17. Fejezet

2010. november 25.

Harry: héééé

Harry: benne vagy egy kis péntek esti

Harry: tábortűzrakásba?

Ugye ismered azt az érzést, amikor csak ülsz és a telefonodra meredsz, azon morfondírozva, hogy visszaírj e valakinek?

Én ismertem. Most is így éreztem.

De tudtam, hogy ha visszaírok, ha nem… mindkettőnk szívét darabokra töröm majd.

Emma: nem tudok menni

Emma: már más programom van

Csak abban nem voltam biztos, hogy ez Harry részéről mennyire igaz.

Harry: ja, tényleg

Harry: azzal a Brad gyerekkel, ugye?

Emma: Gregnek hívják, Harry

Emma: és ezt te is nagyon jól tudod

Harry: mindegy…

Harry: érezd jól magad

És igázóból még én sem voltam teljesen tisztában azzal, hogy mekkora lavinát indítok el, csupán csak két ártatlan üzenettel.

2010. december 5.

Harry: Em…

Harry: …Em.

Harry: Emma…

Harry: Emma Hart.

Harry: addig nem hagylak békén, míg nem válaszolsz

Emma: mi van, Styles?

Harry: ahh, de rideg és kegyetlen valaki

Emma: mit szeretnél?

Harry: te, én és a koripálya

Harry: most

Emma: most?

Harry: most

Emma: ugye tudod, hogy reggel nyolc van?

Harry: mindig csak azok a kifogások

Emma: és körülbelül három órát aludtam

Emma: mióta utoljára írtál

Harry: veszek neked kávét

Emma: nem. van itthon is.

Harry: térden állva könyörgök. és a kedvenc kávédat hozom a kedvenc süteményeddel

Emma: hm

Emma: csábító az ajánlat

Emma: de akkor sem mászok ki az ágyból

Harry: rendben…

Harry: akkor este megyünk. téma lezárva

Emma: Harold

Harry: oh nnneee

Harry: ne kezdd ezt a nevet megint, kérlek

Emma: nem érek rá este

Harry: oh..

Emma: kérlek ne haragudj

Harry: minden oké..

Harry: majd elmegyünk máskor...

2010. december 20.

Bűnösnek éreztem magam, de a napok múlásával egyre jobban halványodott, továbbra is kellemetlen érzést hagyva bennem.

Leginkább olyan volt, mintha két fal közé szorultam volna.

Két kijárattal: eggyel előre, míg a másikkal hátra – és bár a szívem egyre inkább húzott hátra, annál inkább haladtam szélsebesen előre.

Lassan és észrevétlenül kezdtem beleszeretni Gregbe, még ha a szívem jelentős része már évek óta másé volt.

Talán tényleg lehetséges egyszerre több emberbe szerelmesnek lenni.

Vagy szépen lassan ki kell várni, míg az első szerelem el nem halványul, bár a legtöbben azt mondják, hogy az egész életeden mély nyomot hagy az első szerelem – és igazán sose múlik el.

Biztos mást mondanak a beteljesületlen első szerelemre. Csak arról senki sem beszél.

-Em?- Anne hangja rántott vissza a valóságba, ami történetesen az egyik bevásárlóközpontban volt helyileg. A sorok között állva bambultam, teljesen beletörődve, hogy még órákon keresztül kullognom kell Anne sarkában, mire rájön, mit vegyen a bátyjának karácsonyra.

-Hm?- kérdeztem, barátnőm felé kapva tekintetem.

-Szerinted melyik parfümöt vegyem meg neki?- Anne tanácstalanul ácsorgott, két kezében a kosarat szorongatva lábai előtt, amik tele voltak fölösleges holmikkal.

-Amelyik jó.- vontam vállat.

-És melyik jó?

-Bleu de Chanel… vagy Tom Ford.- vezettem végig tekintetem a polcokon és egy kissé ironikusnak találtam, hogy ha álmomból keltettek volna fel, akkor is kívülről fújtam volna Harry összes kedvenc parfümének a nevét.

De arról lövésem se volt, hogy Greg mit használ. Aki hivatalosan két napja a barátom.

Anne gyilkos tekintettel fordult felém, miután levette a Chanel parfümöt a polcról és megnézte az árát.

-Komolyan, Emma?- kérdezte, bár inkább hangzott kijelentésnek.- Ha két hónapig gyűjtenék, se lenne ennyi pénzem.- fújtatta idegesen és azzal vissza is rakta a polcra a parfümöt.

-Te csak azt kérdezted, szerintem melyik jó.- vontam vállat újra, ezúttal szélesen mosolyogva.

-Ha jó, ha nem, a bátyám tovább bűzlik ha rajtam múlik.- forgatta szemét mosolyogva, elsétálva a méregdrága polcok elől.

-Mit veszel Gregnek?- kérdezte, ám tekintete végigsuhant a polcokon, ujjai pedig végigzongoráztak a dezodorokon.

-Nem tudom.- nyögtem fel.- Csak azt ne mondd, hogy dezodort veszel neki.- nevettem fel, mikor Anne szemei megragadtak a díszdobozos Old Spice-okon.

-Vele élek. És nem árt egy kicsit az én előnyömre is fordítani ezt az egész ajándékozós dolgot.- mosolygott, végignézve az összes díszcsomagolásban lévő férfi terméket.- És Harrynek mit veszel?- kérdezte, bedobva az egyik dobozt a kosárba, tovább is indulva a következő polchoz.

-Egy karórát…- motyogtam, előre belevörösödve Anne kérdéseibe.

-Melyik órát?- torpant meg felém fordulva Anne, összeszűkült szemekkel.

Amelyikről hónapok óta beszél megállás nélkül.

Vállat vontam, kabátom zsebébe süllyesztve kezem.

-Csak nem egy Audemars Piguet karóra tizennyolc karátos, rózsaszín-arany berakású csattal és fekete, kézzel vart bőrszíjjal?- hadarta, ezzel tökéletesen alátámasztva, hogy Harry be sem fogta, mióta meglátta ezt a karórát.

-Amit én vettem, csak egy replika, Anne.- forgattam szemeimet.

-Sejtettem.- legyintett.- Sose lett volna az eredetire elég pénzed.

-Nem mintha most tudnék venni akár egy rágót is…- sóhajtottam fel, rettegve az egyre jobban közeledő karácsonytól, amire Gregnek még semmit se vettem.

-És Greg?- vonta fel szemöldökét Anne, a szempillaspirálok irányába indulva.

-Nem tudooom.- nyögtem fel ismét.

-Neki kéne adnod inkább az órát.- mondta, végigbirizgálva minden mozdítható tárgyat a sminkeknél.

-Mi? Nem!- hadartam, homlokráncolva meredve legjobb barátnőmre.

Anne egy hangos sóhajjal, kezében pedig egy szempillaspirált tartva fordult felém.

-Akkor valamit eszelősen gyorsan ki kell találnod, Emma. Mert ez így egyáltalán nem oké.- nézett szemembe szigorú tekintettel, de tudtam jól, hogy igaza van.

2010. december 26.

Hevesen kalimpáló szívvel vártam, hogy Harry végre kibontsa az ajándékát.

Ujjai lassan járták körbe a dobozt, keresve a ragasztót, amivel összeragasztottam a csomagolást.

-Az isten szerelmére, bontsd már ki!- csattantam fel, már-már hisztérikusan és az ágy széléről beljebb másztam az ágy támlájához, ahol Harry ült kényelmesen, egy lajhár gyorsaságával bírva.

A kezét, amiben a doboz volt eddigi lassú mozdulataihoz képest villámsebességgel rántotta el kezem elől, széles vigyorral arcán.

-Valaki milyen türelmetlen.- nevetett halkan, szemei megcsillantak a boldogságtól és szórakozottan füléhez emelte a dobozt, majd gyorsan megrázta, aminek hatására természetesen zörögni kezdett.

-Persze, miért nem dobod le a földre és rúgsz bele mindjárt.- fújtattam szemeimet forgatva, de nem tudtam visszatartani mosolyomat.

-Ez az enyém, innentől kezdve azt csinálok vele, amit akarok.- legszívesebben arcon vágtam volna, hogy eltűnjön az a tudálékos vigyora.

-Csak bontsd ki végre!- szemeimet a plafonra függesztettem, kiváltva belőle egy mélyről jövő nevetést, amelynek mostanában egyre másabb volt hangzása, köszönhetően egyre jobban mélyülő hangjának.

Két év és úgy fog dörmögni mint egy átkozott medve.

-Úristen, rendben! Nem értem miért vagy így felpörögve!- hangja gúnyosan utánozta enyémet és végre, egyszerűen csak leszakította a karácsonyi, vörös csomagolópapírt az óra dobozáról.

Harry kinyitotta a dobozt és szemei elkerekedtek, arca őszinte meglepettségről árulkodott, amiről természetesen gondoskodtam. Az egyedüli, aki tudott az ajándékról Anne volt, annak ellenére, hogy Louis napokig azért hívogatott, hogy mondjam el neki, mit vettem Harrynek.

Nem voltam bolond. Sejtettem, hogy összebeszéltek a hátam mögött, még úgy is, hogy egy óceán választotta őket el egymástól.

Egy ideig csak kezében tartogatta a karórát, majd teljesen elmerülve újdonsült ajándékában, végre csuklójára rakta. Fejét felém fordította és szinte már fájdalmasan szélesnek tűnt mosolya, de sok időm nem volt nézni arcát, karjai olyan gyorsan húztak magukhoz egy szoros ölelésre.

-Elképesztő vagy, Em.- mondta érezhető csodálattal hangjában, ami megmelengette szívemet. Halkan felnevetett, amihez csatlakoztam én is, végigsimítva hátán tenyeremet, míg másik kezemmel nyakába kapaszkodtam.

-Csak azért vettem, hogy végre elhallgass.- kuncogtam nyakába és nem hagyta el figyelmemet, hogy libabőrös lett nyaka, mikor beszéltem.

Lehunytam szemeimet és mély lélegzetet vettem, elhúzódva tőle.

-Nekem mindegy, miért vetted. A lényeg, hogy végre megvan.- nevetett, majd hajába túrt és megköszörülte torkát, tekintete rólam valahova máshova tévedt a szobában.

Az ágy besüppedt mellettem, ahogy kimászott és az asztalához sétált, amin egy szintén gondosan becsomagolt ajándék várakozott – ezúttal rám.

Arcán ezúttal annyira nem volt őszinte a mosoly, leginkább ideges volt és mintha zavarba is jött volna, pusztán már attól, hogy felém tartja a kifejezetten nagy és lapos ajándékot.

-Boldog karácsonyt…- légzése mély volt és hangos, szemei minden egyes mozdulatomat nyomon követték, míg lemásztam az ágyról és hozzásétáltam.

Összeszorítva ajkaimat, elfojtva egy nagyobb mosolyt vettem ki kezéből az ajándékot. Felvont szemöldökkel, gúnyosan pillantottam rá, ahogy körülbelül öt másodperc alatt megszabadultam a csomagolópapírtól, de lélegzetem azonnal elakadt, ahogy Harry arcáról az ajándékra vezettem tekintetem.

Egy egyszerű, fekete fényképkeret volt, amiben kettőnkről volt egy fotó. Még év elején készült, mikor hajnalok hajnalán kirángatott a hóesésbe és órákig csak beszélgettünk, majd kicsivel később Niall és Louis is kijöttek. Louis aznap megállás nélkül csak fényképeket csinált, vagy csináltatott velünk, annak ellenére, hogy teljesen átfagytunk és már az összes ruharétegünk csurom víz volt.

Ez a fénykép volt a kedvencem. Minden hófehér volt, Harry nevetését már-már a képre nézve hallani lehetett, szemeit összeszorította, míg én félig a hátán csüngtem, szintén nevetve.

Akárhányszor csak a képre néztem, újra és újra beleszerettem.

-Annyira köszönöm.- nevettem fel és még én is meglepődtem, hogy könnyeimmel küszködve pislogtam, amit Harry is észrevett, apró mosolyából árulkodva.

-Nagyon jó volt az a nap és ez a kép is…- megrántotta vállát, egyértelműen küszködve a szavakkal.- Csak tudtam, hogy imádni fogod.- hajába túrt és féloldalasan elmosolyodott, egyenesen szemeimbe nézve.

A telefonom hangos csörgésbe kezdett, kizökkentve minket egyetlen másodpercnyi varázsunkból, majd az ágyhoz sétáltam a táskámért, de telefonom abban a pillanatban elhallgatott, ahogy kihalásztam. Mélyet sóhajtva oldottam fel a kijelzőt, Greg nevét olvasva, majd ismét, mikor jelezte a telefonom, hogy üzenetet írt.

Öt perc és itt van értem.

-Minden oké?- kérdezte Harry. Telefonomat visszadobtam a táskába és összecipzáraztam, mély lélegzetet véve Harry felé fordulva.

-Greg mindjárt itt van…- ezúttal én köszörültem meg torkomat, félve és egyben bocsánatkérően nézve szemeibe.

-Em…- közelebb lépett felém, és én újra a könnyeimmel küszködtem, ahogy felvettem az ágyáról kabátomat és felhúztam.

-Nagyon köszönöm a képet, Harry.- mormogtam, lesütve szemeimet, imádkozva, hogy ne remegjen meg a hangom.

-Em…- ujjai csuklóm köré fonódtak gyengéden és magához húzott, szorosan ölelve.

Ajkaimat összeszorítva fúrtam arcomat vállába, kezeim két oldalán pihentek, alig érezhetően kapaszkodva ingjébe.

-Mennem kell, Harry.- mormoltam vállába.

-Ne menj.- kérlelt suttogva, még szorosabban húzva magához, még nehezebbé téve ezt a helyzetet.

-Megbeszéltük, hogy meddig érek rá. Napokkal előre szóltam neked.- ellenkeztem gyengén.

Nem válaszolt semmit ezek után, pár pillanatig csak magához szorítva állt, majd alig hallhatóan levegőhöz kaptam, mikor lábaim elemelkedtek a talajtól, Harry mellkasa pedig az enyémnek feszülve remegett meg halk nevetésétől.

Aztán elengedett és én remegő térdekkel bár, de kisétáltam a szobájából, le az alsószintre, majd a ki ház elé, ahol Greg mosolyogva várt rám az autója mellett állva, zsebre dugott kezekkel.

Nagyon köszönöm a megjegyzéseket és remélem mindenkinek tetszett az új fejezet! :)

Ui.: kérlek, írd le a véleményed! xx