11. Fejezet

2009. december 24.

Szenteste volt és egyben Louis születésnapja is, aki december első napja óta csak ezt az estét szervezte. A tizennyolcadikat ünnepelte és már reggel óta láttam lelki szemeim előtt, hogy ez az este akár katasztrofálisan is végződhet. Elvégre is, Louis Tomlinsonról beszéltünk.

Egy kis kocsmát bérelt ki a városban, az édesanyja segítségével. Egyszer-kétszer már jártunk itt, de mikor ma este beléptem, biztosra vettem, hogy ennyi embert még sose láttam egyszerre ebben a kocsmában.

A hangulat az első másodperctől kezdve jó volt, ami másként nem is lehetett volna – szintén Louis személyisége és állandó jókedve miatt. Egyedül csak attól féltem pár órával később, hogy ez a sok ember – akik még Szenteste is őt ünneplik – még jobban az egekig növesztik az egóját.

-Jaj, ne már, Hart!!- üvöltötte túl a zenét, ami a sarkokban álló hangfalakból bömbölt.- Húzóra! Mindet!- kiabálta megint a pultba kapaszkodva. Sorban állt előttem öt kupica, személyesen nekem kikészítve. Fogalmam sem volt, mi van bennük.

-Mindet?!- meghökkenve pislogtam vissza rá. Egyikünk se volt már a legjózanabb, de Louis dülöngése nyugtázta, hogy valamennyivel többet ivott, mint én.- Egyszerre?!

Talán pont öt felessel. Biztos vagyok én ebben?

-Persze.- pislogott vissza rám, egy egyszerű vállrántással lerendezve a kérdésem.- Szülinapom van, Emma!!!- üvöltötte a kelleténél hangosabban, néhányan pedig ujjongani kezdtek.

Nem a legkedvesebb szavakat motyogva nyúltam az elsőért és szúrós szemekkel Louisra néztem, aki elégedett mosollyal arcán könyökölt a pulton. Kezével jelzett, hogy igyam meg végre, én pedig mély lélegzetet vettem és lehúztam az elsőt. A pohár hangosat koppant a pulton, majd egyből felkaptam a következőt. Sosem ittam még ilyen gyorsan, az alkohol pedig minden egyes ledöntött feles után egyre jobban égette a torkomat, így nem is állt szándékomban lassan inni.

Az utolsó pohár is hangosat koppant a pulton, Louis pedig torkaszakadtából üvölteni kezdett. Felnevettem és bár fogalmam sem volt, miért ölel meg, viszonoztam a gesztusát.

-Nem hiszem el, hogy rávett!- Anne nevetve sétált mellénk, kezében egy pohárral, amiben egyértelműen valamilyen koktél volt. Alig akarta kivenni a szájából a szívószálat, amin csak halkan nevettem.

-Tudod, hogy nekem lehetetlen nemet mondani.- válaszolta Louis egy kacsintás kíséretében.

Kezem automatikusan lendült és tarkón vágtam. Feljajdulva nyúlt oda, én pedig a karjánál fogva húztam el onnan Annet.

-Megígérted!- tátogtam Louisnak menet közben, aki csak ártatlanul pislogott vissza rám.

-Már vagy százszor mondtam Em, nem volt nagy dolog!- nevetett Anne, továbbra is a szívószálat rágcsálva.- Csak egy csók, ennyi.- tette hozzá lazán, végre belekortyolva a poharába.

-Mindegy.- motyogtam körbenézve, ismerős arcok után kutatva.- Nem láttad Niallt?- fordultam vissza barátnőm felé, aki egyre nagyobbakat kortyolt a koktéljából.

-Nem, de láttam Harryt és Hallet. Tudom, hogy ez jobban érdekel.- válaszolta a lehető legunottabban.- Halle nem volt megint valami boldog. Hogy tudja Harry elviselni az állandó nyavalygását?- kérdezte szem forgatva.

-Elképzelésem sincs.- sóhajtottam fel.

-De komolyan. Még sose láttam mosolyogni.- folytatta monoton hangon.

-Anne…- kínomban már csak nevetni tudtam.

-Beszélj Harryvel. Szedd össze magad és essünk végre túl rajta!- emelte meg hangját, de szerencsére a zene még így is elnyomta minden szavát. Kezeit az égbe emelte üres poharával együtt, amiben össze-vissza csúszkált a szívószál.

-Nem lehet.- ingattam fejem ellenkezve.- Nem tehetem. És nem is akarom.

-Akkor beszélj azzal, aki azóta téged figyel, mióta otthagytuk Louist.- mosolyodott el felvonva szemöldökét.

-Mi?- kérdeztem teljesen ledöbbenve.

-Nincs idő, nincs idő!- hadarta ujjongva és hátam mögé pillantott, én pedig teljesen ledermedtem.- Oh, nézd. Elfogyott.- nézett poharára és egy gonosz vigyor társaságában tűnt el kevesebb, mint egy másodperc alatt.

-Anne!- hiába szóltam utána.- Hihetetlen.- motyogtam és megugrottam, mikor egy kéz ért a karomhoz.

-Emma, ugye?- lépett elém egy kifejezetten ismerős srác.

Barna szemei csillogtak, ahogy tekintetemet kereste, mosolya pedig levakarhatatlannak tűnt borostás arcán. A haja tökéletesen állt és három lépés távolságból is éreztem, hogy bármilyen kölnit is használ, csodálatos illata van.

-I-igen.- eszméltem fel és válaszoltam a kérdésére. Válaszom hallatán mosolya még szélesebb lett és ahogy teltek a másodpercek, egyre kellemetlenebb volt a helyzet.- Ne haragudj, ismerjük egymást…?- nevettem el magam és hálát adtam az égnek, amiért ledöntöttem azt az öt felest. Ha józan lennék, már rég összeestem volna szégyenemben.

Szerencsémre ő is elnevette magát, valamilyen szinten oldva az egyre jobban növekvő feszültséget bennem.

-Liam vagyok, Louis barátja. Régebben találkoztunk a tábortűznél…- tekintete egy pillanatra sem hagyta el szemeimet, miközben beszélt és lassan belém ütött a felismerés.

-Oh, Liam! Tényleg, ne haragudj!- kaptam fejemhez, halkan nevetve a helyzeten. Szintén egy olyan pillanat, ami józanon valószínűleg nem ugyanígy zajlott volna.

-Semmi gond, nekem is kellett kis idő, mire eszembe jutott, honnan vagy olyan ismerős.- dörzsölte kezével tarkóját, halványan elmosolyodva.- Sokkal szebb vagy, mint voltál.- bukott ki száján hirtelen. Kipattant szemekkel néztem vissza rá, teljesen lefagyva.- Nem mintha akkor nem lettél volna szép…- arca sötét vörös árnyalatot vett fel egy másodperc töredéke alatt és ugyanennyi idő elég volt arra, hogy halkan felnevessek.

-Gyönyörű vagy, ami azt illeti.- folytatta, és most rajtam volt a sor, hogy elpiruljak.

-Köszönöm.- motyogtam zavaromban.

-Innál valamit?- kérdezte, kezével a bárpult irányába mutatva. Még a sötét ellenére is látni lehetett, hogy alkarján tetoválás van, de nem igazán tudtam kivenni, mi is lehet az.

Tekintete követte enyémet tetoválására és halkan felnevetett.

-Ne is törődj vele. Még én se tudom, mire gondoltam, mikor megcsináltattam.- szélesen mosolygott és közben a bárpult felé indultunk, ahol Louis továbbra is gondoskodott róla, hogy se ő, se senki más ne legyen szomjas.

-Oioi!!!- Louis hangosan a pultra csapott egy korsót és száját törölgetve örült, legnagyobb valószínűséggel győzelmének.

-Hogy tudsz egy ilyen emberrel barátkozni?- kérdeztem közelebb hajolva Liemhez, hogy halljon.

-Csak megtörtént, azt hiszem.- vont vállat és tenyerét hátamra simította, mikor a székekhez értünk a pultnál.- Ti nem vagytok jóba?- kérdezte összezavarodva.

-De, de én leginkább nem tudok tőle megszabadulni.- válaszoltam tettetett komolysággal, de mindketten nevetni kezdtünk.

-Emma! Emma!- felsóhajtva fordultam a hang irányába, amit fáziskéséssel tudtam csak beazonosítani. Harry utat törve magának a tömegben közeledett felénk, kisebb meglepettséggel arcán, mikor észrevette Liamet.

-Hé!- mosolyodott el és hajába túrt, mikor odaért. Liammel kezet fogtak, majd tekintete felém siklott.- Halle indulni akar, úgyhogy elköszönni jöttem.- magyarázta.

Felvont szemöldökkel néztem rá, Liam közben megpróbálta felhívni magára a pultos figyelmét.

-Oké.- mondtam végül, bólintva.- Holnapután?- kérdeztem tőle, félve, hogy esetleg lemondja a közös karácsonyi programunkat.

-Holnapután.- bólintott ő is és hezitálva Liamre nézett, majd a lehető leggyorsabban megölelt.- Jó szórakozást!- motyogta a fülembe, majd elhúzódott tőlem és elköszönt Liamtől is.

Aztán eltűnt. Amilyen gyorsan felbukkant.

2009. december 31.

-TÍZ!- kiabálta mindenki.

Tipikusan az a pillanat volt, amikor a temérdeknyi pezsgőtől elködösített tekintetem végigsiklott az utcán álló embereken.

Remek ötlet volt az idei Szilvesztert az utcákat róva tölteni, majd a főtéren megnézni a tűzijátékot. Briliáns ötlet, Niall!

Az volt a valódi probléma, hogy percekkel ezelőtt leszakadtam a csapatunkról. És még hideg is volt. Az agyam pedig képtelen volt ennél több információt feldolgozni egyszerre.

-HÉT!- pezsgősüvegek pukkanása és boldog kiáltások vettek körbe, de még mindig nem láttam egyik barátom arcát se.

-ÖT!

-Emma?- Liam meglepve keveredett velem szembe, ajkaim pedig automatikusan húzódtak mosolyra.- Mit csinálsz itt egyedül?- egy lépéssel közelebb állt hozzám és kezeit karjaimra téve kezdett el felmelegíteni. Ezek szerint látszott is, hogy mennyire fázok.

-HÁROM!

Szemeibe néztem és megpróbáltam szóhoz jutni, de egyedül csak az egy héttel ezelőtti éjszakára tudtam gondolni, amin meglepően jól éreztem magam a társaságában.

2010. január 1.

-BOLDOG ÚJ ÉVET!- kiáltotta körülöttünk mindenki és a tűzijáték is hatalmas durranásokkal kísérve elkezdődött. Majd olyasmit tettem, aminek még magam sem tudtam a pontos okát.

Liam nyakába kapaszkodva csókoltam meg, mindkettőnknek hatalmas meglepetést okozva – de egyikünk sem tett végül ellene semmit. A testem bizsergett, de képtelen voltam eldönteni, hogy a pezsgőtől, a hidegtől, vagy Liam lehengerlően puha ajkaitól. A csók gyengéd volt, akárcsak kezei, amik derekamra siklottak, közelebb húzva magához.

Hazudtam volna, ha azt mondom, hogy nem kezdett el vagy háromszor szaporábban verni a szívem pusztán attól, hogy mellkasunk egymásnak feszült.

-Emma Hart! Te képmutató nőszemély!- Louis hangja túlharsogta a körülöttünk lévő többi zajt és bár tudtuk Liammel, hogy alig pár lépésre áll tőlünk, csak nevettünk, de egy millimétert sem távolodtunk el a másiktól.

Louis egy percre sem fogta be, így rövidesen abbamaradt a csókunk. Képtelen voltam levakarni a vigyort az arcomról.

-Boldog új évet!- motyogtam, továbbra is nyakába kapaszkodva.

-Boldog új évet!- suttogta vissza egy röhejesen széles mosollyal arcán.

-Khm…- köszörülte meg torkát Louis, Niall pedig hangos nevetésben tört ki mellette állva.

Közvetlenül mellettük Anne, Halle és Harry álltak, mind minket figyelve.- Koccinthatnánk végre?- kérdezte éles hangján Louis, felemelve a kezében lévő bontatlan pezsgős üveget, másikban pedig a papírpoharakat.

Szem forgatva húzódtam el Liamtől, azonnal hiányolva közelének melegségét. Kivettem Louis kezéből a poharakat és körbeadtam mindenkinek őket, kifejezetten kerülve Harry pillantását, akinek tekintete képes lett volna lyukat vájni akár a homlokom közepére is.

Liamet kérdezni sem kellett, hogy marad-e a társaságunkkal – Niallel már nevetve beszélgettek valamiről, miközben Louis a poharakat töltötte fel.

Anne kihasználva a helyzetet lépdelt hozzám halkan ujjongva, széles vigyorral arcán. Nem tudtam megállni és közben Harry felé pillantottam, aki éppen Hallevel csókolózott.

Ne is álmodozz, Emma. Alig öt perce volt részed életed eddigi legjobb csókjában. Ami nem volt nehéz, tekintve, hogy Liamen kívül eddig csak Zaynnel csókolóztál.

Még a gondolataim is lehangolóak lettek.

-Nem hiszem el!!- sikkantott fel, végre elvonva figyelmem Harryről.- Tíz percre veszítünk szem elől és te… Úristen!- ugrott a nyakamba ugrálva, én pedig elnyelve a gombócot a torkomban mosolyt erőltettem az arcomra, ami pillanatokkal ezelőtt még őszinte volt.

De rájöttem, hogy mindegy, hogy hány újévi fogadalmat teszek, vagy kit csókolok meg Szilveszter éjszaka… Mindig Harry lesz az egyetlen, aki a gondolataimba égette magát, egy életre szóló helyet kivívva ezzel magának a szívemben.

Meglepetéés! :)

Nagyon szépen köszönöm, hogy írtatok az előző fejezethez, de örülnék (tudom, ez eléggé érdekesen hangzik és nem szokásom ilyeneket írni/kérni) ha túllépnénk a 3 kommentet. Komolyan, már 5-nek is örülnék :D

Köszönöm, hogy itt jártál, beleolvastál és még jobb, ha tetszett is!

Ui.: kérlek kérlek KÉRLEEK írd le a véleményed! x