2016. március 17., csütörtök

23. Fejezet


2011. augusztus 27.      


-Csak még egy kört! Csak még egyet!- Louisszal karöltve nevettem a bárpultnál.
-Nem hiszem el…- ámulattól csillogó szemekkel nézett vissza rám.
-Mi az?- húztam fel orromat és esetlenül bár, de a pultra könyököltem.
-Hogy életedben először te könyörögsz nekem, hogy igyunk még.- nevetett, túlharsogva a bárban lévő többi embert, akik pont mint mi, kifejezetten jól érezték magukat.
Szem forgatva horkantam fel, közelebb húzva magunkhoz a kitett két feles poharat. Felemelve őket az egyiket Louis felé tartottam, aki mosolyogva elvette tőlem. Egymás szemébe nézve emeltük meg a poharat, majd egyszerre húztuk le a századik alkalommal.
A poharak aljai hangosan koppantak a pulton, mosolyom pedig levakarhatatlan volt, köszönhetően az émelyítően sok alkoholnak, amit ma este megittam.
De ünnepeltünk, így elengedhetetlen volt, még ha ezt reggel meg is fogom bánni, mikor másnaposságtól fájó fejjel és kavargó gyomorral kelek fel.
Manchesterbe költöztem. Új életet kezdtem, új városban és ezt szokásos módon, a régi barátaimmal ünnepeltem.
-Emma! Úristen, Emma! Muszáj felmenned a színpadra!!- Anne üvöltve lökte odébb a körülöttünk álló embereket, utat teremtve magának felénk. Válla fölött láttam, ahogy Niall éppen dülöngélve sétál az ellenkező irányba, egy pillanatra aggasztó érzést hagyva bennem, hogy minden rendben van e vele.
Aztán nekidőlt egy asztalnak, feldöntve azon az összes poharat, hangos csörömpöléssel kísérve.
-Oh, basszus!- kiáltotta Louis, azonnal barátunk segítségére sietve, aki már a földön feküdt, magára döntve a fél asztalt.
-Hogy lehet képes erre? Mindig csak sört iszik!- nevetett Anne, miközben döbbenettel arcunkon figyeltük, ahogy Louis megpróbálja felkaparni a földről.
-Mindig azzal jön ilyenkor, hogy az egész családja ír…- legyintettem kezemmel, míg Anne mindent tudón, és egy szemforgatással bólintott.
Végül Louisnak sikerült lábra állítania Niallt és a legközelebbi székre ültette, majd valamit mondani kezdett neki, amire Niall egyáltalán nem reagált.
-Szóval!- fordult felém Anne, ismét izgatottan, miután befejeztük Niall figyelését.- Ma az zenél, aki csak akar, éééés…- szemöldök vonogatva nézett rám, amiből egyből tudtam, mit akar.- Egészen véletlenül ott árválkodik egy gitár a színpad szélén.- vigyorgott.
-Egy dalom van és egy másodperc alatt kiüríteném vele az egész kocsmát, Anne. Csak hagyj, kérlek.- fordultam vissza a csapos felé, intve neki, hogy készen állok a következő pohárra.
-Az a dal, amit pár napja énekeltél?- kérdezte, továbbra sem hagyva a témát, míg én csak bólintottam és lehúztam a piámat.- Menj fel akkor, ki fogják sírni a szemüket, ha meghallják.- karomnál fogva húzott magával, amire felfigyelt Louis is.
-Mindenki jól érzi magát! Kérlek, hadd ne én húzzam le a hangulatot!- nyávogtam, szemeimet összeszorítva.
-Imádni fognak, Em!- ellenkezett Anne, miközben a lépcsők felé közeledtünk.
-Gyerünk, Em!!- kiabálta Louis, szorosan követve minket. Szúrós tekintettel meredtem rá vállam fölött, de csak ajkait szorosan összeszorítva mosolygott.
Köszönhetően az alkoholnak, amit literszámra ittam, fél percen belül már a színpadon ültem, egy piszok kényelmetlen bárszéken, Anne pedig a kezembe tuszkolta a gitárt, amit fogalmam sem volt, hogy honnan kerített elő ilyen gyorsan. A fények, amik a színpad oldaláról világítottak alig engedték, hogy alaposabban végignézzek a jól szórakozó embereken.
A szívem hevesebben kezdett verni, ahogy Anne egy kacsintás kíséretében megpaskolta vállamat és lesétált a színpadról, egy ismeretlen férfival beszélve, aki csak bólintott minden egyes szava után.
A férfi nem sokkal később felém fordult és hüvelykujját felmutatva jelezte, hogy minden oké, és kezdhetek. A hangom azonban a torkomon akadt, amit hangosan megköszörültem, ezzel felhívva magamra majdhogynem mindenki figyelmét.
A fenébe azzal a hülye mikrofonnal.
Feszülten pislogtam vissza az elmosódott arcokra, majd remegő kezeim játszani kezdtek a gitárral, letesztelve, hogy rendesen szól e a hangszer.
Ha elalszanak, míg énekelek, talán nem hallgatják végig a borzadályt, amit írtam… Nem igaz?
Végül, megemberelve magam, elkezdtem játszani a dallamot, ami napok óta a fejemben ragadt. Páran elcsendesedtek, de örültem neki, hogy nem szegeződött minden szempár rám, ahogy elkezdtem pengetni a gitárt.
A hangom megremegett, ahogy énekelni kezdtem, de lehunytam a szemeimet, csak hogy úgy érezhessem, hogy egyedül vagyok, mint mikor otthon játszok.
Louis hangosan bekiabálta a nevem és még több buzdító szót is, amin elmosolyodtam és mély lélegzetet véve belekezdtem a refrénbe.

’Cause they say home is where your heart is set in stone

És láttam magam előtt, ahogy Harry elmosolyodik, bármennyire is kiakartam űzni az arcát a fejemből.

Is where you go when you’re alone

Láttam, ahogy felírja a hídnál a nevünket a téglafalra.

Is where you go to rest your bones

Mintha csak mellettem feküdt volna a fűben, mikor a csillagokat néztük.

It’s not just where you lay your head

Éreztem, ahogy hátulról átölel és a mellkasához húz, miközben a kezeinkkel játszik.

It’s not just where you make your bed

És láttam, ahogy magához szorítva alszik, míg én apró köröket rajzolok a bőrére.

As long as we’re together does it matter where we go?

Majd arcát, mikor utoljára láttam és végleg elköszöntem tőle.

Home home home home

Hiába remegtem bele minden hangba, már csak azért is folytattam az éneklést, hátha így megszabadulok mindentől, ami fájdalmat okozott nekem még mindig.
És mikor felcsendült az utolsó hang is, és kinyitottam a szemeimet, mindenki tapsolt, elfeledtetve velem minden fájó emléket.



2011. szeptember 10.      


-Annyi egészségtelen gyorsfagyasztott kaját akarok enni, amennyit csak lehet.- unott tekintettel néztem, ahogy Anne lassan sétál a bevásárlókocsi előtt, szemeit le sem véve a mellettünk sorakozó hűtőkről.
Így van, péntek este volt. És mi bevásároltunk. Mert mi mást lehetne csinálni péntek este.
-Nem, Anne… már így is tömve van a fagyasztónk a fagyijaiddal.- felkönyököltem a kocsira, fél súlyommal ránehezedve és lassan lépkedtem, kiérdemelve egy-két furcsálló pillantást a mellettünk elhaladó emberektől.
-Nos, igen… Még mindig több hasznát veszed krízishelyzetben, mint az idióta díszpárnáidnak a kanapén.- legyintett, közben a fagyasztott pizzák között kezdett válogatni.
-Krízishelyzetben?- kérdeztem, bár fogalmam se volt, miért akartam tudni.
-Szakítás… vagy egyéb más női problémák.- vonta meg vállát, majd bedobta az egyik dobozt a kocsiba. Fél perc sem telt el, de már piócaként tapadt rá a következő hűtőre.
-Remélem tisztában vagy vele, hogy mindketten szinglik vagyunk.- lassan toltam a kocsit, teljesen elnyúlva, továbbra is felsőtestemmel ránehezedve.
-Ahh, Louis isteni mac and cheese-t csinált a múltkor… vajon melyik sorban van?- kérdezte, ügyet sem vetve az előbbi szavaimra és nyakát kinyújtva indult el a sorok közé.
-Veszünk tésztát és sajtot, nem kell felvásárolnunk az összes-
-Gyorskaja, Em. A kulcsszó a gyors és én mérhetetlenül lusta vagyok és minél jobban közeledik a tél, annál több feladat szakad a nyakamra az egyetemen.- céltudatosan sétált előttem, míg beszélt, továbbra is keresve a sajtos tésztáját.
-Milyen télről beszélsz?- nevettem fel hangosan, fellépve egyik lábammal a kocsira, míg másikkal hajtottam magam.- Még csak szeptember közepe van!- csak pár ember volt már a boltban, így a nevetésem tisztán hallható volt és talán még egy cseppet hangosabbnak is tűnt az elfogadottnál.
-Úgy beszélsz, mintha magára az apokalipszisre készülnénk fel.- nevetésem végül elhalt, míg legjobb barátnőm megállt a polcok előtt, erősen összpontosítva a csomagolásokra.
Nem szólt hozzám, és tudtam jól, hogy tettette sértettségét.
-Rendben, amíg te elmélyülten keresed Louis fantasztikus mac and cheese-ét, én hozok gyümölcsöket is.- szemeit forgatva fújtatott, visszarakva a kezében lévő dobozt, majd alig két másodperccel később már egy másikat fogott a kezében.
-Oké, nagyi.- mormolta, fel sem nézve rám.
-És kidobálom az összes mirelit pizzádat a kocsiból.- suttogtam magamban.
Öt perccel később már minimálisra csökkentett fagyasztott étel volt a kocsiban és bár tudtam, hogy újabb vita következik majd a bepakolt narancsokból és banánokból, Anne idővel megnyugszik. Bárhova is verte ma be a fejét, hiszem, hogy magához tér egy-két napon belül.
-Em?- a kávék között válogattam, mikor egy ismerős hang szólított a nevemen. Megugrottam ijedtemben és vállam mögött hátra pillantottam.
Biztos voltam benne, hogy a szívem pontosan hét másodpercre teljesen leállt, mikor ismerős, térdeket remegtető barna szemekbe néztem.
A kávészacskó kiesett a kezeimből, egy hangos csattanással kísérve. Felé fordultam és bár próbáltam értelmes, felfogható szavakat összerakni a fejemben, csak tátogni tudtam, mint egy partra vetett hal.
Egy apró, pici aranyhal, ami több mint öt perce tehetetlenül hánykolódott a parton, biztosra véve, hogy bármelyik másodpercben meghalhat.
-Em? Minden oké?- hangja bizonytalanul csengett és legszívesebben üvöltöttem volna vele, de egyben sírva is fakadtam volna. Zavarba ejtően jól nézett ki, azonnal elfeledtetve velem legutolsó párbeszédünket.
És itt álltam én, Emma Hart, a gyűrött fehér pólómban, amin megszámlálhatatlan – többnyire kávé okozta – folt volt, és a lehető legelhasználtabb mackómban. Oh, mesélnem kéne a hajamról, amit a fejem tetejére fogtam egy laza kontyba, de még így se maradtak meg az egykori frufrumhoz tartozó tincseim? Valószínűleg a félig felcipzárazott pulóverem volt a legelnyerőbb, hatalmas, kiszakadt lyukakkal, hibátlanná téve az egész megjelenésemet.
Pontosan így kell összetalálkoznod legelőször az exeddel, miután szakítottatok.
-Greg?- kérdeztem, szinte már nyöszörögve. Egy kilencven fokos fordulat kíséretében leborítottam két doboz instant kávét és ezen a ponton már valóban a sírás határán álltam.
Halkan felnevetett és közelebb lépett, felszedve a földről a kávékat, amiket vissza is tett a helyére.
Szemeimet azonnal lesütöttem, ahogy összetalálkozott tekintetünk közben.
-Miért…- hitetlenkedve nevetett fel, egyik kezét farmerének zsebébe dugva, míg másikkal hajába túrt, majd tarkóján nyúzta a bőrt.- Hogy hogy itt vagy?- kérdezte, futólag körbepillantva, mintha csak most jött volna rá, hogy egy szupermarketben állunk.
-Kifogytunk otthon mindenből…- válaszoltam óvatosan, még magamat is meglepve azzal, hogy mennyire összeszedettnek tűntem.
Csak tűntem. Legbelül sikítottam és a padlón fekve zokogtam.
-Itt laksz? Manchesterbe?- kérdezte, teljes meglepettséggel arcán.
-Néhány hete cuccoltunk át, Annevel.- bólintottam, majd ajkaimat összeszorítva sütöttem le szemeimet.
Képtelen voltam három másodpercnél tovább állni a pillantását.
-És te hogy hogy a városban vagy?- kérdeztem, visszapillantva arcára, amin egy apró, bujkáló mosoly jelent meg, ahogy összetalálkozott tekintetünk.
-Pár hónapja itt lakok, egy saroknyira innen.- mire befejezte mondatát már szélesen mosolygott és figyelmét egyedül csak rám szentelte.- Más a hajad.
A szívem megint csak kihagyott egy ütemet.
Automatikusan felé nyúltam, azonnal megbánva, ahogy ujjaim közé fogtam kósza tincseimet.
-Igen… Ideje volt változtatni.- vontam meg vállam, visszaengedve magam mellé kezem.
Barna szemei ide-oda cikáztak arcomon, vagy szemeim között, megszaporázva szívverésemet.
-Örülök, hogy összefutottunk.- köszörülte meg torkát, miután egy ideje már csak csendben álltunk egymással szemben. Nem mintha nem lett volna az egész szituáció fájdalmasan kellemetlen.
-Igen, én is…- mosolyodtam el halványan és ahogy szemeibe néztem, kisebb fájó, tompa érzés nyilallt a mellkasomba.
Egészen eddig fel sem tűnt, hogy mennyire hiányzott.
-Hát, akkor… remélem legközelebb már nem bízzuk a véletlenre!- szélesen mosolygott, mindkét kezét zsebeibe dugta és lassan, hátrafelé kezdett lépkedni.
Halkan felnevettem, hevesen zakatoló szívvel és apróra zsugorodott gyomorral. Annyira régen éreztem ezt, hogy szinte fel sem ismertem, mi az.
-Te sosem bíztad a véletlenre.- tükröztem lélegzetelállító mosolyát.
-És nem is fogom.- kacsintott és eltűnt a sor végében, olyan gyorsan, ahogy felbukkant.


Nagyon köszönöm a kommentekeet! :):)

6 megjegyzés:

  1. Legyenek megint Harryvel légyszi ...:( olyan szomoru :(

    VálaszTörlés
  2. Szervusz!
    Wow ez mostmár az új kedvenc részem! Áh és az én Gregem is visszetért <3 nagyon csípem a fiút és remélem összejönnek, nem is tudom, hogy kit szeretek jobban Harryt vagy Greget! Nagyon jó rész lett, imádtam és nagyon várom a folytatást!
    Puszi Kira!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jo resz lett*-* folytatast:*

    VálaszTörlés
  4. Megint egy csodálatos részt írtál. :-)
    Csak így tovább

    VálaszTörlés
  5. Ismételten egy tartalmas részt olvashattunk :) A gitáros éneklős rész különösen tetszett :)
    Ééés megérkezett Greg is...tudom szemét dolog, de annyira azt kívánom, hogy bárcsak elmenne, és Em Harryvel lenne...
    Nagyon jó rész volt, imádtam, kérlek siess a kövivel <3
    All the love M

    VálaszTörlés