2016. május 11., szerda

27. Fejezet


2013. január 3.


A telefonom hangos, irritáló csengőhangjára keltem fel.
Nyöszörögve nyomtam a párnát a fejemre és magamba motyogva könyörögtem még öt percért.
-Miért nem tudtok békén hagyni…- nyöszörögtem továbbra is és kezemmel végigtapogatva az ágyat kerestem a telefonomat, de se az, se Greg nem volt már mellettem.
Fejemet felemelve pillantottam meg másik oldalamon, az éjjeliszekrényemen a telefonomat és mikor már aprót nyújtózva elértem, elhallgatott.
Egy hangos sóhaj kíséretében zuhantam vissza az ágyba, kezemet már-már kitörve tartva magam előtt a telefont.
Két nem fogadott hívás Edtől és egy új üzenet Harrytől.
Harrytől?
Megütközve néztem farkasszemet mobilommal és ujjamat hezitálva tartottam az üzenet fölött. Szilveszter óta nem hallottam felőle és szinte biztos voltam benne, hogy az üzenete egyszeri lesz, mint egy évvel ezelőtt, vagy csupán csak azért írt, mert pár napja összefutottunk a bárban.
Bármi is volt az oka a két nappal ezelőtti üzenetének, még inkább érdekelt, amit nemrég küldhetett, míg aludtam.
Ajkamat beharapva nyomtam rá az üzenetre végül, amit két órája kaptam, reggel kilenckor.

Harry: egy idióta vagyok.

Fejemet ingatva fújtattam, hátamra dőlve az ágyban, ami egyre inkább csak húzott vissza magához.

Emma: örülök, hogy nem keltem fel az üzenetedre

Emma: felesleges lett volna, miután tisztába vagyok ezzel egy ideje.

Fogalmam sem volt, hogy miért válaszoltam neki. Megint.

Harry: még csak most keltél fel?

Emma: örülök, hogy csak ennyit szűrtél ki az üzenetemből

Harry: nem hiába, figyelmes ember vagyok.

Ajkamat beharapva fojtottam vissza mosolyomat, egyenesen telefonom kijelzőjére meredve. Annyira hihetetlen volt ez a helyzet és túlságosan is boldog voltam.
Haragudnom kellett volna rá és minden üzenetét azonnal törölnöm kellett volna.

Emma: miért írtál, Harry?

Körülbelül öt perc kellett ahhoz, hogy egy milliószor újraírjam az üzenetet, de nagy nehezen elküldtem. És abban a pillanatban tőle is jött egy üzenet.

Harry: szóval Manchesterben laksz?

Homlokráncolva olvastam a kérdést, majd szinte egyből válaszoltam, észrevéve, hogy ő figyelmen kívül hagyta az én üzenetem.

Emma: másfél éve lassan…

Emma: nem mondta Niall?

Harry: soha… de sejtettem, hogy ezért jár oda annyit.

Emma: az előző kérdésemre még mindig nem válaszoltál

Feszülten néztem farkasszemet a kijelzővel, várva, hogy válaszoljon. Percekbe telt és a szemeim újra és újra végigsiklottak válaszán.

Harry: mert a legjobb barátom vagy, Em.


2013. február 10.


-Nem is figyelsz.
-De igen.
-Nem, még mindig nem.
-De igen, figyelek.
Greg mellett ültem a kanapén kora este, ami hetek óta az első este volt, amit együtt töltöttünk. De Greg tekintete egyedül csak a tévén függött, teljesen figyelmen kívül hagyva engem.
-Mit mondtam neked az elmúlt öt percben?- kérdeztem a kanapé háttámlájára könyökölve, és felvontam szemöldököm.
Barna szemei kisvártatva felém terelődtek, meglepve arckifejezésemen.
-Mi az?- kérdezte, kezében a távirányítót szorongatva.
-Pontosan erről beszélek.- sóhajtottam fel hajamba túrva, mialatt leginkább üvölteni tudtam volna.
Emlékszel arra, amikor régebben azt érezted, hogy az egész világ ellened fordult? És te legszívesebben egy hatalmasat üvöltöttél volna, csak hogy végre elmúljanak a problémáid, vagy éppen észrevegyenek téged?
Ez sosem múlik el. Mert egy idő után, sikítasz. De senki sem hallja, és senkit sem fog érdekelni mert sosem fognak tudni róla. Mert minden egyes nyamvadt sikoly a fejedben hangzik el.
-Már megint mi van, Em?- kérdezte újból Greg, fáradtan.
-Semmi, nézd tovább a tévét.- ingattam fejem és felkeltem a kanapéról, elkerülve a közelgő vitánkat.
-Em…- sóhajtott fel, de én csak kisétáltam a nappaliból.- Em, ne csináld már!- emelte meg hangját pont annyira, hogy még halljam a hallban.
-Jó éjt!- válaszoltam, figyelmen kívül hagyva és megint hajamba túrtam, mielőtt kinyitottam volna a hálószoba ajtaját.
-Em!- szólt utoljára, mielőtt bementem volna a hálóba és becsaptam volna annak ajtaját a hátam mögött.


2013. február 15.


Harry: mit csinálsz?

Emma: miért érdekel?

Harry: nem kérdezhetem csak úgy meg?

Emma: úgy kérdezted, mintha…

Emma: mindegy.

Harry: végre nem kérdeztél vissza.

Harry: már kezdtem azt hinni, hogy egész nap csak kérdéseket teszünk fel egymásnak

Emma: és az miért lenne baj?

Harry: vicces. nagyon vicces.

Harry: szóval? mit csinálsz?

Emma: szünetet tartok

Harry: wow

Emma: csak válaszoltam a kérdésedre

Harry: iskola?

Emma: munka

Harry: oh…

Harry: nem tanultál tovább?

Emma: de… de az első év után abbahagytam.

Harry: biztos megérte.. :)

Emma: 100%-ig :)

Harry: ezt örömmel hallom :)

Emma: és te mit csinálsz?

Emma: nem szokásom ilyenekkel zaklatni másokat

Emma: de miután megkérdeztél engem

Emma: szinte kötelességemnek érzem, hogy visszakérdezzek

Harry: Emma Hart, a kedvesség mintapéldánya…

Emma: csak irigykedsz

Harry: csak reménykedsz

Harry: nemrég jöttem ki a kiadótól egyébként

Emma: felvágós

Harry: sose lehet elég korán kezdeni

Emma: komolyra fordítva a szót… írtál valamit?

Harry: verseket…

Emma: és tetszett nekik?

Harry: imádták.

Emma: felvágós.


2013. március 2.


Nem tudtam eldönteni, hogy a szomorúságot, vagy a hirtelen támadt haragot látom Greg szemeiben.
De biztos voltam benne, hogy ez az esténk se a meghittségről lesz emlékezetes.
-Nem mehetsz, Em.- vett mély lélegzetet és mindkét kezével megtámaszkodott a konyhaasztalon, míg én a konyhapultnak támaszkodtam és keresztbefontam karjaimat mellkasom előtt.
-Nem engedélyt kértem tőled.
-És az eszedbe jutott, hogy mi lesz velünk?- kérdezte, hangja alig észrevehetően megremegett és tekintete állta enyémet.
-Nem egészen két hónap… Tudom, hogy hosszabb, mint ami tavaly nyáron volt, de-
-De ez Amerika, Em!- csattant fel végül, szavamba vágva.
-Megoldjuk valahogy.- vontam vállat és összeszorítva ajkaimat néztem vissza rá.
Idegesen hajába túrt és felsóhajtott.
-Nem tudok utánad menni és te sem fogsz tudni hazajönni közben.- ingatta fejét.
-Tudunk telefonálni… skypeolni…- vetettem fel lassan a lehetőségeinket.
-Beszélj Eddel.- rántotta meg vállát és alsó ajkát harapdálta, szemei meg se rebbentek, ahogy beszélt.
Felvont szemöldökkel pislogtam vissza rá, miközben próbáltam feldolgozni, hogy egyáltalán nem akarja, hogy Eddel menjek a nyáron.
-Ezt most nem mondtad komolyan.- ingattam fejem jobbra-balra, míg hitetlenkedve felnevettem, de ő ugyanolyan rezzenéstelen arccal nézett rám.- Ez egy lehetőség számomra, Greg!- fakadtam ki, ellökve magam a pulttól.
-De az egész életed itt van, Em! Én is itt vagyok!- emelte meg ő is hangját.
-Szóval fordítsak hátat a munkámnak, csak mert te nem akarod, hogy Amerikába utazzak? Hogy lehetsz ennyire önző, amikor tudod jól, hogy mindent erre az életre tettem fel! Miért nem tudod elfogadni, hogy én ezt szeretem csinálni?!- hajamba túrtam és sűrűn pislogva próbáltam visszafojtani könnyeimet.
-Ne engem próbálj rossznak beállítani, amikor te akarsz elmenni két hónapra!
-Miért számít ez annyira hirtelen?- kérdeztem egyből.- Miért érdekel annyira, hogy itt leszek e vagy nem, ha képtelen vagy akár egy estét is eltölteni velem? Vagy beszélni velem, két percnél tovább?- hangom ezúttal fagyos és csendes volt, egyből Gregbe rekesztve a szót.
-A tavalyit is alig vészeltük át és nem akarlak elveszíteni, Em. Nem akarom, hogy elmenj…- barna szemei csillogtak, miután végre megszólalt.
-Én pedig nem akarok ma itthon aludni.- válaszoltam ridegen, mire szemei elkerekedtek és mielőtt még ellenkezni tudott volna, elsétáltam mellette, a szobánk irányába.
-Mi? Ne, Em, ne csináld ezt! Mégis hova akarsz menni?- egy pillanattal később már a sarkamban is volt, kérdésekkel bombázva, vagy éppen könyörögve, hogy maradjak.
-Annenél leszek.- mormoltam orromat alatt, míg a táskámba raktam egy-két ruhadarabot.
-Maradj itthon és beszéljük ezt meg!- kérlelt, miután az előszobába indultam, felhúzni kabátomat.
-Nem, elmegyek… és visszajövök, ha végre rájöttél, hogy mekkora baromságot kértél az előbb tőlem.- válaszoltam, kerülve pillantását, mert tudtam jól, hogy ha akár egy másodpercre is csillogó szemeibe nézek, meggondolom magam.


2013. március 3.


A kanapén feküdtem, unottan kapcsolgatva a tévét, míg a telefonom megállás nélkül csak búgott. Anne pár percenként felsóhajtott, míg a hasán fekve a földön olvasott egy könyvet.
-Csinálj már vele valamit.- morogta és szemei egy pillanatra telefonomra terelődtek, ami a dohányzóasztalon pihent.
-Biztos Greg az.- motyogtam, közben átszörföztem néhány adón.
-Hát akkor vedd fel.- sóhajtott fel, lapozva egyet könyvében.
-Kihagyom.- feleltem monoton hangon.
-Ide nem költözöl vissza.- válaszolta ugyanúgy.
Szemeimet forgatva dobtam magam mellé a távirányítót és előredőltem telefonomért.
-Végre.- jegyezte meg, mire csak szúrós tekintettel meredtem rá, majd feloldva telefonomon a képernyőzárat hét nem fogadott hívással és egy üzenettel szembesültem.

Harry: megkérdezném, mit csinálsz, de a múltkor sem jól sült el a dolog

Meglepve olvastam Harry üzenetét és azonnal mosolyogni kezdtem, ahogy végeztem vele. Napok óta nem beszéltünk és egy kissé ijesztően ütött belém az érzés, hogy hiányzott.

Emma: Annenél alszok ma

Harry: oh

Harry: miért, máskor hol alszol?

Emma: otthon

Harry: nem gondoltam volna

Emma: azt mindjárt gondoltam

Harry: mintha Louis egyszer azt említette volna, hogy Annevel együtt laktok

Emma: így volt, de pár hónapja elköltöztem

Harry: de most nála alszol..

Emma: remek megfigyelő vagy, Styles

Harry: lakótárs problémák?

És itt volt a pillanat, amire hónapok óta egyetlen egyszer sem került sor, valamilyen megmagyarázhatatlan csoda folytán.

Emma: párkapcsolat problémák

Pontosan négy percig meredtem a kijelzőre, mire válaszolt és még magam sem tudtam, hogy jó e, ha válaszol.

Harry: oh

Harry: oooohhh

Emma: oh bizony.

Harry: hidd el, Em.. nem kell neki sok idő

Harry: és rájön, hogy biztos nagy marhaságot csinált

Harry: hogy engedett téged elmenni

Ajkamat beharapva olvastam el utolsó üzeneteit és próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy a szívem vagy kétszer olyan hevesen verni kezdett, mint előtte. De nem válaszoltam neki, helyette csak gondolataim közt őrlődve kapcsoltam ki telefonomat és tettem vissza az asztalra.



Ez a fejezet olyan meh lett, de remélem, nektek azért jobban tetszik, mint nekem.. :)
Nagyon-nagyon köszönöm a hozzászólásaitokat és a türelmeteket (még mindig)!

Kérlek, írd le a véleményed a fejezetről :)

7 megjegyzés:

  1. Végre már hogy beszélnek :D ezt vártam :D

    VálaszTörlés
  2. Drága Effy!

    Igen, igen visszatértem :) sajnos a napjaim olyan sűrűek voltak, hogy még el sem tudtam olvasni a blogodra felrakott részeket, de most bepótoltam hosszú lemaradásomat :)
    Egyszerűen az összes rész fantasztikus volt! Imádtam minden szavát és betűjét! És velem együtt meg is érkezett a Greg imádó is :D magától értetődően Harryt is imádom, de Greggel kicsit jobban szimpatizálok :) remélem megjön az esze és jobban fog figyelni Emre! Szerintem ezzel a véleménnyel is egyedül vagyok :D
    A fő az, hogy fantasztikusan írsz még mindig! És persze szörnyen várom a folytatást!

    Puszil Kira!

    VálaszTörlés
  3. Végre! Végre! Végreee! :DDD
    Nagyon jó lett!!! Csal így tovább! :)))

    VálaszTörlés
  4. Végreeee :D
    Már annyira vártam ezt a fejezetet! Nagyon jó volt és nagyon tetszett és kérlek siess a kövivel! :D
    És vár rád egy kis meglepetés a blogomon ---> http://mertnem.blogspot.hu/2016/05/elso-dijam.html

    All the love M

    VálaszTörlés
  5. Hali
    Nagyon tetszett ez a rész is!! Végre visszatértek a vicces uzenetezesek!! Nagyon várom a kövi részt !!!
    Zsofi

    VálaszTörlés