2015. november 27., péntek

12. Fejezet




2010. január 3.


Egy hosszú, mély sóhaj hagyta el ajkaimat, mikor érezni kezdtem, hogy a telefonom rezegni kezdett valahol mellettem az ágyon. Fogalmam sem volt, mennyi az idő, vagy, hogy hány órát sikerült aludnom.
Az egyetlen, amit tudtam, hogy ki kereshet ilyen későn.

Harry: képzeld

Harry: nem tudok aludni

-Ki gondolta volna.- dörmögtem bosszúsan magamnak a sötétben.
Az óra 03:57-et mutatott a telefonomon és legszívesebben felsírtam volna. Miért csinálja mindig ezt?

Emma: wow. sokkoló

Harry: tudtam, hogy válaszolni fogsz :D

Emma: komolyan? nincs benned egy kis emberség? szükségem van az alvásra

Emma: a szervezetem könyörög érte, mióta ismerlek

Emma: felborítottál egy rendszert, ami 15 évig tökéletesen jól működött

Harry: befejezted?

Emma: nem

Harry: esik a hó

Emma: sejtem mit akarsz

Emma: és ne is álmodj róla, Styles

Harry: alig várom, hogy kimenjünk

Harry: egyedül nem lett volna jó

Harry: de éreztem, hogy ébren vagy te is

Emma: reggel négy van és nem megyek veled sehova

Harry: oké. már úton vagyok.

Harry: tíz perc múlva a házad előtt találkozunk

Harry: öltözz melegen

-Megfojtom.- suttogtam magamnak és a párnámba fúrtam fejemet, elfojtva a sírásszerű hangot, amit kiadtam.
Pár percnyi félálomban eltöltött heverészés után rávettem magam, hogy kikeljek az ágyból. Ezzel együtt tökéletesen bemutatva önmagamnak, hogy valóban bármit megtennék érte. Szánalmas és egyben nevetséges voltam, míg a lehető leghalkabban és leggyorsabban megmosakodtam, majd magamra aggattam az összes létező meleg ruhámat. A hajam szanaszét állt, a frufrum pedig néhány helyen kiegyenesedett a homlokomból – de szerencsémre megtaláltam az egyetlen sapkámat, amit egyébként sose szoktam hordani.
04:18-kor csuktam be magam mögött a házunk ajtaját, egy cseppet se csodálkozva azon, hogy Harry kabátjának zsebébe dugva kezeit, arcát teljesen belefúrva vastag sáljába áll a bejárattól pár méterre.
A hó majdnem térdig ért és az arcom abban a pillanatban lefagyott, ahogy kiléptem a házból. És bár Harrynek jóformán csak a szemei látszódtak ki sálja mögül, még így is tudtam, hogy szélesen vigyorog rajtam.
-Eszedbe se jusson nevetni.- néztem rá szúrósan, és felé sétáltam.
Az ellenkezőjét téve, felnevetett, ami háromszor olyan hangosnak tűnt a csendes kis utcánkban.
-Elképesztő, hogy mennyire utálod a reggeleket.- fejezte be a nevetést, de arcán most már tisztán láthatóan ott volt széles mosolya. Átkarolta vállamat és közelebb húzott oldalához, majd elindultunk.
-Éjjel van.- mormoltam, fejemet mellkasának döntve, csendben élvezve a testéből áradó meleget.
-Reggel fél öt van, Em.- nevetett halkan, erősebben szorítva magához, érezve enyhe remegésemet.
-Nekem amíg sötét van, nincs reggel.- mormoltam, kiváltva belőle még egy halk nevetést. A korai óra és az álmosság ellenére be kellett ismernem, hogy ennél jobban nem is kezdődhetett volna a napom. Már csak egy valami hiányzott.- Amint kinyitnak a boltok, veszel nekem kávét.
-Számítottam rá.- bólintott, ajkait összeszorítva.
A hó hatalmas pelyhekben esett, a csizmánk alatt pedig minden egyes lépést a friss hó ropogása kísérte. Kezeimet mélyen zsebeimbe dugtam, Harry karja pedig még mindig vállamon pihent, szorosan húzva magához, néha navigálva úti célunk felé, ami annyira nem is volt kiszámíthatatlan.
-Szoktál te egyáltalán aludni?- törtem meg a csendet. Forgatta meg szemeit, egy halvány mosollyal arcán. Fejemet oldalra fordítva, kissé felnézve rá figyeltem reakcióját. Göndör tincsei, amik össze-vissza kunkorodtak ki sapkája alól, mosolyt csaltak arcomra.
-Tudod, hogy szoktam.- válaszolta lassan, szemei a hidat figyelték, amihez egyre közelebb értünk. Szavai az egyre gyakoribb „ottalvós” éjszakáinkra utaltak, amiket imádtam. Egy hét sem lett volna elég számomra elmagyarázni, hogy miért.
-Igen, nos… én mindig előbb elalszok, mint te, szóval… Nem, nem tudom. Csak gondolom, hogy néha szoktál.- válaszoltam szórakozottan, szemeimet még mindig arcán tartva.- Legalábbis remélem.
-Szoktam.- nevetett fel fél órán belül már vagy ezredszerre.- Csak néha…- folytatta komolyabban, de hangja végül elhalt és mindketten megálltunk.
Minden hófehér volt körülöttünk, az egyre jobban növekvő hótakaró pedig érintetlen volt. Gyönyörű volt a hely, akárcsak az év bármely napján.
-Néha?- kérdeztem közel két percen belül és elhúzódtam tőle, hátrálva egy lépést, amivel ismét elsüllyedtem a hóban. Harry zsebeibe süllyesztette kezeit és megvonta vállát.
-Nem is tudom igazán, Em.- sóhajtott fel, megpróbálva elkerülni pillantásomat, amivel elég hamar kudarcot vallott.- Csak agyalok. Ennyi az egész.
-Mhm…- bólintottam hümmögve, kételkedve válaszában. Tudtam, hogy valami aggasztotta, de fogalmam sem volt, hogy valaha is kitudnám e találni az okát. Néha kész rejtély volt számomra, míg máskor úgy éreztem, hogy jobban kiismerem őt, mint saját magam.
Percekig álltuk egymás pillantását kővé dermedve, majd megelégelve a helyzetet és a feszültséget, ami észrevétlenül próbált a vállaimra nehezedni, a hóba feküdtem egy hangos puffanással, amit mindkettőnk nevetése követett.
-Em, mit csinálsz?- kérdezte, kisebb ámulattal hangjában míg én teljesen elterültem.
-Hóangyalt.- feleltem nemes egyszerűséggel és egyszerre kezdtem el mozgatni kezeimet és lábaimat, levakarhatatlan mosollyal arcomon.
Harry nevetve feküdt be mellém a hóba, de velem ellentétben ő csak össze-vissza mozgatta végtagjait, hangos nevetést váltva ki belőlem.
-Akkora idióta vagy.- kuncogtam, fejemet felé fordítva, majd ő is abbahagyta mozdulatait. Zöld szemei intenzíven csillogtak, köszönhetően a hó ragyogó színének és szemeim egy észrevétlen pillanatra ajkaira tévedtek. A szívem gyorsabb ütemet kezdett diktálni, mikor ismét szemeibe néztem és tudtam, hogy lebuktam. Torkomat köszörülve próbáltam kitalálni bármit, amivel elterelhetném gondolatait kínos viselkedésemről és természetesen Halle volt az első beszédtéma, ami eszembe jutott.
-Megvagytok Hallevel?
Szemöldökei egy pillanatra felszöktek homlokán, meglepve kérdésem hallatán.
-Az apróbb vitákon kívül, minden rendben.- válaszolta lassan. Egy ideig csak arcomat tanulmányozta, majd mintha dűlőre jutott volna valamiben magában, végre megszólalt.- Szóval te és Liam, huh?- kérdezte halványan elmosolyodva, arcom pedig azonnal égni kezdett. Szilveszter óta nem beszéltem Liammel és teljesen biztos voltam benne, hogy az éjféli csókunk csak és kizárólag egyszeri alkalomnak számított.
Vizes, hideg kezeimet arcomra tettem, elrejtve egyre jobban vörösödő bőrömet, szinte már nyávogva.
-Nem kellett volna látnia senkinek!- morogtam tenyereimbe, Harry mély nevetésével kísérve.- Olyan hirtelen történt és fogalmam sincs miért és… Annyira égő volt, amikor odaértetek!- a végén már én is csak nevetni tudtam.
-Louis azt mondta, hogy ezek után egy szavad se lehet arra, ha rámozdul a barátnőidre.- mesélte mosolyogva, kezeimet pedig elvettem arcomról.
-Nem!- kerekedtek el szemeim hitetlenkedve.
-De, úgy veszi, hogy most egálban vagytok. Egy ideig.- nevetett újra és újra.


2010. január 25.


-Haza akarok menni!- fejemet az asztalra döntöttem, ahol könyvek sorakoztak egymás hegyén-hátán.
A városi könyvtárban ültem Annevel. Órák óta csak tanultunk, a fejem pedig percről-percre egyre jobban fájt. Biztos voltam benne, hogy ennél több információt már nem tud tárolni az agyam. A lüktető, migrénes fejfájás pedig egy intő jel volt.
-Hello hölgyek!- jött Niall félreismerhetetlen hangja jobb oldalamról, széknyikorgással jelezve, hogy csatlakozott hozzánk.- Mi van vele?- biztos voltam benne, hogy ezzel a kérdéssel rám utalt.
-Nem akar tanulni.- válaszolta Anne monoton hangon, tagadhatatlanul unottan.
-Fáj a fejem.- mordultam fel, felegyenesedve székemben.
-Mindegy.- vont vállat Niall, legyintve. Egyértelmű volt, hogy nem ezért jött ide.
-Mit akarsz?- kérdezte Anne ugyanolyan hangon, amitől halkan felnevettem. Sajnos, közben előkerestem a többi leckémet, belátva, hogy minél előbb végzek, annál hamarabb szabadulok erről a helyről.
-Csak a pénzt Harry bulijára.
Anne és én összenéztünk, majd mindketten Niall felé fordultunk, aki türelmesen figyelt minket.
-Két napja Louisnak adtuk.- válaszoltam, kíváncsian figyelve arcát. Hangosan fújtatott és keresztbefonta karjait mellkasa előtt.
-A fenébe.- mérgelődött.
-Megkérdezném, hogy miért akartál minket lehúzni, de van most ennél fontosabb dolgom is.- Anne tekintete ismét a könyvön függött, ami egyértelműen jobban lekötötte, mint Niall.
Felvont szemöldökkel pislogtam Niall felé, aki felkönyökölt az asztalra és arcát tenyerei közé temette.
-Elment minden pénzem a hülye bulijára.- morogta magába.
-Nem megoldás, ha kétszer akarod beszedni tőlünk a pénzt a foglalóra.- nevettem fel hitetlenkedve. Anne egyből elcsitított és aggódva nézett körbe, hogy megzavartunk e bárkit is.
-Miért nem rendez bulit magának?- nyöszörgött Niall.
-Mert fogalma sincs róla, hogy lesz egyáltalán bulija?- válaszoltam kérdéssel.- Hetek óta szervezzük, Niall.- ingattam fejem rosszallóan, közben már vagy századszorra elolvasva ugyanazt a mondatot.
-Remélem az enyémért is ennyit vesződtök majd.- morogta újra.
-Ki mondta, hogy neked is lesz?- kérdezte gúnyosan Anne, mire mindketten összemosolyogtunk.
De a mosoly az arcomról egy pillanat töredéke alatt lehervadt, arcom pedig lángolni kezdett. Nem más, mint Liam Payne sétált egyenesen az asztalunk felé, de eddig szerencsére nem vett minket észre.
-Jaj ne, ne, ne…- lábaim idegesen jártak és fejemet a könyv felé fordítottam. Szilveszter óta nem találkoztunk.
-Mi az?- kérdezte Anne.
-Liam, hé!- és kiabálta oda Liamnek Niall, ugyanabban a pillanatban.
Nyöszörögve emeltem fel fejem, mosolyt erőltetve arcomra, a következő pillanatban pedig már Liam szemeibe néztem. Az asztalunk mellett állt meg, miután kezet fogtak Niallel.
-Sziasztok.- tekintete egy pillanatra Anne felé terelődött, majd vissza rám. Halkan visszaköszöntünk neki.
-Hé, jössz Harry bulijára a jövő héten, igaz?- kérdezte Niall, ezúttal sokkal vidámabb hangnemben beszélve a buliról.
-A meglepetés party, amiről Louis beszélt?- kérdezte bizonytalanul, Niall pedig hevesen bólogatott válaszként.
Liam tekintete felém terelődött ismét, mire én automatikusan a könyv felé fordítottam a fejem érezve, hogy arcom megint égni kezd.
-Persze, ki nem hagynám.- szinte már hallani lehetett, ahogy elmosolyodik. És pontosan jól tudtam, hogy miattam teszi.


2010. február 1.


Emma:

Harry: komolyan..?

Harry: három perce elmúlt éjfél

Harry: és annyit írsz, hogy hé?

Emma: a lényegre tértem volna, ha nem kezdesz el nyavalyogni

Harry: mi is a lényeg?

Emma: az, hogy borzasztóan korán kell kelnem

Emma: de mégis ébren maradtam, csak hogy csesztethess

Harry: még mindig olyan negatív vagy, Hart

Emma: te pedig idegesítő, Styles

Emma: de azért boldog születésnapot..

Harry: na, mégse volt olyan nehéz leírni

Harry: nem igaz?

Emma: akkora szerencséd van, hogy most otthon vagy…


2010. február 6.


Voltál már valaha is annyira szerelmes, hogy érezted, apránként belehalsz?
Nem amolyan drámai, belehalok, ha sose lehet az enyém szerelemre gondolok. Hanem arra, amikor belenézel a szemébe és tudod, érzed a tátongó űrt magadban – arra a szerelemre gondolok, amitől a kezeid ökölbe szorulnak és a szívedhez kapsz, miközben sírni akarsz, de nem tudsz. Csak érzed, hogy valami nincs rendjén, valami hiányzik belőled és tudod, hogy már sosem fogod magad egésznek érezni újra. Csak vele, csak ha örökre melletted marad.
Ugyanis én ezt éreztem. És bár nem teljesen ugyanígy, de tudtam, hogy Harry is szereti Hallet. Bár ő leginkább az elpusztított alkoholmennyiséggel tudta ezt rekonstruálni egy kiadós veszekedésük után. Hozzá kéne tenni talán, hogy mindez Harry születésnapi buliján történt?
-Olyan viccesen mész…- nevetett mély hangján Harry, teljesen rám nehezedve. A bulinak már vége volt, Harry pedig egy lépést se tudott tenni támogatás nélkül. Már csak pár méter volt vissza a házukig.
-Te vagy, aki nem tud egyenesen menni.- válaszoltam mosolyogva és egyben fellélegezve, hogy az ajtóhoz értünk.- Add oda a kulcsod.- húzódtam el tőle, ő pedig a ház oldalának dőlve kereste ki zsebéből a kulcsot.
Miután megtalálta, nekem adta és kinyitottam az ajtót, majd bementünk a házba.
-Próbálj meg csendben maradni a szobádig.- suttogtam neki, miután bezártam mögöttünk az ajtót és követtem őt az emeletre vezető lépcsőkhöz. Halkan nevetve bólintott a falba kapaszkodva, hihetetlenül lassan téve meg a lépcsőfokokat.
-Annyira aranyos vagy, amikor parancsolgatsz.- suttogta rekedtes hangon, hátrapillantva válla fölött, amitől egy pillanatra megingott. Kezemet ijedten kaptam hátához, bár biztos voltam benne, hogy ha valóban leesne, nem tudnám megtartani. Szerencsém volt viszont, hogy nem láthatta kipirult arcomat, amit szavai okoztak.
-Inkább meg se szólalj.- motyogtam, amitől ismét halkan nevetni kezdett, arcomon pedig egy halvány mosoly jelent meg.
Harry és én végül a szobájába értünk, ahol továbbra is bármilyen lámpafény nélkül botorkált tovább. Egy hangos huppanás kíséretében zuhant az ágyra, miután véletlenül belerúgott lábával.
-Ez piszkosul fog fájni holnap.- nyögött fel, majd teljesen elterült ágyán, kabátjának cipzárjával bajlódva. Én csak a csukott szobaajtó előtt állva vártam, míg rendesen el nem helyezkedik és el nem alszik.
Miután végre megszabadult a ruháitól nagy nehezen a takaró alá bújt, szemei pedig egyenesen felém terelődtek, mintha eddig észre sem vette volna, hogy a szobájában vagyok.
-Aludj velem, Em.- kérlelt, belőlem pedig egy mély sóhaj jött csak válaszként.
Levettem a kabátomat és a szekrényéhez sétáltam, ahonnan kivettem a szokásos alvós pólómat, tekintetét mindvégig érezve magamon. A fürdőbe mentem átöltözni, majd miután megmostam arcomat visszamentem a szobájába. Halkan mellé feküdtem, biztosra véve, hogy mostanra elaludt, de mikor oldalamra fordultam, zöld szemei kipattantak, egyenesen enyémekbe nézve.
-Miért nem alszol?- suttogtam.
-Csak megakartam köszönni…- motyogta, aligha érthetően.
-Mit?
-Hogy mindig velem vagy.- szavai összefolytak és kezét derekamra téve húzott magához közelebb.
A levegő a tüdőmben rekedt és még pislogni se mertem, annyira közel volt hozzám. Forró lehelete arcomhoz ért, ahogy lélegzett és kirázott a hideg. A tekintete egy pillanatra sem hagyta elvándorolni enyémet.
Válaszolni akartam neki, de mikor szóra nyitottam számat, ajkai enyémekhez értek. Az egész testem beleremegett a kontaktusba, a szívem eszeveszett módon kalimpált. Ujjai gyengéden masszírozták derekamat pólómon keresztül, nyelve pedig alig érezhetően végigsiklott alsó ajkamon, majd végül elmélyítette csókunkat.
Úgy éreztem, hogy mindenütt ott van és ennyire boldognak még sose éreztem magam.
Ujjaim bizonytalanul értek hajához, majd alig fél perccel később göndör tincsei közé túrtam. Ajkait mély sóhaj hagyta el, de egy pillanatra sem szakította félbe csókunkat. Legszívesebben örökre így maradtam volna, de tudtam jól, hogy mint minden jó dolognak – egyszer ennek is vége szakad. De attól függetlenül tudtam, hogy ez a pillanat, bármeddig is tart, életem legszebb emléke lesz. Míg Harry semmire sem fog emlékezni.


Sziasztok!
Nagyon-nagyon-nagyon(és még ezerszer) köszönöm a kommenteket az előző fejezethez!
Na, mit szóltok a befejezéshez? :)


Ui.: kérlek, írd le a véleményed! xx

12 megjegyzés:

  1. ISTENEM:D
    Nagyon tetszett az a rész amikor hajnali 5 órakor elmentek sétálni . Csak ketten a néma városban miközben esik a hó.
    Annyi romantikus pillanatot éltek már meg együtt.. és közbe Harry észre se veszi,hogy milyen kincset tart a markában.
    Harry meglepetés bulija után csók is.. Végre megtörtént. A bökkenő,hogy Harry lehet erre
    nem fog emlékezni.De végre Emma boldog volt .
    Remek rész lett.Siess a következővel:)

    VálaszTörlés
  2. Neeeeeeee! Nem hagyhatod itt abba :O
    Végre! Végre megtörtént *_*
    nagyon kérlek, hogy hozd minél hamarabb a folytatást :)

    VálaszTörlés
  3. Drága Effy!
    Te jó ég! Wááá! Imádtam, imádtam IMÁDTAAM! Te jó Isten, végre, végree! Igen, yes! Végre megtörtént a várva várt csók! Mindennek a tetejébe sikerült idegtépően befejezned a részt, és félbeszakítanod, mikor már teljesen beleéltem magam. Értesz ahhoz hol fejezd be az éppen aktuális részt, és ahhoz is hogyan kergess az őrültbe. Ezt bírom. :D
    A csókba belegondolva... a francba is, hogy nem úgy történt meg, hogy mind a ketten józanok, nem csak az egyik. Harry ebből tuti nem fog semmire emlékezni, az biztos. De, komolyan mondom, már néha felpofoznám, és észhez téríteném ezt a vak srácot. Mikor megláttam, hogy van új rész, és csókolózós gifet raktál be, szinte azonnal tudtam, hogy megtörténik Emma régen dédelgetett álma. Már csak a pillanatra vártam, mikor ahhoz a jelenethez érek, és már ki sem tudtam várni, mikor következik be. Most már tényleg remélem, hogy elfelejti Em Liamet, és nem beszélnek többet, vagy csak barátok maradnak. Harry pedig végez Hallevel.
    Mint minden más alkalommal, most is szemet szúrt, mennyire megválogatod a szavaidat, és lehengerlő ahogy leírod mindezt. Mindezt, amit részről részre, hétről hétre megosztasz velünk. Nem tudom mondtam-e már, de (esküszöm ez nem nyalizás) te vagy a bloggeres világban oly sok író közül, az egyik kiemelkedő akire felnézek, azért amit alkot. Kifogytam a szavakból, és már csak annyit tudok mondani neked, hogy: sok ihletet és kitartást kívánok az elkövetkezendő részekhez!
    Jó pihenést hétvégére!
    Ui.: Nagyon, nagyon várom a következő részt!
    FlowerGirl xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen! Megtörtént!!!
      A csókot illetően, még szép, hogy nem mennek elsőre olyan egyszerűen a dolgok :) És komolyan nem hiszem el, hogy mindenki rájött a gifből. Nem.
      Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, hogy ennyire tetszik az írásom/írásmódom és... mivel nem sűrűn kapok ilyen véleményt és még ráadásul kételkedek is az írásomban tényleg csak annyit tudok mondani, hogy köszönöm!

      Törlés
  4. Szia!
    Na oké... én ezt nem bírom! Huh a vége jaj istenkém mért kell ezt tenned velünk??? Tudtam, már a fejezet elött beálított kép elárult mindent, vagyis nem csak sejtette a dolgokat és a vége. Úristen!
    Na Emma figyelj Harry megcsókolt részegen, de nem részegen a mond igazat mindig az ember? Jaj de nem tudom. Annyira látszik harryn, hogy szeretni Emmet, de nem meri még magának se bevallani... ááá kérlek siess kövi résszel mert szét szed a kíváncsiság!
    Puszil Kira!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem! Tehetnénk úgy, mintha mindenki meglepődött volna és nem árulta volna el a csókos gif, hogy mi fog történni? :D Soha többet nem rakok ki csókos gifet, komolyan :D
      Amúgy igen, valaki igazán ráébreszthetné Harryt a dolgokra, nem? (muhaha)
      Nagyon köszönöm, hogy írtál és sajnálom a csókos kirohanásomat :D

      Törlés
  5. Nem tudom miert nem irtam eddig, picit meg is lepodtem mikor harom resz ilyen gyorsan jott egymas utan, amit egyszeruen imadtam!! De mikor meglattam ezt a csokos giffet, olyan sebesseggel olvastam vegig a reszt, mert mar ereztem, hogy ez Harryvel fog tortenni! Nem tudom, hogy vagy vele, de ami torteneteket te irsz nekunk az mind a kedvencem! Es ezennel kijelentem, hogy imadlak! Tudnal nekem is szerezni egy ilyen "legjobb baratok vagyunk es amugy a fiu kurvahelyes en meg bele is vagyok zugva" fiut? Megkoszonnem, tenyleg. Nagyon nagyon kivancsi vagyok mi lesz ezek utan, de 100%, hogy most fognak beindulni a dolgok. Vagy is nagyon remelem! Sok puszi es siess nekunk irni a reszt, h megint elaleljunk:D ❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ah, reméltem, hogy nem árul el egyből mindent a gif! :D Én még mindig kételkedem az "írói" tehetségemben, de a visszajelzések alapján kezdek egy kicsit hinni benne, hogy rendben van, amit csinálok :) És sajnos nincs a birtokomban olyan fiú, amilyet szeretnél. :D
      Nagyoooon nagyooon köszönöm, hogy írtál! És én is imádlak! :)

      Törlés
  6. Ne már :O Legalább kicsit emlékezzen már rá Harry :D olyan jó lenne, ha végre kezdene rájönni hogy mit is jelent neki Emma :D NAgyon jó lett, mint mindegyik!

    VálaszTörlés