32. Fejezet

„és egymás karjaiba estünk, mintha ez lett volna a legbiztonságosabb hely arra, hogy újra darabokra hulljunk.”

2014. december 10.

A bőröndöm az ágyon pihent, amiben mostanában a kelleténél többször voltak a ruháim. Mély lélegzetet véve tűrtem össze az egyik fekete kardigánomat és tettem a többi ruha tetejére, kezembe véve a következő ruhadarabot.

Greg karjai lassan simultak derekam köré, amikkel aztán közelebb húzott magához, mígnem hátammal mellkasának nem dőltem. Állát jobb vállamra támasztotta, halkan hümmögve figyelve, ahogy egyre több ruha kerül a bőröndömbe.

-Nem akarom, hogy menj.- suttogta.

Alsó ajkamat harapdálva tettem egy utolsó hosszú ujjút a ruhakupac tetejére, majd lehajtottam bőröndöm tetejét. Fejemet egy kissé oldalra fordítottam, hogy szemeibe nézhessek, amik már egy ideje engem figyeltek.

-Tudom.- motyogtam, apró csókot adva ajkaira. Mondhattam volna többet is, mint például, hogy én sem akarok menni.

De ugyanakkor hazudni sem akartam neki.

-Huszonharmadikán jössz?- hümmögte, apró csókokat hintve bőrömre, lassan haladva a nyakam felé, míg én teljesen ellazultam a karjaiban.

-Mhm…

-Vigyelek ki az állomásra?- suttogta, továbbra is ajkait végighúzva bőrömön.

-Nem kell. Harry jön értem… emlékszel?- kérdeztem lassan kinyitva szemeimet, meglepett arckifejezésével találkozva.

-Oh… hát persze.- válaszolta kisebb éllel a hangjában, amit ezúttal figyelmen kívül hagytam. Minden alkalommal veszekedünk, mikor el kell utaznom. Próbáltam ezen változtatni.

-Szóval… Ed lakásában leszel végig, igaz…? Úgy értem…- hadarta, mire én kihámoztam magam karjai közül és mélyet sóhajtva kezdtem behúzni bőröndömön a cipzárt.

-Greg…

-Mi az?- kérdezte kezét zsebébe dugva, másikkal tarkóját dörzsölve. Szemöldökei homlokának közepéig felszaladtak, miközben barna szemei csillogva figyelték minden egyes mozdulatomat.

-Eddig is ott voltam. Nem értem, miért lenne ez most másként.- mondtam szemöldök ráncolva, kezembe véve telefonomat, ami felvillanva rezzent egyet a takarón.

Harry: mindjárt a házad előtt vagyok

Harry: jöjjek fel segíteni a bőrönddel?

-Ki tudja.- vonta meg vállát végül, majd ajkait összeszorítva figyelt engem árgus szemekkel.

-Harry mindjárt ideér.- mormoltam végül, figyelmen kívül hagyva a kisebb féltékenységi jelenetét.

Csak örülni tudok, hogy ezúttal nem kiabálásba torkollott a búcsúzkodásunk.

-Oké… lehozom a bőröndöd.- bólintott, a bőröndöm felé nyúlva, de én egy gyors csókkal kizökkentettem gondolatai közül.

-Szeretlek, te idióta.- mosolyogtam, ismét egy apró csókot adva ajkaira, míg ő teljesen ellazulva lehunyta szemeit és lustán elmosolyodott.

-Én is téged.- motyogta ajkait enyémekhez nyomva még utoljára, majd levette az ágyunkról a bőröndöt én pedig közben válaszoltam Harrynek.

Emma: nem kell, Greg lejön velem

Emma: de azért köszönöm

Greg a bejárati ajtóhoz vitte a csomagomat, míg én felhúztam a csizmáimat és a kabátomat. Greg csak magára kapta az egyik vékony kabátját a fogasról és már mentünk is.

Csak a lépteink visszhangoztak és bár már megszokhattam volna, a hasam görcsbe rándult, ahogy kinyílt a kapu és megláttam Harryt a kocsija mellett állva, a ház előtt.

Szörnyű ember voltam, tény és való.

-Mehetünk?- zökkentett ki Harry hangja gondolataim közül és csak ekkor tűnt fel, hogy a bőröndöm már a csomagtartómban volt, míg Harry és Greg letudták a kötelező – fájdalmasan feszült és kínos – rövid beszélgetésüket.

Mindig így volt. Minden áldott alkalommal.

-I-igen…- köszörültem meg torkomat és mosolyt erőltetve arcomra fordultam Greg felé.

Fogalmam sem volt, hogy mi ütött belém.

-Szia édes.- Greg ajkai hosszasan pihentek enyémeken, karjai erősen fonódtak körém. Tenyereim mellkasán pihentek, mígnem el nem húzódtunk egymástól – közben végig éreztem Harry égető tekintetét magamon.

-Szia.- suttogtam végül, majd Harry is elköszönt Gregtől és beültünk mindketten az autóba.

-Vigyázz rá!- kiabálta Greg, mielőtt Harry becsukta volna az ajtaját és bár nem láttam, tudtam, hogy Harry mosollyal az arcán válaszol neki.

-Mindig vigyázok rá.

2014. december 13.

Ha még reggel megkérdezted volna, hogy tervezem az estémet, azt mondtam volna, hogy egy jó forró habfürdő és talán egy pohár – esetleg üveg – bor társaságában.

Délután kettő körül azt feleltem volna, hogy a lehető legbővebb pulóveremben és a létező legvastagabb zoknimban, az ágyamban fekve a takaró alatt, valamilyen vígjátékot keresve a tévében.

Este hat körül ismét mást feleltem volna. Még magam sem tudom, hogy mit, de tíz percen keresztül csak a havat néztem és fejben egészen máshol jártam, mint kellett volna.

Háromnegyed kilenckor Harry kocsija begördült az utcába, ahol egész nap a stúdióban voltam és ahogy beültem mellé – az összes tervemnek azonnal búcsút mondhattam.

Persze ezt csak akkor tudtam meg, mikor leparkolt Ed háza előtt és ő is kiszállt az autóból és feljött velem a lakásba.

És most itt ültem mellette a kanapén egy kiadós forró zuhany után, egy vastag pokróc alatt elbújva. A tévében már most karácsonyi filmeket adtak, amiket mi halk kommentárokkal néztünk és bár nem minden huszonegy éves álma, hogy szombat este nyálas karácsonyi filmek ismétlését nézze – én valamiért mégis boldog voltam.

Talán a boldogságomnak egy kicsit több köze volt Harryhez valójában, mint a filmhez.

Az egyik reklám közben, mikor már kezdtem félálomba merülni, Harry felkelt a kanapéról és az ajtóhoz sétált, ahol a gitárom a falnak döntve pihent, majd félszemmel felém sandítva megfogta a gitárt és az ölébe rakva visszaült mellém.

-Mit csinálsz?- kérdeztem arcomat dörzsölve, elfojtva nevetésem szórakozott arckifejezését látván.

-Megmutatom, hogy kell játszani.- válaszolta önelégült mosollyal, halkan pengetve a gitárt.

-Oh, igazán?- nevettem fel, a kanapé kartámlájának döntve fejem, nyakamig felhúzva a pokrócot.

-Persze. Ideje új fogásokat mutatnom neked, kezd a technikád elavulni.- a gitárt tovább pengette, amit széles mosollyal figyeltem és bármi is volt az, amit játszott, szörnyen szólt.

-Jézusom! Hagyd abba!- nevettem, felülve a kanapén.

-Ssss…- pisszegett le mély hangján nevetve.- Szinte még el se kezdtem!

A gitárt tovább pengette, minden dallam vagy hangzás nélkül, azonnal megölve az emlékeimet pár évvel azelőttről, amikor még kenyérre lehetett volna kenni, akárhányszor megláttam gitárral a kezében.

-Komolyan?- a tévét és a gitár hangját túlharsogta nevetésünk a szobában.

Megragadtam kezét, amivel gitáromat nyúzta és magam felé húztam, miután legnagyobb meglepetésemre hangja abbamaradt, miközben Harry felém dőlt. A gitár egy szempillantás alatt a földön hevert, aminek a hangjától kirázott a hideg és kisebb pánik lett úrrá rajtam, de aggodalmaimat azonnal elfeledtette Harry, ahogy egy másodperc alatt fölém tornyosult és ujjai oldalamba mélyedtek, hangos nevetést váltva ki belőlem.

-Harry! Hagyd abba!- nevetve, levegő után kapkodva próbáltam meg kiszabadulni alóla, teljesen sikertelenül.

Lábaimat combjai közé szorította, megakadályozva, hogy rúgkapálni tudjak, míg tenyereim erőtlenül nyomódtak vállának vagy mellkasának, de ő csak szélesen mosolyogva kínzott tovább. Végül kínzó mozdulatai abbamaradtak, de én továbbra is csak levegő után kapkodva feküdtem alatta, vállaiba kapaszkodva, míg ő csillogó szemekkel nézett vissza rám. Haja összevolt fogva, így egész arcán végigvezethettem tekintetem, mielőtt szemeim egy röpke pillanatra ajkaira tévedtek.

Megköszörülve torkomat, pirospozsgás arccal néztem vissza szemeibe, miközben sokat tudó mosoly terült el arcán.

-Tudom, mire gondolsz.- mondta önelégülten, tenyereit még mindig oldalamon pihentetve.

-Akkor még miért nem másztál le rólam?- kérdeztem a lehető leggyorsabban, végignézve rajta, ahogy még mindig – majdnem – rajtam fekszik.

Nem akartam tudni, hogy mire gondolok.

-Egyáltalán nem akarod, hogy lemásszak rólad.- ingatta fejét, tenyerét egy-két milliméterrel feljebb simítva pólómon.

-Oh.- válaszoltam gúnyosan, aprót bólintva.- Kérlek, akkor világosíts fel, hogy mégis mit aka- mondatomat félbeszakították ajkai, amik hirtelen nyomódtak enyémekhez, belém rekesztve még a levegőt is.

Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg így feküdtünk, mozdulatlanul. Az egész testem megfeszült és a szívem kitörni készült a mellkasomból, akkora iramot kezdett diktálni. Az ujjaim megremegtek és mintha csak valamilyen titkos jelet adtak volna Harrynek a tudtomon kívül, ajkai mozogni kezdtek, életre keltve ezzel engem is. Az egész testem lángra lobbant, ahogy szinkronban mozogtak ajkaink és bár az agyam szüntelenül csak megálljt parancsolt, a szívem eszelősen lüktetett a mellkasomban, fittyet hányva bárminek is, ami ellentmondott az akaratának.

Harry ajkai kissé félve és gyengéden mélyítettek a csókon, mintha bármelyik pillanatban vége szakadhatott volna. Ujjaimmal erőtlenül markoltam bele pólójába vállánál, majd remegve bár, de végigtáncoltak vállán, végül tarkójára simítva kezeimet körbeöleltem nyakát, még közelebb húzva magamhoz. Kezeivel fejem mellett támasztotta magát kétoldalt, mígnem mellkasa enyémnek nem feszült és ha akár egy pillanatra is tudtam volna egyetlen dologra is koncentrálni, talán érezhettem volna az ő szívének dobogását is.

Harryt csókolni olyan volt, mintha megint tizennyolc éves lettem volna, amikor még fogalmam sem volt arról, hogy mi várhat rám a következő nap.

Mert nem volt idő, nem voltak kételyek, csak a hó esett megint csendben odakint, lefagyasztva körülöttünk mindent.

Nem volt Greg.

Greg…

Annak ellenére, hogy percekkel ezelőtt még én húztam magamhoz közelebb Harryt, most eltoltam magamtól. Nem moccant, de ajkai ezúttal közel egy centiméter távolságra voltak enyémektől, miközben továbbra is lehunyt szemekkel, homlokát enyémnek döntötte.

-Harry…- suttogtam elgyötört hangon, tenyeremet arcára simítva.

-Tudom.- válaszolta ugyanúgy, mély lélegzetet véve.

Még percekig ugyanúgy feküdtünk, mintha képtelenek lettünk volna visszatérni a valóságba.

De muszáj volt.

-Én nem… Nem lett volna szabad ezt csinálnunk.- mormoltam és bár ellentmondó volt, de hüvelykujjaimmal apró köröket rajzoltam arcán, míg ő lassan kinyitotta szemeit épphogy elhúzódva tőlem.

-Igen…- keserű mosollyal arcán mászott le rólam, majd a kanapé mellett állva tarkóját dörzsölte. Egy pillanat alatt felültem térdeimet mellkasomhoz húzva, jobb könyökömet térdemre rakva, kezemmel megtámasztva fejem. Csendben figyeltem, ahogy a gitárt visszarakja a helyére, kerülve pillantásomat, de arcáról tisztán le tudtam olvasni, hogy gondolatok milliói cikáztak végig fejében.

Aztán megállt a szoba közepén, nem messze a kanapétól és ezúttal egyenesen szemeimbe nézett, amitől egy egészen rövid másodpercre lefagytam.

-És miért is?- kérdezte kisebb éllel hangjában, én pedig a meglepettségtől egy ideig csak a levegőben hagytam a kérdést, mintha úgy egyszer csak felszívódna, nem várva arra többé, hogy megválaszolják.

De mint mondtam, ideje visszacsöppenni a valóságba.

-Ezt most komolyan kérdezed?- kérdeztem néhány oktávval magasabb hangon, elkerekedett szemekkel, ahogy kérdőn néztem vissza rá.

Felvont szemöldökkel várta válaszom, míg én hajamba túrva próbáltam meg eldönteni, hogy sírnom, vagy nevetnem kéne inkább.

-Te most szórakozol?- végül kínomban felnevettem és arcomat tenyereim közé temettem, ezúttal mindkét kezemmel támasztva magam térdeimen.

Percekig nem válaszolt, csak engem figyelt. Mintha csak arra várt volna, hogy valami megtörjön bennem, hogy valamit mondjak, bármit, ami még inkább ronthatná a helyzetet.

De én csak elakartam tűnni, minél messzebb innen, hogy elfelejtsem a puha ajkait, amik az enyémnek nyomódtak és bár tényleg helytelennek kellett volna éreznem… csak azért akartam eltűnni, mert egyáltalán nem éreztem annak.

Istenem, akkora idióta vagyok!

-Greg otthon vár rám, Harry. Ezért nem lett volna szabad.- mondtam ki végül azt, ami igazából eddig is egyértelmű volt. A szavaim nehezek voltak a csöndben és bár nem akartam, kezeimet elvettem arcom elől és zöld szemeibe néztem, amik még mindig töretlenül figyelték minden átkozott mozzanatomat.

-Szereted őt, Em?- hangja halk és rekedtes volt, mintha már órák óta meg se szólalt volna.

-Harry…- fejemet ingatva néztem rá kérlelve, míg ő még mindig ugyanott állt és ugyanúgy nézett rám.

-Szereted őt?- vágott szavamba, közelebb lépve hozzám, de valamiért úgy éreztem, hogy két lépéssel messzebb került tőlem.

Egy pillanatig álltam pillantását, remegő gyomorral és hevesen kalimpáló szívvel készítve fel magam a szavakra, amik felelőtlenül csúsztak ki a számon.

-Igen, persze, hogy szeretem. Te nem érzel semmit Ebony iránt?

Alsó ajkát beharapva ráztam meg fejét alig észrevehetően, egy szomorú mosollyal arcán és tekintete egészen a vesémig hatolt.

-Nem.- vonta meg vállát, míg én csak ledermedve ültem még mindig a kanapén.

-Én…- köszörültem meg torkomat, miközben még magam sem tudtam, hogy mit is mondhatnék, mikor szavamba vágott.

-És tudom, hogy te sem szereted Greget.

-Ne kezdd el!- emeltem meg hangomat, fejemet hevesen ingatva, míg ismét hajamba túrtam.

-Miért? Miért akarod még mindig kerülgetni azt, ami valójában történik, Em? Miért nem vallod be magadnak, hogy még mindig érzel valamit irántam?! Miért olyan nehéz ez?!- vágott vissza ugyanúgy, egyre közelebb lépve hozzám, ahogy beszélt.- Mert én ezt nem tudom tovább csinálni. Próbáltam, nagyon sokáig próbáltam, de nem megy, Em.

Minden egyes lépése után úgy éreztem, hogy megremeg alattam a talaj és még levegőt venni se mertem, ahogy egyre jobban csillogó szemeibe néztem. A légzésem szaporább lett, a szívem követhetetlenül cikázott össze-vissza a testemben és egyetlen épkézláb gondolatot sem tudtam megfogalmazni a fejemben.

Csak őt láttam, csak őt hallottam.

-Harry, kérlek… kérlek, hagyd abba.- kérleltem erőtlenül motyogva, míg már csak pár centiméter választott el minket egymástól.

-Nem… Tudom, hogy ugyanazt érzed, amit én, Em.- fújtatta, eltökélten nézve szemeimbe.- Muszáj ezt érezned.- ezúttal az ő hangja is ugyanolyan erőtlen és gyengéd volt, mint alig pár perce az enyém.

Forró tenyere arcomra simult, ujjai egyenként bizsergették és gyújtották lángra bőrömet. Szemei ide-oda cikáztak enyémekbe nézve, szinte fürkészve a válasz után és bár biztos volt benne, hogy ugyanúgy érzek, mint ő, pillantása egyre kétségbeesettebb volt a másodpercek lassú múlásával, mikor nem feleltem.

De hogy is tudtam volna. Mikor a legegyszerűbb válasz az volt, ha megcsókolom.

Szóval megcsókoltam.

Tehát, ez lenne az új rész és nem tudom, érzitek e, de vészesen közel járunk a történet végéhez... :( Már csak pár fejezet van vissza, kb. 35 részesre tervezem, de ha rövidre sikerülnek a fejezeteim talán 40 fejezetre fog sikeredni, ami elég szép szám ahhoz képest, hogy tavaly (kb. ilyenkor) úgy álltam neki, hogy max. 10-15 fejezetből fog állni. Remélem nem fogok nektek csalódást okozni az elkövetkezendő pár fejezetben és tetszeni fog nektek a befejezés. :) Megpróbálom heti rendszerességgel hozni a következő fejezeteket, utálom, hogy ennyit váratlak benneteket! :)