19. Fejezet

(zene)

2011. március 4.

Annak ellenére, hogy március volt, a hó hatalmas pelyhekben szállingózott, míg mi a korcsolyapálya bejárata előtt álltunk. Alig pár centiméter esett, de Niall a padokról kezdte összekotorni a havat, egyre jobban vörösödő kézzel és Harry felé pislogott, egyértelmű jelet adva szándékaira. Harry elmélyülten nyomkodta telefonját alsó ajkát harapdálva, nekem pedig eszem ágában sem volt figyelmeztetni őt Niall szándékairól.

Pár perccel később Harry tarkóján landolt egy termetes hógolyó, amit lehunyt szemmel és megfeszült arcizmokkal fogadott, mély lélegzetet véve, amit pár másodperccel később hangosan kifújt, ezzel egy időben telefonját zsebébe csúsztatva.

-Niall!!- mély hangja bombaként robbant, néhány ember figyelmét felhívva magunkra, de ő ügyet sem vetve minderre szélsebesen Niall irányába indult, aki ijedt tekintettel hátrált Harry elől.

Szemeimet forgatva sóhajtottam fel és hátat fordítva nekik figyeltem az utca végét, ahonnan már rég fel kellett volna bukkannia Gregnek.

-Harry! Ne, esküszöm, ha… Harry!- Niall hangos, egyben teljesen ijedt hangja hallatszott mögülem, Harry mély zihálásával vegyítve, ami csak arra utalt, hogy próbálja a hóba lökni Niallt.

Aztán egy hangos puffanás és Niall fájdalmas nevetése csendült fel, szemeim pedig felcsillantak és szélesen elmosolyodtam, ahogy megpillantottam Greget. Sietős léptekkel haladt felénk, komor arccal, ami semmi jóra nem engedett következtetést. Mosolyom elhalványult, mire hozzám ért, kezemet karjára téve hajoltam közelebb hozzá, egy gyors csókot nyomva ajkaira.

-Szia.- köszöntem halkan, végigfuttatva tekintetem arcán.

-Szia.- szinte sóhajtotta és tekintete hátam mögé terelődött, majd aprót biccentett.- Hello srácok!- köszönt Harryéknek, akik visszaköszöntek és a hallottak alapján visszatértek egymás kínzásához.

-Beszélnünk kell.- szinte hadarta a szavakat, mikor szemembe nézett.

A testem egy pillanatra lebénult, feldolgozva ezt a két szót, ami sosem sejtet semmi jót.

-Most?- kérdeztem egy oktávval magasabb hangon, magamat átkozva, amiért nem tudtam nyugodtnak mutatni magam, még ha valójában nem is voltam az.

Ajkait összeszorítva bólintott és farmerzsebébe vágta kezét, majd fejével intett és pár méterrel odébb sétáltunk. A lábaim és a kezeim remegtek, ahogy megálltunk, szemeim elkerekedve és várakozva figyelték arcát, míg ő lesütött szemmel köszörülte meg torkát.

-Kezdesz megijeszteni.- mormoltam és nem tudtam, hogy helyén való lenne e megszüntetni a köztünk lévő két lépés távolságot.

-Én…- kezdett bele, de azonnal fel is sóhajtott, szemembe nézve.- Azt hiszem az lenne a legjobb, ha egy ideig külön lennénk.- mondta ki végül, minden egyes szavával mély sebet ejtve bennem.

Megütközve pislogtam vissza rá, kérdések ezreivel a fejemben, amiket nem tudtam sehogy se megfogalmazni.

-Külön, tehát… Szakítani akarsz?- kérdeztem lassan, megpróbálva elrejteni a kétségbeesettséget a hangomban.

-Olyasmi.- bólintott lesütve szemeit, kezeit még mélyebbre süllyesztve zsebeiben.

Szemeim elkerekedve meredtek vissza rá, míg fejemben visszhangzott gyenge válasza és viselkedése egyre inkább csak bosszantott, mintsem sértett meg az eddigieknél jobban.

-Olyasmi…- ismételtem keserűen, mélyen fújtatva hátrálva tőle.

-Em…- kérlelve pislogott rám, egyet előre lépve, de fejemet ingatva jeleztem neki, hogy ne jöjjön közelebb.

-Azt hiszem eleget mondtál.- minden erőmet összegyűjtve néztem vissza rá rideg arckifejezéssel. Gyors léptekkel közeledett felém, ujjait csuklóm köré fonva, ahonnan azonnal elhúztam kezemet, hátrálva.- Ne érj hozzám!- emeltem meg hangomat, és bár az egyedüli ember akire figyeltem Greg volt, biztosra vettem, hogy sikerült magamra hívnom néhány ember figyelmét.

Mintha nem lett volna már eleve megalázó.

-Em?! Mi a baj?- Harry a lehető leggyorsabban kocogott mellém, tenyerét hátamra simítva és aggódó tekintettel vizsgálva arcomat.

-Hát persze, hogy egyből itt van…- mormolta ironikusan Greg, tekintetét egy rövid pillanatra az égre függesztve, majd egyszerre pillantottak egymásra Harryvel.

-Nincs semmi baj. Menjünk, Harry…- annak ellenére, hogy hangom monoton és rideg volt, szúrós tekintettel meredtem Gregre.

-Mi történt?- kérdezte erősködve Harry, összevont szemöldökkel meredve Gregre.

-Semmi. Greg menni készül éppen.- csattantam fel, elhúzódva ezúttal Harrytől is, aki meglepve járatta kettőnk között tekintetét.

Greg fejét ingatva fújtatott egyet és halkan felnevetett, hitetlenkedve pillantva rám.

Fogaimat összeszorítva álltam pillantását pár másodperc erejéig, majd hátat fordítva neki indultam el a bejárat felé.

-Szia Emma!- szólt utánam Greg.

-Viszlát, Greg!- kiabáltam, hátra se pillantva.

Dühös és egyben kétségbeesett könnyek kezdték marni szemeimet, amiket durván próbáltam azonnal ledörzsölni arcomról, ahogy kúszni kezdtek bőrömön.

-Em…- Harry mély hangja gyengéden és kérlelve szólt utánam, léptei hangját tisztán lehetett hallani az egyre nagyobbra növekvő havon.- Em, várj…- szólt ismét és én ezúttal engedtem is kérésének.

Megsemmisülten álltam egy helyben a márciusi hóesésben, könnyekkel az arcomon. Még mindig ámulattal töltött el, hogy az életem mekkora meglepetésekkel van tele és csak a hideg rázott, ha belegondoltam, hogy még miket tartogathat számomra a jövő.

-Ez meg mi vo… Em, miért sírsz?- Harry kezei karjaimat szorították, ahogy velem szemben állt, zöld szemei pedig újra és újra végigcikáztak arcomon, mintha attól választ kapna kérdéseire.

-Semmi. Nem sírok. Menjünk.- válaszoltam röviden, egy fáradt sóhajjal. Kerülve pillantását húzódtam el tőle, de azonnal utánam kapott.

Ezúttal nem tudtam elmenekülni tekintete elől.

-Mi történt?- kérdezte halkan.

-Szakított velem!- csattantam fel és éreztem, hogy még egy dühös könnycsepp végigszaladt az arcomon.- Most boldog vagy?- kérdeztem ingerülten és tenyerét megpróbálta arcomra tenni, de még mielőtt megtette volna elhúzódtam tőle már vagy harmadszorra az elmúlt negyed órában és elsétáltam mellette.

-Gyere, menjünk be végre.- töröltem le a maradék könnycseppeket is arcomról, közben végig érezve magamon Harry tekintetét.

A következő két órában vagy a padon ültem, vagy elkerülve Harryt és Niallt köröztem a pályán, megpróbálva megnyugtatni magam és megszabadulni minden egyes vegyes érzelemtől, amit Greg szakítása keltett fel bennem.

És most itt ültem, ismét a padon, figyelve, ahogy mindenki boldogan kering a jégen. Ha akár egy ember is belepillanthatott volna a fejemben kavargó gondolatokba, minden egyes mosolyt egy csettintéssel letöröltem volna mindenki arcáról.

Niall nevetése bal oldalam felől harsogta túl a többi ember hangját, tekintetem pedig azonnal Niall jellegzetes hangjának irányát követte. Két lánnyal szemben állt, arca teljesen kipirosodott és mosolya már fájdalmasan szélesnek látszott, de a két barna hajú lány, szinte már tükrözte Niall arckifejezését.

Szemeimet forgatva, magamba fojtva mosolyomat engedtem, hogy figyelmem tovább kalandozzon az emberek között, míg telefonom rezegni nem kezdett a zsebemben. Miután előhalásztam onnan, rezzent még egyet, végül pedig megnyitottam a két üzenetemet.

Harry: kérlek, mosolyogj.

Harry: :)

Mélyet sóhajtva raktam vissza zsebembe telefonomat.

-Hatalmas idióta, remélem tudod.- megugrottam Harry hangja hallatán, akinek valahogy sikerült észrevétlenül leülnie mellém.

Meglepve pislogtam párat, fejemet felé kapva. Halvány mosoly ült ki arcára, szemei óvatosan tanulmányozták arcomat, míg én komor arckifejezéssel néztem vissza rá.

-Persze, hogy tudom.- fújtattam haragosan, részben azért, mert sikerült eszembe juttatnia Greget.

Másrészt azért, mert Harry is ugyanakkora idióta volt, mint Greg.

-Miért ülsz itt egyedül?- kérdezte, néhány csendben töltött perc után.

-Harry…- arcomat az ég felé emeltem, ahonnan még mindig lassan szállingózott a hó. Fáradtan nyögtem fel, rövid időre összeszorítva szemeimet, mozdulataimmal és hangom árnyalatával célzást adva arra, hogy egyáltalán nem akarok erről az egészről beszélni.

-Menj és érezd jól magad, szedj fel végre valakit és ne foglalkozz velem.- sóhajtottam fel, miután befejeztem és míg borzasztóan fájt kimondanom ezeket a szavakat, tudtam jól, hogy ennek így kell lennie.

Halkan felnevetett, mire fejemet felé fordítottam. Szemei álmélkodva csillogtak, ahogy visszanézett rám.

Lélegzetelállítóan jóképű volt ma is, mint minden istenverte nap.

-Mi olyan nevetséges?- kérdeztem morogva, lesütve szemeimet.

-Az, hogy azt hiszed, hogy pont most foglak egyedül hagyni.- válaszolta egyszerűen.

-Csak menj, Harry. Én komolyan nem bánom…- már előre belesajdult a fejem az apróbb és annál feleslegesebb vitánkba.

-Nem, egy tapodtat sem mozdulok innen, amíg te sem mész máshova.- rázta fejét makacskodva, összekulcsolva karjait mellkasa előtt, egyre inkább egy hisztiző négy évesre hasonlítva.

-Ugye most csak szórakozol?- lefagyva pislogtam felé, ám egyre inkább harcoltam kitörni készülő mosolyom ellen.

-Halál komoly vagyok, Hart.- szorította össze ajkait, állát megemelve, mintha vérig sértettem volna.

Ekkora egy bolondot…

És eddig bírtam türtőztetni magam, ugyanis halkan felnevettem, egy elégedett mosolyt kiváltva ezzel Harryből.

-Végre, azt hittem már sose mosolyodsz el.- túrt bele hajába, közben mosolyogva figyelt engem. Ajkamat beharapva mosolyogtam tovább, szemeimmel ismét a korcsolyázó embereket követve.- Rendben, ideje felkelni.- sóhajtott fel és szemem sarkából láttam, hogy felkelt.

Elém állt és felém nyújtotta kezét, felvont szemöldökkel, várakozva nézve rám.

-Mit akarsz?- elsötétülten pislogtam vissza rá.

-Korcsolyázni.- felelte nemes egyszerűséggel, még mindig köztünk tartva kezét a levegőben.

-Hát menj.- rántottam vállat, kisöpörve frufrumat szememből.

-Veled.- nyomatékosan pislogott rám, majd futólag kezére pillantott és újból arcomra vezette tekintetét.

-Nem.- válaszom ellenére elmosolyodott, kezét visszaengedte maga mellé.

-Rendben.- bólintott gyorsan és visszaült mellém.

-Rendben?- kérdeztem kételkedve és éppen hogy felé fordítottam fejem.

-Mhm…- szorította össze ajkait és fejével lábam felé bökött.- Húzd át. Hazamegyünk.

-Mi?- meglepve pislogtam rá.

-Húzd át, me-

-Hallottam elsőre is.- vágtam szavába.

-Akkor? Mire várunk még?- kérdezte, bujkáló mosollyal szája sarkában, amitől a szívem egyre gyorsabb ütemet diktált.

Halkan morogva húztam át a cipőmet, majd miután mindketten útra készek lettünk, el is indultunk. Niall felé intve mindketten, kisétáltunk a kapun és Harry háza felé kezdtünk sétálni.

Vékony hótakaró fedett be mindent, a késői óráknak köszönhetően érintetlenül maradva. Egyedül csak Harry lábnyomai és az enyémek rondítottak bele a tökéletes összképbe, de valamiért úgy éreztem, hogy ez így tökéletes. És képtelen voltam elhessegetni gondolataim zugából azt az apró, jelentéktelen kis ötletet se, hogy valójában Harry is olyan különleges, mint a hóesés márciusban.

Csak egyszer, vagy hihetetlenül ritkán történik meg – de ha megtörténik, azt valószínűleg egy életre megjegyzed.

Éreztem magamon a tekintetét, mikor a lassan szállingózó hópelyheket figyeltem, ahogy lehullottak előttem a földre, majd szinte azonnal ki is rázott a hideg. Kezeimet még jobban zsebeimbe mélyesztettem, mintha így valamivel melegebb részre találnék a kabátomban, amit egész télen figyelmen kívül hagytam, Harry karja pedig átkarolt vállamnál és oldalához húzott, amitől valóban átjárt a meleg ezúttal.

A legmeglepőbb viszont az volt, hogy mikor ellazultam és automatikusan nyomódtam még jobban oldalához, ajkait halántékomhoz érintette pár rövid másodpercre. Meglepve emeltem fel fejem, hogy arcára nézhessek, de ő csak halványan mosolyogva nézett előre, mintha mi sem történt volna.

Úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha én is így teszek – még ha a szöges ellentettjét is éreztem.

Íme, Emma Hart, akivel pár órája szakított a barátja és még ennek ellenére is oda van egy teljesen másik pasiért. Most sem hazudtoltam meg önmagam.

Percekkel később értünk Harryék házához, ahol egy lámpa sem égett. Zsebéből előkotorta a kulcsát, majd kinyitotta az ajtót és előreengedett, a koromsötét előszobába.

-Anne és Robin?- kérdeztem, míg felkapcsoltam a lámpát és Harry bezárta mögöttünk az ajtót. A benti meleg már most jólesően végigsimította megfagyott arcomat.

-Londonba utaztak a hétvégére.- vonta meg vállát és levette kabátját. Követtem a példáját és közben eszembe jutott, hogy pár hete Anne izgatottan mesélte, hogy elkíséri Robint az elkövetkezendő néhány hétvégén az üzleti útjaira.

-Tényleg, most már rémlik valami.- bólintottam halványan elmosolyodva.

-Mit szeretnél csinálni?- kérdezte Harry, a konyhába sétálva.

Csendben követtem, majd megtámaszkodtam a pultnál a konyha közepén és figyeltem, ahogy kinyitja a hűtőt, majd félig belemászva néz körül benne.

-Semmit, igazából.- vontam vállat.

Válla fölött hátrapillantott és játékosan forgatta szemeit, szélesen mosolyogva.

-Jellemző.- mormolta, visszafordítva fejét a hűtő felé, végre kivéve onnan egy üveg kólát.

-Popcorn és jóbarátok?- kérdezte, egy mindent tudó mosolyt villantva felém, miután a pultra tette a kólát.

-Imádlak.- mosolyodtam el szélesen és megragadva az üveg kólát előre mentem az emeletre, előkeresve az évadot, amit pár hete elkezdtünk nézni.

Mire Harry a szobájába ért, már a lejátszóban volt a DVD, megállítva a résznél, ahonnan folytatjuk a sorozatot. Én már az ágyban feküdtem, Harry egyik fekete melegítőnadrágjában, ami sokkal csábítóbbnak tűnt a farmernál, amiben egész este voltam.

-Szóval, így heveritek ki a szakítást?- nevetett az ágy végében állva, csodálattól csillogó szemekkel nézve rám.

-Nem. Egyáltalán nem.- halványan elmosolyodtam és még magam sem tudom, mit éreztem, miután eszembe jutott ismét Greg.

Hajába túrt válaszom hallatán és lesütve szemeit sétált az ágy oldalához. Az éjjeliszekrényre rakta a popcorn-os tálat és mellém feküdt. Háttal feküdtem neki, de ez egyáltalán nem akadályozott meg abban, hogy érezzem, mennyire közel van hozzám.

Elindítottam a sorozatot és egyedül csak a tévé szólt az egész házban.

Két résszel később Harry karja körbeölelt, tenyerét hasamon pihentette és közelebb húzott magához, míg hátam mellkasának nem feszült. A következő rész végénél haja csiklandozta nyakamat, ahogy rajtam pihentette fejét, teljesen hozzám simulva. A negyedik rész felénél ajkai súrolták nyakamat, rajtam pedig áramütésként járt végig a hideg. A lélegzetem elakadt és meg sem moccantam, míg ajkai lassan kúsztak végig bőrömön. A szívem lehetetlenül gyorsan vert és mintha hirtelen egy pillanatra a gyomrom aljába zuhant volna véletlenül, ahonnan egyből vissza is ugrott helyére, hogy megpróbáljon kitörni mellkasomból.

Mélyen, egészen lassan szuszogott és ajkai ahogy elhagyták bőrömet, ismét új területet találtak maguknak nyakamon.

Kérdések milliói özönlöttek végig bennem, mind-mind egyre inkább elhalványodott minden apró mozdulat vagy levegővétel után. Aztán, magam sem tudom, hogy magamtól, vagy Harry segítségével, de már a hátamon feküdtem, egyenesen zöld szemeibe nézve, míg a tévé csak távoli alapzajnak hallatszott, mintha méterek helyett kilométerekre lett volna tőlünk.

Harry az oldalán feküdt még mindig, könyökén támaszkodva, kézfejével tartva fejét. Másik keze még mindig a hasam és az oldalam között ingázott, lassan simogatva a ruhán keresztül. Minél tovább néztem szemeibe, annál inkább tűnt ez az egész egy álomnak, mert tudtam, hogy ez az alkalom teljesen más, mint az eddigiek, amiket ebben a szobában töltöttünk.

-Harry…- suttogtam, bár még magam sem tudtam, mit is mondhatnék, vagy egyáltalán, hogyan kezdjek bele bármibe is.

-Most olyat fogok tenni, amit már nagyon-nagyon rég meg kellett volna tennem.- mormolta alig hallhatóan, egyre közelebb hajolva hozzám.- És most már nem érdekel semmi, Em… annyiszor beszéltem le róla magam, hogy…- mély lélegzetet vett és alig láthatóan jobbra-balra ingatta fejét, arcán látszott, hogy talán még most is önmagával harcol.

Aztán megcsókolt.

Ahogy összetalálkoztak ajkaink, egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem és hajába túrtam. Úgy éreztem magam, mintha több méterrel az ágy fölött lebegnék, szorosan Harryhez simulva, míg ajkaink szinkronban mozognak egymással. Örökre így maradtam volna, ha esélyem lett volna megállítani az időt.

Örökre elakartam veszni abban az éjszakában, amikor olyan gyönyörűen mozogtak ajkai, mikor a nevemet sóhajtotta, vagy teljesen az őrületbe kergetett egyetlen érintésével, vagy csókjával. Minden egyes mozdulatot és érintést az emlékeim közé akartam égetni, ami azon az éjszakán történt.

És minden új éjjelen, újra és újra átakartam élni.

Remélem, oda meg vissza vagytok most :)

Nagyon köszönöm a hozzászólásaitokat és a türelmeteket :) Imádlak titeket!