyomták
a gitáromat – amire tisztán emlékszem, hogy Louis nappalijában hagytam.
A közönség becenevemet kezdte kántálni,
mígnem bosszankodva, és gyilkoló tekintettel meredve Ed felé, megfogtam
gitáromat és kisétáltam a színpadra.
A fényektől hosszú másodpercekig semmit
sem láttam, a közönség csupán csak egy fekete folt volt körülöttünk, de Ed
nevetése jól kivehető volt még éljenzésük közben is.
-Ha vége a koncertnek, megöllek.-
motyogtam fülébe, mikor elsétáltam mögötte, de ő csak tovább nevetett és fejét
ingatva leült a bárszékre, majd beállította mikrofonját, közben én is ugyanezt
tettem.
-A következő dal címe Photograph.- mondta
Ed, míg én visszaintegettem néhány embernek az első sorokból, majd elkezdtünk
játszani. És újra elcsendesült minden.
Ed egyedül kezdett énekelni és az első
versszak közepén én is beléptem két sorra, pont mint régebben, mikor csak
ketten voltunk a stúdióban.
Most is majdnem ugyanolyan volt, kivéve, hogy
a szívem eszeveszettül dobogott és a kezeim izzadni kezdtek, abban a
pillanatban, ahogy a székre ültem.
A második versszak közepénél megint
beléptem, Eddel együtt énekelve, majd az utolsó sor közben szemei felém
terelődtek, arcán egy apró, bár bíztató mosoly ült és alig észrevehetően
kacsintott felém egyet.
Aztán egyedül maradtam. Csak én énekeltem
a refrént, lehunyva szemeimet, ismét ugyanott és ugyanúgy érezve magam, mikor
megírtuk a dalt.
A harmadik versszakba lépve Jack is
csatlakozott hozzánk a dobok mögött, amitől a szívem kihagyott egy ütemet és
kirázott a hideg, közben mégis úgy éreztem, mintha az egész testem készülne
kirobbanni a bőrömből. A refrént megint csak én énekeltem, még jobban beleadva
minden érzésemet, majd a végén Ed is csatlakozott hozzám.
Majd végre megembereltem magam és
kinyitottam szemeimet.
Ed hangja halk volt, aztán a következő
pillanatban pedig mindketten elkezdtünk énekelni, összenézve, pontosan érezve
minden átkozott hangot a dalban.
When I’m away
/Amikor elmegyek/
Aztán csak Ed énekelt. Nem szólt se a
gitár, se a dob, egy apró lélegzetvétel se volt hallható a tömegben sem, amin
tekintetem végigsiklott.
I will remember
how you kissed me /Emlékezni fogok, hogyan csókoltál meg/
És ahogy pengetni kezdtük megint a gitárt,
tekintetem zöld szempárba ütközött.
Under the lamppost
back on sixth street /A lámpaoszlop alatt a hatodik utcában/
Egyenesen szemeibe nézve énekeltem, apróbb
kábulatba esve intenzív tekintetétől, ami egy percre sem ingott meg.
Ed hangját ezúttal nem is hallottam, mikor
az utolsó előtti sort énekelte, de időben elkaptam tekintetem és lesütve
szemeimet, Eddel együtt, befejeztem a számot.
Wait for me to
come home /Várj rám, amíg hazajövök/
Majd mindenki tapsolni, fütyülni és
kiabálni kezdett, miközben mi mosolyogva ültünk tovább a színpadon és bár alig
két perccel később hátra igyekeztem, vissza a helyemre, még egyszer utoljára
ugyanoda néztem, ahol Harry csillogó zöld szemeivel találkozott tekintetem.
És még mindig ugyanott állt, Louis
mellett, szélesen mosolyogva várva a következő számot.
***
-Oioiii!!- Louis éles hangja túlharsogta
mindenki más hangját az öltözőben.
Egy pillanatra elmosolyodtam, ami a
következő pillanatban az arcomra fagyott, ahogy megpillantottam az emberek
között az ismerős göndör fürtöket a szobában.
Lassan süppedtem el a kanapéban, hevesen
dobogó szívvel megpróbálva a lehető legtovább a munkatársaink takarásában
maradni.
De legnagyobb szerencsétlenségemre, a
szoba egyre üresebb lett. Csak azt nem tudtam eldönteni, hogy Louis
jelenlététől és hangosságától, vagy csupán csak ennyire elment az idő.
Elővéve a telefonomat próbáltam úgy tenni,
mintha fontos üzenetet küldenék valakinek, míg alig pár méternyire tőlem Ed
magára hívta Louis figyelmét.
-Louis, haver! Késtél! Emma már majdnem
felrobbant mérgében!- nevetett Ed, mire Louis átszelte a köztük lévő távolságot
és kezet fogott Eddel. Szemem sarkából láttam, ahogy Harry bizonytalanul, és
körbe-körbe nézve követi őt.
-A dugó, meg minden. És még összekellett
szednem Harry barátomat.- paskolta vállon Harryt Louis, mikor csatlakozott
hozzájuk.
-Ed Sheeran, örülök, hogy eljöttél.-
fogott vele kezet Ed szinte azonnal.
-Harry Styles.- biccentett Harry és én
fejemet azonnal felkaptam hangjára, ami mintha még mélyebbnek tűnt volna, mint
eddig.
-A francokat!- nevetett fel Ed
hitetlenkedve, én pedig már sejtettem, hogy mi következik, így még jobban
lejjebb csúsztam a kanapén.- Az író, Harry Styles?- kérdezte, mire egy
pillanatnyi csönd állt be a szobába, előlem pedig minden ember szépen lassan
kislisszant az öltözőből. Remek.- Emma hetek óta a könyvedet bújja, össze fogja
magát csinálni, ha meglát.
-Az szerintem már megtörtént.- motyogta
alig hallhatóan Louis.
-Em!- kiabálta el magát Ed, teljesen
fölöslegesen, mivel alig öt lépésre állt tőlem.
-Itt vagyok- mormoltam, továbbra is
telefonomra meredve, finoman palástolva a káoszt, ami éppen lezajlott bennem.
-Nem fogod elhinni, ki jött el a
koncertre!- olyan boldog és meglepett volt Ed, hogy alig vártam, hogy
lehervasszam mosolyát.
Egyáltalán nem fair, amin keresztül megyek
ma este. Egyáltalán nem az.
Lehunytam szemeimet és mély lélegzetet
vettem, majd kinyitottam szemeimet és félredobva telefonomat felkeltem, szembe
fordulva azzal a három férfival, akik életcéljuknak érzik azt, hogy engem
csesztessenek.
-Hello Em.- mosolyodott el halványan
Harry, ahogy találkozott tekintetünk.
-Szia.- belélegez és kifúj. Belélegez és kifúj. Menni fog ez, Em.
-Ismeritek egymást?- kérdezte Ed, mire
csak elmosolyodtam és próbáltam normális, emberi módon viselkedni Harry előtt.
De annyira jóképű volt még mindig és
annyira hiányzott.
-Pár éve.- vont vállat Harry, visszafojtva
mosolyát és zsebre dugta kezeit, közben Edre pillantott.
-Oké, elég volt belőletek.- sóhajtottam
fel és felvettem a kanapéról a telefonomat.- Indulhatnánk végre ünnepelni?
2013. július 27.
Hajnali négy előtt pár perccel értünk
vissza Louis lakására.
Louis egy szempillantás alatt kidőlt a
kanapéján, míg Ed nehézkesen elvánszorgott Louis hálószobájáig. Harry – Louis
órákon át tartó nógatásának köszönhetően – szintén velünk jött haza, és mikor
egy halk „jó éjszakát” után
visszanéztem rá a vállam fölött, a kanapé melletti fotelban kezdett el
helyezkedni, halkan morgolódva magában, köszönhetően Louis horkolásának.
És én itt feküdtem a vendégszobában a
plafonra meredve, több millió opción agyalva, ami által elfogadható és száz
százalékig megmagyarázható lenne, ha Harry mellettem alhatna.
-Elképesztő voltál
odafent.- zöld szemei megcsillantak a több üveg sörnek köszönhetően, amit az
utóbbi két órában megivott.
Halványan elmosolyodtam
és a falnak dőltem, a kezemben lévő cigit pedig óvatosan felé nyújtottam. Louis
pulóveréből csentük el, megunva a dübörgő zenét és a fülledt levegőt. Így
legalább eggyel több indokunk volt egy kicsit kiszabadulni a nyüzsgésből.
-Pedig megleptél.-
halkan felnevetett, közben kivette a cigit a kezemből és mélyen beleszívott.
Tekintetem egy pillanatra sem tévedt máshova.- Ha jól rémlik, pár napja amikor
beszéltünk, még éppen Liverpool-ban voltál valamilyen nagymenő dedikáláson.-
gúnyolódtam, vállammal aprót lökve rajta.
-És másnap
iderepültem.- bólintott lassan, kifújva a füstöt, majd felém nyújtotta a cigit.
-Örülök, hogy így
tettél.- motyogtam, magam sem tudom, miért. Talán az alkohol beszélt belőlem,
talán egészen más bujkált a háttérben.
-Igen, én is.-
sóhajtott fel, szeme sarkából rám pillantva.
-És mi van a
barátnőddel?- bukott ki belőlem a kérdés, miután elvettem tőle a cigit és
beleszívtam, majd eldobtam a csikket. Felvont szemöldökkel fordult felém, szája
sarkában egy apró, bujkáló mosollyal.
-Nincs barátnőm.-
mosolya egyre szélesebb lett, mire befejezte mondatát és szemei egy pillanatra
sem hagyták szabadulni enyémeket.
-Pedig Megan elég
rendesnek látszott.- motyogtam, állva tekintetét.
-Mhm…- bólintott
lassan és mintha gondolatok ezrei cikáztak volna végig fejében közben.- Csak
egy randi volt, semmi több.
-Oh.- meglepett
válasza, ugyanis megmertem volna esküdni, hogy Megan teljesen mást mondott
aznap este, mikor összefutottam velük.
Percekig csak
csendben álltunk utána odakint a hűvös, nyári estében, hallgatva a kiszűrődő
dübörgő zenét, aminek ritmusát felvette szívem.
Végül Harry hajába
túrt és elvezetve rólam tekintetét fejével az ajtó irányába biccentett, majd
visszamentünk megkeresni a többieket.
Megelégelve gondolataimat az éjszakáról,
ami alig egy órája ért csak véget, felültem az ágyban. Képtelen voltam
elaludni, ezért a konyhába mentem egy pohár vízért.
A nap már kezdett kisütni, halványan
bevilágítva Louis lakását. Halkan lépkedtem, bár teljesen feleslegesnek tűnt, mikor
a konyhába lépve megpillantottam Harryt egy alsónadrágban és pólójában.
-Hé…- suttogtam berekedve.
Hátával a pultnak dőlt, kezeivel kétoldalt
megtámaszkodva a pulton, ahol egy pohár víz árválkodott mellette.
-Te sem tudsz aludni?- kérdezte halkan,
mire csak fejemet ráztam.
Csendben töltöttem magamnak vizet, közben
mindvégig éreztem magamon pillantását.
Felé fordultam, belekortyolva poharamba,
de szemei ugyanúgy, töretlenül csak engem tanulmányoztak.
-Mi az?- kérdeztem, lerakva poharamat a
másik mellé, alig egy lépésnyire állva Harrytől.
-Semmi.- kezével bizonytalanul, de hajam
felé nyúlt, majd fülem mögé tűrt egy tincset, ami az arcomba lógott. Végigjárt
rajtam a hideg, ahogy utána kezét arcomra simította, közelebb lépve hozzám és
felém fordulva.- Annyit változtál, Em.- halvány, szomorú mosoly jelent meg
arcán, szemei közben ide-oda cikáztak arcomon.
-Te is.- kezem magától simult mellkasára,
majd lejjebb kúszva, hasán kezdtem piszkálni pólójának vékony anyagát.- Lassan
hosszabb lesz a hajad, mint az enyém.- tettem hozzá, mire halkan felnevetett,
én pedig megpróbáltam türtőztetni magam, hogy ne túrjak azonnal göndör tincsei
közé, amik lassacskán már a válláig értek.
Zöld szemei csillogva néztek vissza rám és
egyre többször kaptam azon magam, hogy tekintetem ajkaira tévedt. Az ő
pillantása is egyre inkább elkalandozott.
Mély lélegzetet vett és még közelebb
lépett hozzám, kezeim oldalára simultak ezúttal és mellkasom övének feszült.
A szívem őrülten kalimpált, keze pedig
arcomról nyakamra siklott, ahol cirógatni kezdte bőrömet, egy halk – szinte teljesen
észrevétlen – sóhajt kiváltva belőlem. Másik kezét derekamra tette és bár
minden porcikám azért remegett, hogy még közelebb hajoljon hozzám, tudtam, hogy
nem lehet.
Kezeim erősen markoltak bele pólójába,
minél közelebb került hozzám. Az idő hihetetlenül lassan telt és akkora csend
nehezedett körénk, hogy szinte hallani lehetett szívünk ugyanolyan, ritmusos
dobogását.
-Helytelen lenne, ha most megcsókolnálak?-
kérdezte lassan, alig két milliméterre ajkaimtól.
Kezeim még erősebben kapaszkodtak belé,
míg szívem mintha teljesen összeszorult volna mellkasomban.
Tekintetem össze-vissza cikázott arcán,
mígnem gyomrom is teljesen össze nem zsugorodott és szótlanságomnak
köszönhetően Harry még közelebb hajolt hozzám.
Ezt nem teheted,
Em.
-Greggel vagyok. Vele élek együtt.-
szaladt ki a számon és Harry megkövülten nézett velem szembe, egy leheletnyit
elhúzódva tőlem.
Ajkait összeszorította és kezeit elhúzta
tőlem, majd hajába túrt és aprót bólintott, elvezetve rólam tekintetét.
Mély lélegzetet vett, majd kifújta.
Látszott rajta, hogy keresi a szavakat.
De erre, tulajdonképpen nem voltak szavak.
-Én…- tekintete egy pillanatra
összetalálkozott enyémmel, majd a konyhaszekrényre vezette tekintetét hátam
mögött.- Megpróbálok visszafeküdni.- köszörülte meg torkát, ismét hajába túrva.
-Oké.- suttogtam, majd egy utolsó
pillantást vetve rám kisétált a konyhából.
És én csak akkor fogtam fel igazán, hogy
mi is történt valójában, mikor egyedül álltam már a konyhában.
Harry verseihez R. M. Drake irományait használtam fel.
Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm a komikat az előző fejezethez!
Melyik volt eddig a kedvenc Emma-Harry pillanatotok? :)
Sziaaa :D
VálaszTörlésNagyon-nagyon jó fejezet volt ez is, mint mindig! Imádtam!
És istenem, majdnem megcsókolták egymást! Ahj olyan jó lenne, ha együtt lennének! :)
Hát, most már új kedvenc pillanatom van: a mostani, amikor koncert közben egymásra néztek :)
Siess kérlek a kövivel!
All the love M
Nagyon köszönöm ❤
TörlésAhhhh elolvadok! Annyirá jó vagy! 😘😘
VálaszTörlésAnnyíra! Bocs!!😁
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésSziaa!!!
VálaszTörlésNaagyon tetszett az új rész is! :-)
És a kerdesedre válaszolva az(ok) volt(ak) a kedvence(I)m mikor naaagyon régen együtt töltötték a hétvégét (az tulajdonképpen mior jártak) és az osszes apró találkozás vagy üzenet vagy csak kósza gondolat tetszik :-)
Naaagyon várom a kövit
Szeretettel
Zsofi
Szia Effy!
VálaszTörlésTegnap este kezdtem el olvasni a történeted, és egészen reggelig le sem raktam a telefonom. Őszinte örömmel jelenthetem ki, hogy ez egy nagyon igényes, hosszú munka. Helyesírási hibákat nem nagyon találtam benne, pedig kerestem. De lehet, csak az én szemem kerülte el. Minden esetre meg vagyok elégedve, és most baromi boldog vagyok, hogy egy ilyen irományt találtam. További jó munkát, sok sikert az íráshoz és.. Úgy kb mindenhez. Nagyon várom a következő részt, remélem mihamarabb tudod hozni.
All the love,
R
Ui.: Az eddigi részekhez azért nem írtam, mert utol szerettem volna érni ahol jelenleg tart a munkád.