16. Fejezet

2010. november 11.

Csendben, óvatosan figyeltem, ahogy Harry a konyhaasztalunknál ülve olvasott. Haja előrehullott, továbbra is nevetségesen keretezve arcát. Egyre hosszabbra nőttek göndör tincsei, amik egyre inkább rabul ejtettek, mikor ránéztem.

Már vagy egy órája elmerülve követte a sorokat, teljesen elveszve a legújabb történetben, amit még pár hete talált magának. Napok óta nem láttam ennyire nyugodtnak, és végre az én szívem is lassan – már ha Harry közelségében ezt lehet annak nevezni – és normálisan vert.

Azt mondják, hogy semmi másra sincs szüksége egy összetört szívnek, mint időre. Azonban, ha az én szerencsétlen szerelmi életem nem lett volna elég bizonyíték az ellentettjére, most itt volt Harry is. És teljesen egyértelmű volt, hogy Harrynek nem csak időre volt szüksége, hogy beforrjanak a szakítás utáni sebei. Rövidesen kiderült, hogy rám volt szüksége, még akkor is, ha nekem egyáltalán nem lett volna szabad még az eddigieknél is mélyebbre süllyednem a Harry iránt táplált érzelmeimben, amik folytonos körforgással, megkeseredettséggel és bizonytalansággal ismételték meg önmagukat.

De istenem, annyira szerelmes voltam és ő annyira vak.

-Tanulj, Em.- mély dörmögésére megugrottam és hátradőltem a székemben, szemeimet az előttem kinyitott tankönyvekre függesztve.

-Tanulok.- köszörültem meg torkomat és akaratom ellenére is frufrumat kezdtem babrálni, csak hogy lefoglaljam magam valamivel és még véletlenül se piruljak bele, hogy rajtakapott, ahogy majdnem nyáladzva bambultam rá.

-Vagy tíz percig töretlenül bambultál rám.- zöld szemeivel felém pillantott, ajkai pedig felfelé görbültek, azzal a tipikus mosolyával, amit minden egyes alkalommal legszívesebben letöröltem volna a képéről. De azok az átkozott gödröcskék, minden áldott alkalommal megremegtették a térdeimet és eloszlattak bennem minden hirtelen feltámadt haragot.

-Honnan tudhatnád, olvastál.- fújtattam szem forgatva és az asztalra könyököltem, kezemen megtámasztva fejemet. Állta pillantásomat, még mindig azzal az idióta vigyorral az arcán.

-Még mindig szörnyen hazudsz.- ingatta fejét, halkan nevetve.

-Inkább olvass tovább. Jobban szeretem, ha csöndben vagy.- forgattam szemeimet ismételten.

Szemei megcsillantak és mosolya még szélesebb lett, már ha ez lehetséges.

-Dehogy szereted jobban…- nevetett halkan, kisebb ámulattal pislogva vissza rám.

-Harry…- mormogtam, szemeimet a plafonra függesztve, visszatartva magam attól, hogy fejemet a könyvek közé temessem.

-Emma…- utánzott játékosan és tekintetemet visszavezettem arcára.

Más időben, egy teljesen másik világban azt hittem volna, hogy jelentett valamit, mikor a tekintetünk találkozott.

2010. november 19.

Ujjaim erősen szorították a kezemben lévő poharat és tekintetem ahogy találkozott azzal a felejthetetlen smaragdzöld szempárral a gyomrom bukfencezett egyet, két teljesen különböző okból kifolyólag: az első, és állandó reakcióm mindig is ez volt Harry jelenlétében és az évek során már olyan volt, mint mikor az ember véletlenszerűen csak tüsszent egyet. Váratlan, ám teljesen normális. A második ok már nem volt ennyire hétköznapi és akárhányszor csak egy clubban találtam magam Harryvel és a többiekkel, mindig Louist és azokat az idióta játékait szidtam, még most is, mikor több ezer kilométerre volt kis városunktól.

Louis játéka egyszerű volt, legalábbis még mikor először kitalálta, annak tűnt.

-Oh, ne már, Em!!- üvöltötte túl Louis a dübörgő zenét, mellettem állva. Tekintetem egyedül csak Harryt követte a tömegben, egy pillanatra sem akartam szem elől téveszteni, ahogy újra hajába túr, vagy féloldalasan elmosolyodik, miközben a fények váltakozva táncolnak a bőrén és hófehér pólóján.

-Mi?- kérdeztem, Louis felé se pillantva. Ujjaimmal a félig üres poharamban lévő szívószálat piszkálgattam és azon gondolkoztam, hogy lehet valakinek ennyire tökéletes a háta.

Talán vízre kéne váltanom, ha megittam ezt a koktélt.

-Egyáltalán nem vagy jó társaság. Ne szemezgess vele állandóan, inkább igyál velem!- ordította a fülembe, mire fejemet felé fordítottam.

Megvontam vállam és fejével egy magasságba emeltem a koktélomat, jelezve, hogy igenis iszok.

-Pörgessük fel egy kicsit az ivászatot.- vonogatta szemöldökét és magam sem tudom miért, de azonnal beadtam neki a derekam.

Valószínűleg minél előbb elakartam hallgattatni. Más indokom nem lenne, még ha egy évig is gondolkoznék rajta.

-Mivel, Louis?- kérdeztem monoton hangon.

-Akárhányszor egymásra néztek, lehúzod, ami a poharadban van. Ha tíz méternél közelebb kerül hozzád, nem kell.- vigyorgott szélesen és megint, fogalmam sem volt, miért mentem bele ebbe az idióta játékba.

De közel fél órával később már Harry is tudott róla és a hatodik poharam után már nem is számoltam, hogy hányszor nézett rám aznap éjjel.

És most itt álltam, ugyanabban a clubban, csak hónapokkal később. Harry a táncoló emberek között emelte fel poharát, szélesen vigyorogva és kimérten bólintva, hogy fel van készülve Louis őrült kis játékára.

Játékosan forgattam szemeimet és visszafogottan elmosolyodtam, szívószálammal kevergetve a koktélomat. Várakozva, szemöldökét felhúzva tartotta még magasabbra a poharát, mire én egy tettetett sóhajjal emeltem szintén meg az enyémet és kimérten bólintva, egyenesen szemeibe nézve ittam meg italomat. Harry mozdulatai tükrözték enyéimet és ahogy megittuk, hátat fordítva egymásnak csöppentünk vissza a körülöttünk zajló buliba.

Három számmal és egy negyedig elfogyasztott újabb koktél után a tömegben táncoltam, elfeledve minden kis apró problémámat. A körülöttem lévő arcok ismeretlenek voltak, a zene szinte már a bőröm alatt dübörgött és az alkohol gondoskodott róla, hogy ne járjanak fölösleges gondolatok a fejemben.

Szemeim követték a kéken táncoló fényeket az emberek arcán és testén, mígnem ismét összetalálkoztam Harry tekintetével. Ezúttal közelebb állt, a pultnak támaszkodva hátával, két könyökét megtámasztva szélén. Kezében egy ezúttal kisebb, valószínűleg whiskys pohár volt, amiben körkörösen lötyögtette az italt. Szélesen elvigyorodott, mellkasának és vállainak gyors mozgása arra utalt, hogy még el is nevethette magát.

Fejemet ingatva fújtam ki orromon a levegőt, egy hitetlenkedő mosollyal párosítva.

-Fejezd be!- tátogtam neki, de ő csak ártatlanul vállat vont és kihívóan állva tekintetemet szájához emelte poharát.

Mély lélegzetet vettem és elfojtva egyre jobban szélesedő mosolyomat, ledöntöttem a poharam maradékát. Miután Harry is megitta, intett, hogy menjek oda hozzá a pulthoz és én így is tettem.

Még mindig ugyanúgy állt, mint mikor észrevettem. Mellé álltam és felkönyököltem a pultra, lerakva üres poharam. Vállammal óvatosan löktem egyet Harryn, aki csak nevetve fordította felém a fejét és lustán pislogott.

-Nevetségesen részeg leszel, ha ezt így folytatod.- lassan már úgy vigyorogtam, mint egy idióta, akárhányszor csak ránéztem.

-Mondod ezt te.- szemeim alsó ajkára tévedtek, amin alig észrevehetően végighúzta nyelvét.- A játéknak mennie kell, Hart.- mosolygott, egyértelműen rajta kapva engem, ahogy túl sokáig elidőztem ajkainak nézésében.

-Ti és a hülye játékaitok.- motyogtam és kértem még egy kört a koktélomból, ami szerencsére feleannyira volt csak erős, mint a whisky, amit Harry ivott.

Kezembe véve poharamat Harry felé fordultam, aki ezúttal már felém fordulva állt, jobb könyökével támasztva magát a pult szélénél. Meglepően közel volt hozzám, akárhányszor csak kifújta a levegőt éreztem a whisky és a még korábban rágott rágójának mentolos illatát. De még így is a tüdőmben rekedt a levegő.

-Megvagy.- mormolta, azzal az idióta önelégült mosolyával arcán.

Szólalj már meg, Emma!

-Ez egy gyors kör lesz.- tekintete egy pillanatra a kezemben lévő pohárra tévedt, majd ismét arcomra. Az orra lassacskán már súrolta az enyémet.

-Nincs meg a tíz méter.- alighanem suttogtam, így nem voltam benne biztos, hogy akár egyetlen szót is hallott abból, amit mondtam.

-Kit érdekelnek a szabályok.- szemei ajkaim és szemeim között cikáztak.

Fogalmam sem volt, hogy a zene, vagy a tekintete dübörögtette ennyire a mellkasomat.

-Engem, ha már játszanom kell.- szám gúnyos mosolyra húzódott és az idegeimen táncolt a gondolat, hogy bármelyik pillanatban megcsókolhat.

Egy rövid pillanatra megrezzentem, ahogy forró tenyere derekamhoz ért és a légzésem vagy százszor szaporább lett. Arca még közelebb került enyémhez és már kezdtem lehunyni szemeimet, de azok egyből kipattantak, ahogy észrevettem, hogy csak a fülemhez hajol.

-Akkor, az lesz a legjobb, ha tartjuk a tíz méter távolságot.- mormolta a fülembe, mire szabad kezemmel mellkason vágtam. Nevetve húzódott el tőlem és kacsintott egyet, aztán már ott sem volt.

Mindig ugyanaz történik. Pontosabban semmi sem történik.

Összeszedve önmagam, Anne arcát kezdtem el keresni a tömegben, de természetesen nem jártam sikerrel. Harry és Niall az egyik asztalnál ülve beszélgettek még néhány barátjukkal, így, mielőtt még Harry ismét belerángatott volna a játékba, a mosdó felé indultam. Lassan törtem utat a tömegben, teljesen ráérősen táncolva néha-néha a zenére, vagy belekortyolgatva a poharamba.

A mosdók egy viszonylag sötétebb, fekete folyosón voltak, ahol általában sosem ácsorgott a falnál ötnél kevesebb ember. A zene még itt is üvöltött, így nem értettem, miért idesorakoznak beszélgetni – bár tudtam, hogy valószínűleg néhány embernek nem csak ez a célja, a félő körbepillantgatások miatt.

Céltudatosan, körbe sem nézve a folyosón, a női mosdó irányába indultam, ám hirtelen valaki kezével intve magára hívta figyelmem, és kis híján kiöntöttem az italomat is.

-Szia!- széles mosoly, barna szemek és szembetűnően jóképű arc termett hirtelen a látókörömbe. Barna haja kócos volt, mintha csak most kelt volna ki az ágyból.

Megilletődve pislogtam vissza rá, egy pillanatra megtorpanva.

-Hello…- válaszoltam bizonytalanul, elgondolkozva, hogy ismerem e valahonnan. Végül halványan elmosolyodva kerültem ki, tekintetét mindvégig érezve magamon.

Percekkel később, mikor kijöttem a zsúfolt mosdóból, az ajtó mellett állt, a falnak támaszkodva. Fejét azonnal felém kapta, ahogy kiléptem az ajtón és szemei felcsillantak.

-Szia!- mosolya ezúttal kissé zavart volt, és kezét farmerzsebébe süllyesztette. Másikkal a falnak támaszkodott, elállva az utamat, ami senkinek sem tűnt fel.

-Nem játszom ezt veled.- nevettem halkan, bár egy kissé feszélyezve éreztem magam az állandó köszöngetésétől.

Meglepték szavaim, szája résnyire szétnyílt, én pedig kikerülve őt indultam vissza a bárpult felé.

-Várj… Nem értettem tisztán a neved!- már-már szaladt utánam az emberek között, vállam fölött néztem vissza rá, és visszafojtottam nevetésemet, míg ő áttörte magát az embereken alig három lépésnyire mögöttem.

-Valószínűleg azért, mert nem is mondtam!- kiabáltam vissza neki vállam fölött.

Még magam sem tudom, miért, de tetszett, hogy utánam jött.

Ujjak fonódtak csuklóm köré óvatosan, és egy lépést hátratántorodva megálltam, szembenézve az idegennel.

-Én Greg vagyok.- szája féloldalas mosolyra húzódott és szemei olyan intenzíven néztek vissza enyéimbe, hogy egyszerűen nem tudtam másra figyelni.

-Örültem, Greg.- válaszoltam, túlharsogva a zenét és ismét egy halvány mosoly kíséretében sarkon fordultam.

Most sem hagyott csak úgy elsétálni.

-Mit szólnál egy vacsorához?!- kiabálta utánam és bár nem néztem vissza, biztos voltam benne, hogy megint félrelök mindenkit, aki az útjában áll.

-Még csak nem is ismerlek!- nevettem fel hitetlenkedve és ezúttal magamtól álltam meg a táncoló tömeg közepén.

Összeszorítva ajkait állt velem szemben, mikor felé fordultam és fejét vakarva vonta meg vállát.

-Akkor igyunk előtte valamit.- fejével a bárpult irányába bökött, tekintetem egy pillanatra pedig Harry és Niall felé siklott.

Harry komoly arckifejezéssel figyelt minket, valószínűleg pár perce. Szemöldökei feljebb szökkentek és tudtam, hogy egyetlen másodperc választja el attól, hogy otthagyja Nialléket és felém siessen. De alig láthatóan megráztam fejem és Gregre néztem.

-Oké.- válaszoltam és örültem, hogy a hangom egyáltalán nem remegett meg.- Emma vagyok, egyébként.- tettem hozzá, amitől mosolya kiszélesedett és a szívem egy fokkal gyorsabb ütemre váltott.

-Nos, Emma… Örülök, hogy végre nem futsz el előlem. Már kezdtem aggódni, hogy összeesek a club kellős közepén, annyira rohantam utánad.- mondta és nem tudtam mit tenni, mosolyom minden egyes szó után egyre szélesebb lett, mígnem a mondat végére elnevettem magam.

Ő valami teljesen más volt, amivel még sosem találkoztam.

Sziasztook!

Nagyon köszönöm a türelmeteket és a varázslatos hozzászólásokat, amiket az előző fejezethez írtatok!

Szóóvaal, mit gondolunk Gregről?? :)

Ui.: kérlek kérlek kérleek, írd le a véleményed! x