2013. július 28.
-Hé… Öhm… vagy egy tucatszor hívtalak, de
mindig csak a hangpostádat dobja be, szóval, gondoltam, hagyok neked egy
üzenetet. Így talán kevésbé is lesz kellemetlen.- nevetett fel halkan Harry.
Louis konyhájában ültem az asztalnál,
lábaimat felhúzva mellkasomhoz, térdemen könyökölve kezemmel, amiben a telefont
fogtam.
Halkan felsóhajtottam nevetése hallatán és
szabadon lévő kezemmel kócos hajamba túrtam.
-Tudom, hogy vagy százféleképpen
kezelhettük volna a helyzetet tegnap reggel és sajnálom, ami előtte történt az
éjjel. Nem szeretném, ha a meggondolatlan szándékaim és szavaim közénk
állnának. Remélem, hogy elfelejthetjük az egészet és barátok maradhatunk. Nem
akarom, hogy megint csak úgy kicsússz a kezeim közül, Em. Fontos vagy nekem,
annak ellenére, hogy néha hatalmas hülyeségeket csinálok.- mély lélegzetet
vett, míg én magam elé meredve koncentráltam hangjára.
-Sajnálom, Em. És remélem, hogy nem kell
ismét New Yorkba repülnünk ahhoz, hogy találkozzunk.- mondta lassan, majd pár
másodperc csend után véget ért az üzenet és az asztalra tettem mobilomat.
Mert igaza volt. És ennek így kellett
lennie.
Végre! :3
VálaszTörlésDe sajnálom, hogy ilyen rövidke lett. Minden esetre várom a következőt.:)
Big hug,
R -alias- LIAA
Uristeeen!!!
VálaszTörlésA szívem majd kiugrott mikor megláttam hogy van uj rész!! Sajnalom hogy ilyen rövid lett de annál jobban várom hogy megint legyen folytatás. Harry meg mindig cukker és alig várom h megint egy helyen legyenek. Őszintén ugyanazt remélem mint Harry. :-)
Szép napokat!
Puszi
Zsofi
Nagyon-nagyon vártam már az új fejezetet és örültem hogy van új fejezet!
VálaszTörlésSajnálom hogy ilyen rövid lett, de annál tartalmasabb. Remélem hogy hamarosan helyre áll a rend Harry és Em között :)
Siess a kövivel! ♥
All the love M
Kedves Effy!
VálaszTörlésRemélem megkapod ezt az üzenetet és el is olvasod. Arra szeretnélek kérni, hogy nézz be a blogomra és olvasd is el az egészet. Nagyon örülnék neki, ha eljutna ez a történetem sok emberhez. :) Még eléggé kezdő blogoló vagyok, szóval bocsi azért ha az elején még nagyon uncsi a történet, de még nem nagyon tudott kibontakozni. Azért remélem elolvasod és tetszeni fog.
Miss Alison**
Blogom: www.belnaploja.blogspot.hu