„és egymás karjaiba estünk, mintha ez lett volna a
legbiztonságosabb hely arra, hogy újra darabokra hulljunk.”
2014. december 10.
A bőröndöm az
ágyon pihent, amiben mostanában a kelleténél többször voltak a ruháim. Mély
lélegzetet véve tűrtem össze az egyik fekete kardigánomat és tettem a többi
ruha tetejére, kezembe véve a következő ruhadarabot.
Greg karjai lassan
simultak derekam köré, amikkel aztán közelebb húzott magához, mígnem hátammal
mellkasának nem dőltem. Állát jobb vállamra támasztotta, halkan hümmögve
figyelve, ahogy egyre több ruha kerül a bőröndömbe.
-Nem akarom, hogy
menj.- suttogta.
Alsó ajkamat
harapdálva tettem egy utolsó hosszú ujjút a ruhakupac tetejére, majd
lehajtottam bőröndöm tetejét. Fejemet egy kissé oldalra fordítottam, hogy
szemeibe nézhessek, amik már egy ideje engem figyeltek.
-Tudom.- motyogtam,
apró csókot adva ajkaira. Mondhattam volna többet is, mint például, hogy én sem
akarok menni.
De ugyanakkor
hazudni sem akartam neki.
-Huszonharmadikán
jössz?- hümmögte, apró csókokat hintve bőrömre, lassan haladva a nyakam felé,
míg én teljesen ellazultam a karjaiban.
-Mhm…
-Vigyelek ki az
állomásra?- suttogta, továbbra is ajkait végighúzva bőrömön.
-Nem kell. Harry
jön értem… emlékszel?- kérdeztem lassan kinyitva szemeimet, meglepett
arckifejezésével találkozva.
-Oh… hát persze.-
válaszolta kisebb éllel a hangjában, amit ezúttal figyelmen kívül hagytam.
Minden alkalommal veszekedünk, mikor el kell utaznom. Próbáltam ezen
változtatni.
-Szóval… Ed
lakásában leszel végig, igaz…? Úgy értem…- hadarta, mire én kihámoztam magam
karjai közül és mélyet sóhajtva kezdtem behúzni bőröndömön a cipzárt.
-Greg…
-Mi az?- kérdezte
kezét zsebébe dugva, másikkal tarkóját dörzsölve. Szemöldökei homlokának
közepéig felszaladtak, miközben barna szemei csillogva figyelték minden egyes
mozdulatomat.
-Eddig is ott
voltam. Nem értem, miért lenne ez most másként.- mondtam szemöldök ráncolva,
kezembe véve telefonomat, ami felvillanva rezzent egyet a takarón.
Harry: mindjárt a házad előtt vagyok
Harry: jöjjek fel segíteni a bőrönddel?
-Ki tudja.- vonta
meg vállát végül, majd ajkait összeszorítva figyelt engem árgus szemekkel.
-Harry mindjárt
ideér.- mormoltam végül, figyelmen kívül hagyva a kisebb féltékenységi
jelenetét.
Csak örülni tudok,
hogy ezúttal nem kiabálásba torkollott a búcsúzkodásunk.
-Oké… lehozom a
bőröndöd.- bólintott, a bőröndöm felé nyúlva, de én egy gyors csókkal
kizökkentettem gondolatai közül.
-Szeretlek, te
idióta.- mosolyogtam, ismét egy apró csókot adva ajkaira, míg ő teljesen
ellazulva lehunyta szemeit és lustán elmosolyodott.
-Én is téged.-
motyogta ajkait enyémekhez nyomva még utoljára, majd levette az ágyunkról a
bőröndöt én pedig közben válaszoltam Harrynek.
Emma: nem kell, Greg lejön velem
Emma: de azért köszönöm
Greg a bejárati
ajtóhoz vitte a csomagomat, míg én felhúztam a csizmáimat és a kabátomat. Greg
csak magára kapta az egyik vékony kabátját a fogasról és már mentünk is.
Csak a lépteink
visszhangoztak és bár már megszokhattam volna, a hasam görcsbe rándult, ahogy
kinyílt a kapu és megláttam Harryt a kocsija mellett állva, a ház előtt.
Szörnyű
ember voltam, tény és való.
-Mehetünk?-
zökkentett ki Harry hangja gondolataim közül és csak ekkor tűnt fel, hogy a
bőröndöm már a csomagtartómban volt, míg Harry és Greg letudták a kötelező –
fájdalmasan feszült és kínos – rövid beszélgetésüket.
Mindig így volt.
Minden áldott alkalommal.
-I-igen…-
köszörültem meg torkomat és mosolyt erőltetve arcomra fordultam Greg felé.
Fogalmam sem volt,
hogy mi ütött belém.
-Szia édes.- Greg
ajkai hosszasan pihentek enyémeken, karjai erősen fonódtak körém. Tenyereim
mellkasán pihentek, mígnem el nem húzódtunk egymástól – közben végig éreztem
Harry égető tekintetét magamon.
-Szia.- suttogtam
végül, majd Harry is elköszönt Gregtől és beültünk mindketten az autóba.
-Vigyázz rá!-
kiabálta Greg, mielőtt Harry becsukta volna az ajtaját és bár nem láttam,
tudtam, hogy Harry mosollyal az arcán válaszol neki.
-Mindig vigyázok
rá.
2014.
december 13.
Ha még reggel
megkérdezted volna, hogy tervezem az estémet, azt mondtam volna, hogy egy jó
forró habfürdő és talán egy pohár – esetleg üveg – bor társaságában.
Délután kettő
körül azt feleltem volna, hogy a lehető legbővebb pulóveremben és a létező
legvastagabb zoknimban, az ágyamban fekve a takaró alatt, valamilyen vígjátékot
keresve a tévében.
Este hat körül
ismét mást feleltem volna. Még magam sem tudom, hogy mit, de tíz percen
keresztül csak a havat néztem és fejben egészen máshol jártam, mint kellett
volna.
Háromnegyed
kilenckor Harry kocsija begördült az utcába, ahol egész nap a stúdióban voltam
és ahogy beültem mellé – az összes tervemnek azonnal búcsút mondhattam.
Persze ezt csak
akkor tudtam meg, mikor leparkolt Ed háza előtt és ő is kiszállt az autóból és
feljött velem a lakásba.
És most itt ültem
mellette a kanapén egy kiadós forró zuhany után, egy vastag pokróc alatt elbújva.
A tévében már most karácsonyi filmeket adtak, amiket mi halk kommentárokkal
néztünk és bár nem minden huszonegy éves álma, hogy szombat este nyálas
karácsonyi filmek ismétlését nézze – én valamiért mégis boldog voltam.
Talán a
boldogságomnak egy kicsit több köze volt Harryhez valójában, mint a filmhez.
Az egyik reklám
közben, mikor már kezdtem félálomba merülni, Harry felkelt a kanapéról és az
ajtóhoz sétált, ahol a gitárom a falnak döntve pihent, majd félszemmel felém
sandítva megfogta a gitárt és az ölébe rakva visszaült mellém.
-Mit csinálsz?-
kérdeztem arcomat dörzsölve, elfojtva nevetésem szórakozott arckifejezését
látván.
-Megmutatom, hogy
kell játszani.- válaszolta önelégült mosollyal, halkan pengetve a gitárt.
-Oh, igazán?- nevettem
fel, a kanapé kartámlájának döntve fejem, nyakamig felhúzva a pokrócot.
-Persze. Ideje új
fogásokat mutatnom neked, kezd a technikád elavulni.- a gitárt tovább pengette,
amit széles mosollyal figyeltem és bármi is volt az, amit játszott, szörnyen
szólt.
-Jézusom! Hagyd
abba!- nevettem, felülve a kanapén.
-Ssss…- pisszegett
le mély hangján nevetve.- Szinte még el se kezdtem!
A gitárt tovább
pengette, minden dallam vagy hangzás nélkül, azonnal megölve az emlékeimet pár
évvel azelőttről, amikor még kenyérre lehetett volna kenni, akárhányszor megláttam
gitárral a kezében.
-Komolyan?- a
tévét és a gitár hangját túlharsogta nevetésünk a szobában.
Megragadtam kezét,
amivel gitáromat nyúzta és magam felé húztam, miután legnagyobb meglepetésemre
hangja abbamaradt, miközben Harry felém dőlt. A gitár egy szempillantás alatt a
földön hevert, aminek a hangjától kirázott a hideg és kisebb pánik lett úrrá
rajtam, de aggodalmaimat azonnal elfeledtette Harry, ahogy egy másodperc alatt
fölém tornyosult és ujjai oldalamba mélyedtek, hangos nevetést váltva ki
belőlem.
-Harry! Hagyd
abba!- nevetve, levegő után kapkodva próbáltam meg kiszabadulni alóla, teljesen
sikertelenül.
Lábaimat combjai
közé szorította, megakadályozva, hogy rúgkapálni tudjak, míg tenyereim
erőtlenül nyomódtak vállának vagy mellkasának, de ő csak szélesen mosolyogva
kínzott tovább. Végül kínzó mozdulatai abbamaradtak, de én továbbra is csak
levegő után kapkodva feküdtem alatta, vállaiba kapaszkodva, míg ő csillogó
szemekkel nézett vissza rám. Haja összevolt fogva, így egész arcán
végigvezethettem tekintetem, mielőtt szemeim egy röpke pillanatra ajkaira
tévedtek.
Megköszörülve
torkomat, pirospozsgás arccal néztem vissza szemeibe, miközben sokat tudó
mosoly terült el arcán.
-Tudom, mire
gondolsz.- mondta önelégülten, tenyereit még mindig oldalamon pihentetve.
-Akkor még miért
nem másztál le rólam?- kérdeztem a lehető leggyorsabban, végignézve rajta,
ahogy még mindig – majdnem – rajtam fekszik.
Nem akartam tudni,
hogy mire gondolok.
-Egyáltalán nem
akarod, hogy lemásszak rólad.- ingatta fejét, tenyerét egy-két milliméterrel
feljebb simítva pólómon.
-Oh.- válaszoltam
gúnyosan, aprót bólintva.- Kérlek, akkor világosíts fel, hogy mégis mit aka-
mondatomat félbeszakították ajkai, amik hirtelen nyomódtak enyémekhez, belém
rekesztve még a levegőt is.
Egy
örökkévalóságnak tűnt, amíg így feküdtünk, mozdulatlanul. Az egész testem
megfeszült és a szívem kitörni készült a mellkasomból, akkora iramot kezdett
diktálni. Az ujjaim megremegtek és mintha csak valamilyen titkos jelet adtak volna
Harrynek a tudtomon kívül, ajkai mozogni kezdtek, életre keltve ezzel engem is.
Az egész testem lángra lobbant, ahogy szinkronban mozogtak ajkaink és bár az
agyam szüntelenül csak megálljt parancsolt, a szívem eszelősen lüktetett a
mellkasomban, fittyet hányva bárminek is, ami ellentmondott az akaratának.
Harry ajkai kissé
félve és gyengéden mélyítettek a csókon, mintha bármelyik pillanatban vége
szakadhatott volna. Ujjaimmal erőtlenül markoltam bele pólójába vállánál, majd
remegve bár, de végigtáncoltak vállán, végül tarkójára simítva kezeimet
körbeöleltem nyakát, még közelebb húzva magamhoz. Kezeivel fejem mellett
támasztotta magát kétoldalt, mígnem mellkasa enyémnek nem feszült és ha akár
egy pillanatra is tudtam volna egyetlen dologra is koncentrálni, talán
érezhettem volna az ő szívének dobogását is.
Harryt csókolni
olyan volt, mintha megint tizennyolc éves lettem volna, amikor még fogalmam sem
volt arról, hogy mi várhat rám a következő nap.
Mert nem volt idő,
nem voltak kételyek, csak a hó esett megint csendben odakint, lefagyasztva
körülöttünk mindent.
Nem volt Greg.
Greg…
Annak ellenére,
hogy percekkel ezelőtt még én húztam magamhoz közelebb Harryt, most eltoltam
magamtól. Nem moccant, de ajkai ezúttal közel egy centiméter távolságra voltak
enyémektől, miközben továbbra is lehunyt szemekkel, homlokát enyémnek döntötte.
-Harry…- suttogtam
elgyötört hangon, tenyeremet arcára simítva.
-Tudom.-
válaszolta ugyanúgy, mély lélegzetet véve.
Még percekig
ugyanúgy feküdtünk, mintha képtelenek lettünk volna visszatérni a valóságba.
De muszáj volt.
-Én nem… Nem lett
volna szabad ezt csinálnunk.- mormoltam és bár ellentmondó volt, de
hüvelykujjaimmal apró köröket rajzoltam arcán, míg ő lassan kinyitotta szemeit
épphogy elhúzódva tőlem.
-Igen…- keserű mosollyal
arcán mászott le rólam, majd a kanapé mellett állva tarkóját dörzsölte. Egy
pillanat alatt felültem térdeimet mellkasomhoz húzva, jobb könyökömet térdemre
rakva, kezemmel megtámasztva fejem. Csendben figyeltem, ahogy a gitárt
visszarakja a helyére, kerülve pillantásomat, de arcáról tisztán le tudtam
olvasni, hogy gondolatok milliói cikáztak végig fejében.
Aztán megállt a
szoba közepén, nem messze a kanapétól és ezúttal egyenesen szemeimbe nézett,
amitől egy egészen rövid másodpercre lefagytam.
-És miért is?-
kérdezte kisebb éllel hangjában, én pedig a meglepettségtől egy ideig csak a
levegőben hagytam a kérdést, mintha úgy egyszer csak felszívódna, nem várva
arra többé, hogy megválaszolják.
De mint mondtam,
ideje visszacsöppenni a valóságba.
-Ezt most komolyan
kérdezed?- kérdeztem néhány oktávval magasabb hangon, elkerekedett szemekkel,
ahogy kérdőn néztem vissza rá.
Felvont
szemöldökkel várta válaszom, míg én hajamba túrva próbáltam meg eldönteni, hogy
sírnom, vagy nevetnem kéne inkább.
-Te most
szórakozol?- végül kínomban felnevettem és arcomat tenyereim közé temettem,
ezúttal mindkét kezemmel támasztva magam térdeimen.
Percekig nem
válaszolt, csak engem figyelt. Mintha csak arra várt volna, hogy valami
megtörjön bennem, hogy valamit mondjak, bármit, ami még inkább ronthatná a
helyzetet.
De én csak
elakartam tűnni, minél messzebb innen, hogy elfelejtsem a puha ajkait, amik az
enyémnek nyomódtak és bár tényleg helytelennek kellett volna éreznem… csak
azért akartam eltűnni, mert egyáltalán nem éreztem annak.
Istenem,
akkora idióta vagyok!
-Greg otthon vár
rám, Harry. Ezért nem lett volna szabad.- mondtam ki végül azt, ami igazából
eddig is egyértelmű volt. A szavaim nehezek voltak a csöndben és bár nem
akartam, kezeimet elvettem arcom elől és zöld szemeibe néztem, amik még mindig
töretlenül figyelték minden átkozott mozzanatomat.
-Szereted őt, Em?-
hangja halk és rekedtes volt, mintha már órák óta meg se szólalt volna.
-Harry…- fejemet
ingatva néztem rá kérlelve, míg ő még mindig ugyanott állt és ugyanúgy nézett
rám.
-Szereted őt?-
vágott szavamba, közelebb lépve hozzám, de valamiért úgy éreztem, hogy két
lépéssel messzebb került tőlem.
Egy pillanatig álltam
pillantását, remegő gyomorral és hevesen kalimpáló szívvel készítve fel magam a
szavakra, amik felelőtlenül csúsztak ki a számon.
-Igen, persze,
hogy szeretem. Te nem érzel semmit Ebony iránt?
Alsó ajkát
beharapva ráztam meg fejét alig észrevehetően, egy szomorú mosollyal arcán és
tekintete egészen a vesémig hatolt.
-Nem.- vonta meg
vállát, míg én csak ledermedve ültem még mindig a kanapén.
-Én…- köszörültem
meg torkomat, miközben még magam sem tudtam, hogy mit is mondhatnék, mikor
szavamba vágott.
-És tudom, hogy te
sem szereted Greget.
-Ne kezdd el!-
emeltem meg hangomat, fejemet hevesen ingatva, míg ismét hajamba túrtam.
-Miért? Miért
akarod még mindig kerülgetni azt, ami valójában történik, Em? Miért nem vallod
be magadnak, hogy még mindig érzel valamit irántam?! Miért olyan nehéz ez?!- vágott
vissza ugyanúgy, egyre közelebb lépve hozzám, ahogy beszélt.- Mert én ezt nem
tudom tovább csinálni. Próbáltam, nagyon sokáig próbáltam, de nem megy, Em.
Minden egyes
lépése után úgy éreztem, hogy megremeg alattam a talaj és még levegőt venni se
mertem, ahogy egyre jobban csillogó szemeibe néztem. A légzésem szaporább lett,
a szívem követhetetlenül cikázott össze-vissza a testemben és egyetlen épkézláb
gondolatot sem tudtam megfogalmazni a fejemben.
Csak őt láttam,
csak őt hallottam.
-Harry, kérlek…
kérlek, hagyd abba.- kérleltem erőtlenül motyogva, míg már csak pár centiméter
választott el minket egymástól.
-Nem… Tudom, hogy
ugyanazt érzed, amit én, Em.- fújtatta, eltökélten nézve szemeimbe.- Muszáj ezt
érezned.- ezúttal az ő hangja is ugyanolyan erőtlen és gyengéd volt, mint alig
pár perce az enyém.
Forró tenyere
arcomra simult, ujjai egyenként bizsergették és gyújtották lángra bőrömet.
Szemei ide-oda cikáztak enyémekbe nézve, szinte fürkészve a válasz után és bár
biztos volt benne, hogy ugyanúgy érzek, mint ő, pillantása egyre
kétségbeesettebb volt a másodpercek lassú múlásával, mikor nem feleltem.
De hogy is tudtam
volna. Mikor a legegyszerűbb válasz az volt, ha megcsókolom.
Szóval
megcsókoltam.
Tehát, ez
lenne az új rész és nem tudom, érzitek e, de vészesen közel járunk a történet
végéhez... :( Már csak pár fejezet van vissza, kb. 35 részesre tervezem, de ha
rövidre sikerülnek a fejezeteim talán 40 fejezetre fog sikeredni, ami elég szép
szám ahhoz képest, hogy tavaly (kb. ilyenkor) úgy álltam neki, hogy max. 10-15
fejezetből fog állni. Remélem nem fogok nektek csalódást okozni az
elkövetkezendő pár fejezetben és tetszeni fog nektek a befejezés. :)
Megpróbálom heti rendszerességgel hozni a következő fejezeteket, utálom, hogy
ennyit váratlak benneteket! :)
Úristen *.* <3
VálaszTörlésEz egy csoda volt, vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy csoda, mint a többi!
Nagyon tetszett! De kár hogy hamarosan vége...
De annak most nagyon örülök hogy először Harry csókolta meg Emet, aztán meg fordítva. ^^
Per-fect
All the love M
Ez valami eszméletlenül jó rész lett :-*
VálaszTörlésEz valami eszméletlenül jó rész lett :-*
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésA suli kezdés és egy kései nyaralás miatt most jutottam el oda h elolvassam az új reszt és meg kell mondjam nagyon nagyon jó lett!! Végre smaroltak. Végre Harry a sarkára állt. És én úgy vagyok vele h Le Greggel. Hihi
És sajnálom h hamarosan vége de ha így tervezted hat így tervezted. Nagyon tetszett az egész blogod (ezt még a záró kommentekben megemlítem)
So nagyon jó lett.
Puszi
Zsofi