18. Fejezet

2011. január 16.

A kád szélén ültem a fürdőben, kezeimmel magam mellett támaszkodva. Percek óta csak farkasszemet néztem tükörképemmel, a hálóból beszűrődött még a csukott ajtón keresztül is a tévé zaja. Nem mintha különösebb figyelmet fordítottam volna rá. Jobban érdekelt, amit a tükörben láttam – pontosabban, amit nem láttam.

Annyi és annyi könyvet olvastam, hogy lassan már úgy éreztem, több száz különböző életem volt, mind-mind más, de mégis a legtöbb dologban hasonló volt.

Mint például, mikor a főszereplő lány elveszti a szüzességét és utána, minél tovább figyeli tükörképét, annál több új és meglepő dolgot fedez fel kinézetében.

Az én esetemben viszont, akár reggelig is itt ülhettem volna a tükörrel szemben, akkor sem fedeztem volna fel semmi pirospozsgásan ragyogó bőrrészt, vagy vadul csillogó szemeket. A hajam viszont szanaszét állt, frufrum rendezetlen volt egy-két izzadt tincstől és szemeim résnyire voltak nyitva, mintha csak most ébredtem volna fel tizenkét óra alvás után. A lábaim néha elviselhetetlenül és bosszantóan megremegtek, de ennél többet nem vettem észre.

Az egész nem volt akkora felhajtás, mint száz könyvben együttvéve.

Greg gyengéd volt és minden egyes mozdulata arról árulkodott, hogy igenis törődött velem és fontos vagyok a számára. Másrészt pedig, megnyugtatott a tudat, hogy nem a pillanat hevében, egy kocsi hátsó ülésén történt meg az első alkalom…

De valami volt, ami hiányzott és legszívesebben már ráüvöltöttem volna a tükörképemre, hogy mondja el végre, mégis miért érzem ezt.

Hogy minden kedves szó és gyengéd csók után, miért kívántam azt, hogy Greg helyett bárcsak más várna rám a szobában.

2011. január 28.

Mosolyogva dőltem neki a konyhapultnak hátammal, kezeimmel kétoldalt lazán megtámaszkodva a hideg lapon. Niall nevetése és Greg hangja tompán szűrődött be a csukott teraszajtón keresztül. A nappali tele volt Niall barátaival és bárkivel, akinek az elmúlt másfél hétben szólni tudott, hogy házibulit tart.

Az anyja lakásában voltunk és mint mindig, most is tátott szájjal sétáltam végig az utcán órákkal ezelőtt, mikor megérkeztünk.

-Min nevetsz?- Harry mély hangja közvetlenül fülembe búgott, elnyomva az egész lakásban dörömbölő zenétől.

Megugrottam ijedtemben, fél lépésnyire eltávolodva a pulttól, azonnal vállba vágva Harryt, aki hangosan nevetett rajtam. A gödröcskék az arcán teljesen kivehetőek voltak, szemei lustán csukódtak le és haja a létező összes irányba kunkorodott. Fehér póló volt rajta, amik mellett tökéletesen látszottak egyre jobban gyarapodó tetoválásai, amiket eleinte annyira elleneztem – de ő még ezt is képes volt velem megszerettetni.

-Komolyan?- kérdeztem tőle felháborodva, visszadőlve a pulthoz. Harry miután megnyugodott oldalával dőlt neki, szájához emelve sörös üvegét, amibe belekortyolt, aztán szélesen vigyorogva megvonta vállát.

-Csak láttam, mennyire belemerültél a pasid vizslatásába. Muszáj volt.- válaszolta gúnyosan, felöltve gúnyos mosolyát is.

-Egyáltalán nem vagy vicces, Styles.- ingattam fejem jobbra-balra, egyenesen zöld szemeibe nézve.

-Te sem, ezzel az egész ijesztő, zaklató barátnő auráddal.- szabadon lévő kezével kettőnk közt hadonászott, hangja itt-ott elcsuklott a visszafojtott nevetéstől.

-Mégis miről beszélsz?- nevettem fel hangosan, Harryből is kiváltva ezzel egy mosolyt.

-Csak megváltoztál Em, ennyi az egész.- vonta meg vállát és próbált úgy hangzani, mintha nem lenne nagy ügy.

Viszont mindketten tudtuk, hogy valójában az.

Szemeimet forgatva sóhajtottam fel és visszafojtottam mosolyomat.

-Ki nem állhatod, igaz?- hangom egy leheletnyit keserűen csengett, szemeimmel ismét Greg és Niall beszélgetését figyeltem.

-Mindenkit szeretek, aki te is szeretsz.- válaszolta, ismét belekortyolva üvegébe.

Kuncogva fordultam Harry felé, végigfürkészve arcát.

-Ez nem igaz!- nevettem fel pár másodperccel később, míg Harry csak egyre jobban csillogó szemekkel és egy bujkáló mosollyal arcán figyelt engem a pultnak támaszkodva.

-Jó, jó, oké…- forgatta szemeit játékosan.- De boldoggá tesz. Nekem ennyi bőven elég, Em.- rántotta meg vállait és ezúttal fejét elfordította, lehúzva üvegének tartalmát, majd azt a pultra rakta.

Vele ellentétben, én még mindig őt figyeltem, ahogy látványosan kerüli a tekintetem. Karjaimat összefontam mellkasom előtt és követtem kezét, ami lassan túrt bele rendezetlen hajába, majd a hangos zene ellenére is hallani lehetett, ahogy aprón felsóhajtott.

Felém fordult és alig észrevehetően megemelkedett szemöldöke, ahogy kérdőn nézett rám, de mindez alig pár másodpercig tartott, mielőtt tekintete a teraszajtó felé siklott. Követtem pillantását és szinte azonnal összetalálkoztam Greg mosolyával, aki alig pár lépésnyire volt már csak tőlem.

-Hello gyönyörűm…- végül megállt előttem, mindkét kezével mellettem támaszkodva a pulton és ajkai súrolták enyéimet.

Halkan felkuncogtam és kezeim automatikusan kúsztak mellkasára, majd körbeölelve nyakát időztettem ajkaimat övéin.

Hallottam, ahogy Harry megköszörülte torkát, de mikor elhúzódtam Gregtől, már hűlt helyét találtam magam mellett. A szívem hatalmasat dobbant mellkasomban az apró bűnbánattól amit éreztem, de Greg hangja kizökkentett önsanyargatásomból.

-Gyere, táncoljunk.- szélesen mosolygott és végigsimított karomon egyik kezével, majd összekulcsolta ujjainkat és a nappali irányába kezdett húzni maga után.

Nem mi voltunk az egyetlenek, akik táncoltak, de mégis zavaromban felnevettem, aminek hatására Greg még közelebb húzott magához, ezzel egy időben pedig egy lassú szám kezdődött.

Kezeimet először vállán pihentettem, majd mikor tenyerei derekamon állapodtak meg, körbeöleltem nyakát és lassan mozogni kezdtünk, míg elkezdődött a Paramore szám első versszaka.

And that was the day that I promised, I’d never sing of love, if it does not exist…

Tekintetem szinte észrevétlenül siklott végig a tömegen, azonnal összetalálkozva Harryvel, aki egy kisebb társasággal beszélgetett, de mintha csak megérezte volna, hogy figyelem, felém kapta fejét.

You are… the only exception…

Harry halványan elmosolyodott, de korántsem volt olyan őszinte, mint bármelyik másik mosolya és aprót biccentve megemelte sörös üvegét, amitől szélesen elmosolyodtam és alig láthatóan megráztam fejem.

Időközben Greg ajkai csiklandozni kezdték bőrömet nyakamon, visszarántva a valóságba és lehunytam szemeimet. Mintha így képes lennék megszabadulni Harrytől…

-Em…- mormolta Greg nevem, míg én válaszként csak hümmögtem.- Szeretlek.

A szívem megállt és szemeim elkerekedtek, míg elhúzódtam tőle, hogy szemeibe nézhessek. Szélesen mosolygott és szemei arcomat fürkészték, míg én próbáltam feldolgozni, amit mondott.

Most mondta először.

-Én is szeretlek.- válaszoltam automatikusan, míg szívem újra életre nem kelt, vagy egy milliószor gyorsabb ütemben és ha akartam volna se tudtam volna levakarni mosolyomat az arcomról.

Aztán megcsókolt, elfeledtetve velem mindent és mindenkit, aki körülöttünk volt, míg véget nem ért a zene.

And I’m on my way to believin’…

2011. február 1.

Emma: boldog születésnapot, Harold.

Harry: Taylor Swift ma adott ki egy videót

Harry: szerinted miattam?

Emma: ’kösz, Em. Csodás barát vagy.’

Emma: ’ó ugyan, Harry.. ez semmiség.’

Harry: mert ha miattam

Harry: valamit csinálnom kell, nem?

Emma: komolyan? olvasod egyáltalán, miket írok?

Harry: mert elég jó nő

Harry: kicsit idősebb nálam

Harry: de dögös

Emma: föld hívja Harryt

Harry: valahogy fel lehet vele venni a kapcsolatot, nem?

Harry: azért nem olyan nagy sztár

Emma: nem hiszem el, hogy 18 vagy

Harry: Taylornak majd azt mondom, 20 vagyok

Emma: szólj, ha visszatértél a valóságba

Harry: nem ezt mondod majd, ha

Harry: Taylorral az oldalamon kopogtatok az ajtódon

Emma: rendben Styles, álmodozz csak

Sziasztok!

Köszönöm a sok-sok kommentet és hogy olvassátok a történetem! :)

Csak szólok, hogy ez egy felvezető rész volt a következő 1-2 fejezethez, amit már nagyon-nagyon várok :)

Kérlek írjátok le a véleményeteket és kukkantsatok bele a legújabb trailerbe, amit a sztorihoz csináltam!

Effy, xx